Nem véletlenül kapott megbízást a szerző a Bihari Egyházmegye történetének megírására, hiszen már három egyházmegye története jött ki a nyomdából tolla alól. Egyháztörténelemből doktorált, részt vesz a Doktorok Kollégiuma Egyháztörténeti Szekciójának munkájában, sőt Irodalmi Szekciót alapított és vezet eredményesen. Egyháztörténeti, néprajzi, irodalomtörténeti munkássága ismert és jó hírt szerzett neki. Nem idegen tőle az újságírás. Közkinccsé tudja tenni írásait. Bibliagyűjteménye a határokon túl is nevet szerzett neki. Bibliakiállítással járja a gyülekezeteket és a világi közművelődési intézményeket. Kiadta hasonmás formában Szenci Molnár Albert két revideált biliakiadását (Hanau, 1608 és Oppenheim, 1612) és Komáromi Csipkés Györgynek Leydenben 1718-ban kinyomatott bibliafordítását. Szépíróként is letette névjegyét az irodalom asztalára. Verseskötetei közkézen forognak.

A Bihari Egyházmegye történetéhez széleskörű forrásfeltárást végzett. Áttekintette a nyomtatott irodalmat, aztán az egyházmegye, az egyházkerület és az egyházközségek levéltárainak anyagát. Megtudjuk, hogy az 1552-ben alakult egyházmegye 60 egyházközségből állt, de ez a szám az évszázadok során apadt. Na nem azért, mert megszűntek volna egyházközségek, hanem mert az egyházmegye határait többször átrajzolták és több egyházközséget máshová csatoltak. A legnagyobb érvágás Trianonnal következett be, amikor Romániához csatolták jó részét. A megmaradt egyházmegye neve is többször változott. A jelenlegi 1952-ban alakult ki. Szomszédos magyarországi egyházmegyéktől kapott egyházközségeket, így 28 egyházközség tartozott hozzá. Az azóta eltelt időben két egyházközség beolvadt más egyházközségbe és hosszú ideje 26 egyházközségből áll. A Tiszántúli Református Egyházkerület kilenc egyházmegyéjéből a bihari a legkisebb.

A könyv szerkezete világos és az anyag természetéhez igazodik. Először az egyházmegye történetét ismerteti, majd az egyházmegye espereseinek, aztán a tiszántúli püspököknek a névsorát adja. Külön fejezetben kap helyet az egyházmegye elnöksége története. Az esperesek és gondnokok történetét egyenként tárgyalja, de már csupán 1952-től. A Bihari Egyházmegye gyülekezetei című fejezet adja a munka gerincét. Betűrendben találja az olvasó az egyes egyházközségek történetét. Aztán minden egyházközség történetét követően az 1952-től ott szolgált lelkipásztorok életrajzát. A kötet végén bőséges irodalomjegyzék, valamint német- és angol nyelvű összefoglalás van.

Az olvasó helyzetét rendkívül megkönnyíti, hogy az egyházközségek története betűrendbe van rendezve. Így nincs helye rangvitának az érintettek között. Mindegyik azért van ott, ahol van, mert az ABC-ben úgy következik a neve.

E szép és nélkülözhetetlen munka hozzáférhetővé teszi a Bihari Egyházmegye történetét egyházközségekig és lelkipásztori életrajzokig menően. A világi történetírás számára is hasznos feldolgozás, mert egy régió, vagy egy település történetének megírásához anyagot szolgáltat, továbbá megjelöli az arra vonatkozó forrásokat. Másfelől azért is fontos, mert olyan évtizedek történetét tárgyalja, amely évtizedek a történelemben ritkán tapasztalt körülményeket teremtettek az egyházak számára. Hivatalos programja volt az akkori pártállamnak az egyházak és vallások mielőbbi teljes megszüntetése. Komoly eredményeket ért el ezen a téren, aminek a hátrányát az egyházak ma is érzik, alapvető célkitűzését tekintve azonban – legalábbis rövid távon – kudarcot vallott. Az egyház túlélte. Ezeket az évtizedeket mértéktartó tárgyilagossággal idézi meg Ötvös László, de megidézi az 1990 óta eltelt jó másfél évtizedet is, mindezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett, a tudománynak komoly szolgálatot tett.

A kötet szerkesztéséről néhány kritikai megjegyzés azért ide kívánkozik. Miért kellett a belső használatra szánt, munkajellegű lektori véleményt leközölni, különösen a kötet elején? Ez a lektori vélemény kizárólag a szerzőnek szólt, csupán rá tartozik, amennyiben figyelembe vette azt részlegesen, vagy egészében akkor okafogyottá vált a publikálása, amennyiben pedig nem vette figyelembe, akkor meg különösen kerülendő a közlése. Lehetett volna a lektortól a végső, általa is elfogadott szövegvariáns elé íratni egy lektori ajánlást, amelyben szakvéleményt adva ajánlja az olvasónak és használónak a könyvet. A berettyóújfalui templom tornyába hajdan elhelyezett emlékeztető iratnak elől, a gondnok előszava utáni közlése kilóg a könyv szerkezetéből. Annak a Berettyóújfalu történetéről szóló szakasznál van a helye. Mindezektől eltekintve hiánypótló munkát tart kezében az olvasó, amihez gratulálni lehet a szerzőnek és az egyházmegye vezetőségének. Utóbbinak azért, hogy gondja volt e munka megíratására és pénzt áldozott kiadására. Példát vehetnek más egyházmegyék is a sikeres békési kezdeményezésről.

(Csohány János)