A piarista rend gazdasági helyzete a 19. század első felében

Öz

Egerváry Ignác piarista tartományfőnök 1806-ban kijárta I. Ferenc királynál a székesfehérvári őrkanonok birtokának a kegyes tanítórendnek való adományozását. A nagylelkű donáció dátumához nemcsak a rendtarto-mány lassú pénzügyi szanálódása kötődik, hanem egy új típusú gazdasági szemlélet kialakulása is, amiről leg-inkább az öt darab, vaskos tartományfőnökségi számadás könyvek tanúskodnak. Az akkurátusan vezetett latin iratokból kiderül, hogy taxatíve milyen bevételei (proventus) és kiadásai (erogationes) voltak a tartományfő-nökségnek a tizenkilencedik század elejétől kezdve egészen 1848-ig. A források másik jelentősége, hogy az egyes rendházak pénzügyi helyzetéről is képet kapunk, ugyanis a kiadásoknál rendszeresen visszatérő tétel az egyes házaknak nyújtott pénzügyi segély. Mindemelett felbukkannak olyan szereplők nevei is – pl. egy zsidó kereskedő, Figdor –, akik valamilyen gazdasági kapcsolatban álltak a renddel de még nem tisztázott pontosan a kapcsolat természete. A forrásokban közvetetten felmerül a szerzetesek vagyonközösségének problematikája (vita communis), ugyanis nem egy szerzetest találunk mint hitelezőt, vagy mint kamatélvezőt, ami további vizsgálódást szükségeltet. Írásomban elsősorban az öt pénztárkönyvet szeretném bemutatni, forrásértékükre rámutatni, és egy-egy évet kiemelni gazdaságtörténeti szempontból.