Kegyesség és egyházpolitika: Szőnyi Benjámin 1790 után született két műve

(Magyar Halleluja, Magyarhoz illő Szent Musika...)

Absztrakt

1790 után fordulat következik be Szőnyi Benjámin alkotói pályáján. Ekkorra már országosan ismert szerző, a Szentek hegedűje sokszor megjelent, a Gyermekek Fisikája a hazai fiziko-telógiai irodalom élvonalába került. A Türelmi Rendelet majd II. Lipót trónra lépése az egész magyar protestantizmus számára új, kedvezőbb korszakot nyitott. Szőnyi az egyház-politikai harcoknak is aktív szereplője, 1791-ben delegálják a budai zsinatra; ekkor ér valláspolitikai befolyásának csúcspontjára. A történelemben mélyen gyökerező felekezeti szembenállások megszűnésének esélye az egész nemzet boldogulásának növekvő reményét ébreszti benne, és eddig szinte ismeretlen regisztert erősít meg munkásságában. A Magyar halleluja... 1791-ben jelent meg, Ráday Gedeonnak ajánlotta: heves érzelmekkel éli át a kibővülő nemzeti közösség élményét, amelynek saját felekezete egyenrangú tagjává vált. Ezért is ismétli feltűnően sokszor a versben a magyar hazánk, nemzetünk, magyar nemzetünk, édes hazánk boldogító közösségi élményét. Sokszor hivatkozik François Fénelon műveire, aki a vallási tolerancia egyik fő teoretikusa volt, nagyon népszerű a hazai protestánsok között. Hangvétele néhol érintkezik a korszak politikai költészetével. A Magyarhoz Illő Szent Musika, az az: Istent áldó és imádó Új Énekek, [...] c. verses köszöntő II. Lipót magyar királlyá koronázásának alkalmából született. (Ehhez hasonló protestáns verses köszöntők sokasága jelent meg országszerte.) Hangvétele hasonló az előző műhöz, a „magyarok Istene” fordulat itt is megjelenik. A címlap szerint a hosszadalmas verset 1791 január 9-én elénekelte a vásárhelyi gyülekezet. A kötet egy példányát kéziratos dedikációval ellátva Teleki Sámuelnek küldte Maros-vásárhelyre, bizonyítva a szerző erdélyi kapcsolatrendszerét.