A magyar reformátusság két hitvallást tart számon hivatalos hitvallása gyanánt, a II. Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Kátét. E kettőre tesznek esküt a lelkészek, hogy ezek szellemében élnek és tevékenykednek. Minden öntudatos reformátusnak el kellene sajátítani e két hitvallás tanításait. Ezek eligazítást adnak a hit és erkölcstan, s a keresztyén élet területén. A Szentírásban lefektetett kijelentés sűrített foglalatát adják, ugyanakkor megvilágítják a történelem során keletkezett szentírási hagyományokat, de óvnak a Szentírással ellentétes tévtanításoktól, más néven eretnekségektől. A tévtanítások sokszor nagyon is keresztyénnek és buzgón értelmezett igazságnak látszanak, de hozzáértő megvizsgálásuk és a Szentírás értelmével történt összevetésük kideríti, hogy nem azok. Úgy gondolom, a 21. század elején változatlanul nagyon időszerű, hogy hitünk mellé tudományt is ragasszunk.

A hitvallások iránytűként segítenek a Szentírás csodálatosan nagy és gazdag erdejében történő eligazításban. Nevezik a teológiában a hitvallásokat szimbólumoknak. Régen a katonák előtt szimbólumokat vittek – a Római Birodalomban ezek nem zászlók voltak, hanem rúdra tűzött jelvények, pl. sas – azokról tudták azonosítani csapatukat, azokat követték. A hitvallásokkal foglalkozó teológiai tudományág neve így lett szimbolika. Mi most a református szimbolika rejtelmeibe pillantunk, és két alapvető hitvallásunkkal ismerkedünk annyira, hogy otthon legyen kedvünk nem csupán elolvasni, hanem tanulmányozni őket, hiszen könnyen beszerezhetően rendelkezésünkre állnak.

Miért a II. Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté lett a magyar reformátusság szimbóluma? Az 1500-as években legalább 100 magyar református hitvallás keletkezett. Szinte minden zsinat azzal kezdte tanácskozását, hogy összefoglalta hitvallását. Keletkeztek szép számmal kérdés-felelet, vagyis káté (katechismus) formájában megírt tanításra alkalmas hitvallások. A 28 magyar és erdélyországi protestáns nyomda, de külföldi nyomdák is elegendő példányt készítettek e kátékból. Különösen elterjedt volt a lutheránus Batizi András kátéja, (harmadik kiadása Kolozsvárott, 1555-ben jelent meg) amit átdolgozással ugyan, de a reformátusok is szívesen használtak és a lelkészi vizsga anyagához is hozzátartozott.

Különösen sikeres volt Siderius János tarcali református lelkipásztornak, később esperesnek Debrecenben, 1597-ben kiadott „Kisded gyermekeknek való katechizmus, azaz a keresztyéni hitnek fő ágazatairól rövid kérdések és feleletek által való tanítás” című könyve. 85 kérdés és felelete minden lényeges hittani kérdést megtárgyalt világos és érthető nyelven. 1785-ig 35 kiadásban hagyta el a nyomdát. A lelkészi vizsgákon hosszú ideig a Batizi kátéja és a Heidelbergi Káté mellett a Siderius kátéját kellett tudniuk a lelkészeknek. Ezek szerint nem csupán a kisded gyermekeknek való volt. Célszerű lenne kiadni, mert a mai embernek is igei eligazítást nyújtana. Rövidsége miatt szintén szimpatikus lenne a hosszú és körmönfont szövegezésű olvasmányoktól viszolygó hittestvéreknek és hitünket megismerni óhajtóknak.

Őseinknek tehát megvolt a kellő műveltsége ahhoz, hogy hitvallási iratokat készítsenek. Miért következett be az az első pillanatra érthetetlen dolog, hogy meglévő saját magyar református hitvallások mellett, sőt azok mellőzésével idegenből vettek át hitvallást? Azért, mert ezzel is bizonyítani kívánták, hogy az egyetemes keresztyén egyházhoz tartoznak. A II. Helvét Hitvallás Svájcban a reformátusok már elfogadták közös hitvallásuknak, ugyanígy a Német Birodalomban Pfalz választófejedelemségében.

