Nagypréposti kinevezés a kalocsai székesfőkáptalan élére 1923–1924-ben

Absztrakt

A főkegyúri jog gyakorlásának egyik fontos eleme volt a káptalani méltóságok betöltése. Ezzel foglalkozik a jelen tanulmányom, melyben egy eddig csak marginálisan vizsgált nagypréposti kinevezést elemzek. A kalocsai nagypréposti stallum Macskovics Pál 1923. március 4-ei elhunytával ürült meg, s közel egy év múlva, 1924 februárjában végül Vass Józseffel töltötték be, akinek neve időközben a pécsi püspökségre és a kalocsai érsekségre is felmerült.

A stallum betöltése a 396. kánon 1.§-a szerint az Apostoli Szentszéknek volt fenntartva. Ezzel szemben a kalocsai káptalan 1776-os alapító levelében az szerepelt, hogy az összes kanonokot a király mint főkegyúr nevezi ki, meghagyta azonban az érseknek a bemutatás jogát a nagypréposti és mesterkanonoki stallum esetében hármas jelölés mellett, a többi stallumnál a fokozatos előrelépés, gradualis promotio érvényesült. A helyi gyakorlatot Horváth Győző káptalani helynök vázolta 1923. április 25-én Lorenzo Schioppa nunciusnak küldött levelében. Ennek nyomán került ezután az ügy 1923 májusában a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja agendájára. Itt a tanácskozásukon a bíborosok leszögezték elvi álláspontjukat, hogy főkegyúr hiányában a káptalani méltóságok betöltése a kánonjog szerint a pápa joga.

A stallumot kezdetben az Apostoli Szentszék a Csehszlovákiából kiutasított püspökök egyikével, Batthyány Vilmossal szerette volna betölteni, azonban ő visszautasította azt és még 1923 novemberében meghalt. A kormány vetette fel Vass József népjóléti- és munkaügyi miniszter kinevezését, cserébe hajlandónak mutatkozott gesztusok megtételére (a kalocsai apostoli kormányzónak és a nagyváradi apostoli kormányzónak a javadalom átadása; Somssich szentszéki követ Rómában hagyása), melyekkel meggyőzte a Szentszéket, 1924. február 6-án Vasst nevezte ki a tisztségre a pápa.