Küzdelem a lelkiismereti és vallásszabadságért – Az Egervári-mozgalom rendezési erőfeszítései 1977 első felében

Absztrakt

Ez a tanulmány a Magyar Hetednapi Adventista Egyház történetének egy viharos szakaszával foglalkozik. 1975–76-ban az egyházon belül tiltakozó mozgalom alakult ki a hivatalban lévő vezetés ellen, amely az egész országra kiterjedt. A tiltakozók azzal vádolták a vezetőket, hogy visszaélnek az adventista hit alapelveivel, és ennek következtében hamarosan kizárták őket a gyülekezetből. Sokan voltak olyanok is, akik önként távoztak, hogy kifejezzék álláspontjukat. A mozgalom támogatóinak száma hamarosan ezerre nőtt, ami az egyház összesen körülbelül ötezer fős tagságához képest igen jelentős. Miután kiszorították őket az egyházból és kénytelenek voltak a föld alá menni, a tiltakozók több kísérletet tettek ügyük rendezésére. Az egyik ilyen lépés az volt, hogy 1977-ben a csehszlovákiai adventista vezetőhöz, Lovas Gáspárhoz fordultak, hogy csatlakozhassanak a Szlovák Unióhoz. A Magyar Unió vezetői azonnal lépéseket tettek ennek megakadályozására, így a csoport felvételi kérelmét elutasították. Következő lépésként Kádár János pártfőtitkárhoz fordultak a hatóságok ismételt zaklatása miatt. Hivatkoztak az 1976-tól hatályos Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára (ICCPR), és azzal érveltek, hogy a magyarországi nazarénusok végül 1977-ben elnyerték az állami elismerést mint felekezet. Az egervári csoport ügye azonban a Kádár-rezsim idején nem került rendezésre.