 

A II. Helvét Hitvallás

Svájcban, akkori nevén Helvéciában Zürich állam református egyháza 1536-ban fogadta el az I. Helvét Hitvallást, amit a város vezető lelkésze, Bullinger Henrik szövegezett meg. Svájc egy akkor újonnan belépett szövetségi állama, Genf reformátora, Kálvin János hasonló elveket vallott, mint a zürichiek. 1549-ben Kálvin János Zürichbe utazott és Bullinger Henrikkel egyeztették tanításaikat, és aláírták a Zürichi Egyezményt (Consensus Tigurinus). Ezóta beszélhetünk református egyházról.

1562-ben Bullinger Henrik saját magának megírta a II. Helvét Hitvallást, amit hamarosan aláírtak a svájci református kantonok. III. Frigyes pfalzi református német választófejedelemnek a német birodalmi gyűlés előtt kellett igazolnia igazhitű keresztyén voltát. Ezért 1566-ban a II. Helvét Hitvallást kérte el a helvéciai reformátusoktól és azt terjesztette a birodalmi gyűlés elé. 1566. márciusában nyomtatásban is megjelent. Mivel Bullinger eleve latinul fogalmazta meg hitvallását, így semmi nehézséget sem jelentett a latinos műveltségű nyugaton annak megértése. A birodalmi gyűlés elfogadta, mint a német reformátusok hitvallását. Ettől kezdve nevezték őket helvét hitvallású evangélikusoknak, míg a lutheránusokat ágostai hitvallású evangélikusoknak.

Az 1567. február 24-én összeült debreceni zsinaton őseink két hitvallást alkottak és fogadtak el, harmadiknak a II. Helvét Hitvallást, ami nemzetközi tekintélyt és elismertséget jelentett számukra. Külföldön is rögtön tudták azonosítani őket, hogy milyen felekezetűek, ha mondták vagy írták, hogy ők helvét hitvallású evangélikusok. Ez testvéri közösségbe kapcsolta őket a helvét hitvallású evangélikusokkal. A magyar reformátusokat 1881-ig hivatalosan így hívták, akkor változott nevük „evangélium szerint reformált”-ra, amit „ev. ref.”-nek rövidítettek. A református nevet az 1904. évi református törvénykönyv megalkotásakor alkalmazták önmaguk megnevezésére eleink, amit aztán a hatóságok is átvettek. Ausztriában azonban ma is helvét hitvallású evangélikusnak (Evangelische Kirche H.B.) hívják a református egyházat. Mivel a II. Helvét Hitvallás 1566 márciusában nyomtatásban megjelent, az igen hamar, még abban az évben eljutott Magyarországra és ismertté vált annyira, hogy az 1567. február 24-én összeült debreceni zsinaton a reformátusság azt hivatalos hitvallási iratául elfogadta.

A II. Helvét Hitvallás 30 fejezetből áll. Minden fejezet címe meghatározza annak tartalmát. A fejezeten belül a tételes kifejtés során egy-egy bekezdés mellé széljegyzetként annak a bekezdésnek az összefoglalását megadták. Mostani kiadásunkban ezek a fejezeteken belüli alcímek a szövegbe vannak iktatva jól megkülönböztethetően. Ha valaki a fejezet címét elolvassa és utána a bekezdések élén lévő alcímeket, már világosan láthatja a fejezetben megtárgyalt kérdés vázlatát. Ez megkönnyíti az emlékezetbe vésést, illetve később a keresett hely megtalálását.

 

A Heidelbergi Káté

III. Frigyes pfalzi választófejedelem országának fővárosa volt a híres egyetemmel rendelkező Heidelberg. Ott írták a kátét III. Frigyes parancsára. Franciaország és Németalföld, valamint Svájc viszonylagos közelsége is hathatott III. Frigyesre és teológusai egy részére, hogy 1561-ben a helvét reformáció tanításait tette magáévá. Országába befogadta a hitük miatt menekülni kényszerült francia és holland reformátusokat. Az említett két országban élő hitsorsosainak pénzbeli és katonai segítséget nyújtott hitük és politikai szabadságok oltalmazásához. Hollandiának akkor folyt a szabadságharca a katolikus spanyol birodalommal szemben, amelyben III. Frigyes egyik fia a pfalzi segélycsapatok soraiban életét áldozta a holland reformátusokért.

A teológiailag kiválóan képzett választófejedelem Ursinus Zakariás (1534-1583) heidelbergi professzort, Melanchton Fülöp wittenbergi professzor, Luther belső munkatársa tanítványát bízta meg a káté alapszövegének megfogalmazásával. Hogy lehet az, hogy egy wittenbergi tanultságú, tehát lutheránus tudóst bízott meg egy református káté megírásával a fejedelem? Úgy, hogy számos, eredetileg lutheránus meggyőződésű teológus jutott el akkor a helvét reformáció hitigazságainak elfogadására. Ilyen volt Ursinus professzor is. Megkönnyítette döntését az, hogy Melanchton tanítványa volt, aki maga is egészen közel állt a helvét reformációhoz, de nem akart szakítani barátjával, Luther Mártonnal, ezért külön véleményét óvatoskodva bár, de jól felfedezhetően tanította katedráján Wittenbergben és könyveiben. Nem egy magyar református reformátor is Melanchton hatására jutott el a helvét reformáció irányzatának elfogadására.

Ursinus megfogalmazta a Káté alapszövegét, amit a fejedelem személyesen figyelemmel kísért, aztán egy teológusokból álló bizottsággal átnézette. Ennek a bizottságnak volt tagja Olivetanus Gáspár, Kálvin korábbi genfi tanítványa, akit helytelenül a Heidelbergi Káté társszerzőjeként szoktak emlegetni. 1562 végére elkészült a káté. A választófejedelem jónak tartotta. Zsinatot hívott össze, amelyben maga ismertette a kátét, amit aztán alapos megtárgyalás után még abban az évben hivatalos pfalzi hitvallásként fogadott el a zsinat. 1563-ban az év elején kinyomtatták a kátét. Abban az évben kétszer kinyomtatták. A II. és méginkább a III. kiadásba toldották be a katolikusokat elmarasztaló 30., 57. és 80. kérdést a máig olvasható formában. 1563-ban ért véget a római katolikus egyház tridenti zsinata, amely nem csupán elutasította a reformációt, hanem eretnekségnek bélyegezte azt és kiátkozta követőit. Erre válaszoltak ugyancsak elítélő hangon a Heidelbergi Káté II. és főleg a III. kiadásában még 1563-ban.

A Heidelbergi Káté aztán elindult a református egyházakban hódító útjára. 1566-ban a politikai élet terén is sikert aratott vele III. Frigyes. A Német-Római Szent Birodalom gyűlésén a II. Helvét Hitvallással együtt terjesztette elő hitének igaz keresztyén volta igazolására és bátor- s szakszerű, teológiailag megalapozott beszédével elérte, hogy a birodalmi gyűlés nem ítélte el a református vallást és nem lépett fel erőszakkal a birodalom református tartományai ellen. 1619-ben a holland református egyház dordrechti zsinatán hivatalos hitvallási iratául fogadta el ezt a kátét.

A kolozsvári lelkészek Heidelberg egyetemétől kértek véleményt és teológiai segítséget 1564-ben a lutheránusokkal folytatott vitájuk támogatására. Egyéb iratok mellett még abban az évben a Heidelbergi Kátét is elküldték a kolozsvári református lelkészeknek, akik azt örömmel fogadták. Hamarosan azonban a kolozsvári lelkészek antitrinitáriussá lettek és akkor antitrinitáriussá alakították a Heidelbergi Kátét, és 1566-ban kinyomtatták latinul.

János Zsigmond erdélyi fejedelem 1571 tavaszán meghalt, ezzel megszűnt az antitrinitáriusok fejedelmi támogatottsága. A reformátusság hamarosan újjászerveződött és megerősödött Erdélyben. Egyebütt addig is erős volt, de a Heidelbergi Káté eredeti szövegének népszerűsége ezután azért is nőtt, mert nem vetett rá már árnyékot az antitrinitárius ferdítés. 1577-ben Huszár Dávid Pápán kinyomtatta a káté első magyar fordítását. A híres nyomdász reformátor, Huszár Gál fordította le a Heidelbergi Kátét magyarra, de 1575-ben pestisben hirtelen elhunyván, a kinyomtatás Dávid nevű fiára és lelkipásztor utódára maradt, aki ezt a kiadás előszavában jelezte is. A káté függelékében Huszár Gál imádságait is kinyomtatta, így még alkalmasabb lett a kegyesség ápolására. 1604-ben Debrecenben Szárászi Ferenc helybeli lelkész fordításában hagyta el a nyomdát, majd 1607-ban Szenci Molnár Albert külföldön adta ki saját fordításában egyszerűsített formában kisebb gyermekek tanítása céljára. A következő évben aztán Szenci Molnár Albert ugyanezt a Heidelbergi Kiskátét adta ki. Ezek teljesen önálló fordítói és átszerkesztői munkájának eredményeként születtek.

1612-ben az Oppenheimban kiadott revideált Károlyi-Biblia mellékleteként a teljes Heidelbergi Káté magyar szövegét jelentette meg Szenci Molnár. Addigra kezébe került a Szárászi-féle fordítás, azt vette alapul és az eredeti szöveggel egybevetve valójában a Szárászi-fordítás revideált, javított változatát jelentette meg. Olyan sikere volt ennek, hogy 1627-ben és 1645-ben is megjelent még.

A három részre szakított Magyarországon a református és evangélikus egyház egyike sem tudott országos egyházzá szerveződni, hanem önálló egyházkerületekben élte életét. 1619-ben a sóki zsinaton a felsődunamelléki egyházkerület, 1630-ban a pápai zsinaton a dunántúli egyházkerület, ugyanabban az évben a sátoraljaújhelyi zsinaton a zempléni egyházmegye, az 1646. évi tokaji közös zsinaton a tiszántúli és tiszáninneni egyházkerület, 1646-ban a szatmárnémeti zsinaton Erdélyben és az ország többi területének egyházkerületei részére is elfogadták hivatalos hitvallási iratnak a Heidelbergi Kátét és bevették a lelkészi eskübe. A történészek az 1646. évi szatmárnémeti nemzeti zsinattól számítják a magyar reformátusság hitvallási iratának a Heidelbergi Kátét.

Magyarországon a Heidelbergben készült 1563. évi III. kiadás 52 úrnapjára (vasárnapra) történt felosztással adták ki a Kátét, és használják napjainkig. Ez megkönnyíti, hogy vasárnap délutánonként egy-egy úrnapjára szóló részt a lelkész prédikáció keretében magyarázni tudja a gyülekezetnek, sőt ki is kérdezze azt. Ha a kikérdezést nem is vezetnénk be, de katekizáló vasárnap délutáni istentiszteletek bevezetését üdvös lenne megvalósítani. Hitoktatás nélkül felnőtt egyháztagjainknak ez rendszerezett ismereteket nyújtana, védelmet a szekták és tévtanítások, burjánzó különböző felekezetek csábításával szemben. Azok számára üdvös ismétlés volna a templomi kátémagyarázat, akik ugyan tanultak hittant, de az ismétlés elmélyíteni, rendszerezné felnőtt fejjel tudásukat.

 

 

Irodalom

 

A Magyarországi református Egyház hitvallási iratai. I. A Heidelbergi Káté. II. A Második helvét Hitvallás. Bp., 1954.

A Heidelbergi Káté története Magyarországon. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. Bp., 1965. (Tanulmányok a Magyarországi református Egyház négyszázéves történetéből. Studia et Acta Ecclesiastica, 1.)

A Második Helvét Hitvallás Magyarországon és Méliusz életműve. Kiad. Bp., 1967. (Studia et Acta Ecclesiastica, 2.)

Nagy Kálozi Balázs: A Heidelbergi Káté első magyar fordítása. In: Református Egyház, 1973. 2. sz. 20-28. p.