Hám János még szatmári püspökként alapította 1842-ben a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek kongregációját. A társulat eredeti célja elsődlegesen a nőnevelés és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása volt, mindenhol keresve a szegényeket, elhagyatottakat, betegeket. Így a kórházi szolgálatot, a missziót és börtönpasztorációt egyaránt saját feladatuknak érezték a nővérek. Trianon után sajátos struktúrát alakított ki a társaság: négy tartomány jött létre Rózsahegy, Gyulafehérvár, Esztergom és Paoking (Kína) központtal; ám az anyaház – tehát a felmerülő összes fontosnak tűnő elvi kérdés eldöntésének joga – Szatmárnémetiben volt.[1] Ez a szétszabdaltság hallatlanul megnehezítette a kapcsolattartást, a gyors és hatékony ügyintézést, különösképpen a kommunista diktatúrák kiépülése idején.

A székesfehérvári egyházmegyében elsőként a székvárosban telepítette le őket Farkas Imre püspök. Kezdetben kórházi szolgálatot láttak el a nővérek, majd 1864-től a királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost által alapított Ferenc József Nőnevelő Intézet működtetését is rájuk bízta a püspök.[2] A 20. század derekán elemi, polgári valamint női ipariskolát, tanítóképzőt, és internátust egyaránt fenntartottak a nővérek; továbbra is résztvettek a kórházi ellátásban, és megtelepedtek az egyházmegye más településein is (Alcsút, Fehérvárcsurgó, Martonvásár, Törökbálint).[3]

Az iskolák államosítása gyökeresen megváltoztatta a viszonyokat 1948 nyarán. Mint ismert, Mindszenty József prímás 5001/1948. számú körrendeletével határozottan megtiltotta, hogy egyházi személyek az államosított tanintézetekben munkát vállaljanak.[4] Hasonló helyzet alakult ki a kórházakban is. Nemcsak munkakörüket, hanem megélhetési forrásukat is elveszítették a döntéssel az irgalmasnővérek. Shvoy Lajos püspök ezért szorgalmazta papjainál, hogy különböző egyházközségi feladatokra lehetőség szerint alkalmazzanak szerzetesnőket. Október végére négy községben (Cecén, Sárbogárdon, Sárosdon és Seregélyesen) három-három, összesen tehát tizenkét nővérnek sikerült helyet találni, egy további nővér pedig Gárdonyban plébános-testvére mellett lett házvezetőnő. A magyarországi tartományfőnöknő minden helyet személyesen meglátogatott és tárgyalt a biztosítható feltételekről a plébánosokkal, ám az általános bizonytalanság miatt november elejéig a szóbeli megállapodások írásos, szerződésbeli rögzítésére nem került sor. Sok helyen úgy érezték a lelkipásztorok, hogy a díjazásra szánt javadalmi földek könnyen az államosítás sorsára juthatnak…[5]

Cecére Tétény Gyula lelkész hívta meg a nővéreket 1948 nyarán. Eredetileg egyiküket kántorként és plébániai jegyzőként, másikukat sekrestyésként kívánta névlegesen alkalmazni – hiszen ezen munkakörökhöz konkrét jövedelem párosult –, a harmadik társuk pedig konyhásnővér lett volna. Az ekkoriban szerveződő, ám még betöltetlen kápláni állás javadalmát is a nővéreknek kívánta juttatni a lelkész. A hely azért is volt különösen alkalmas nővérek befogadására, mivel az egyházközségi házban megfelelő szállást lehetett számukra biztosítani. Augusztusban azonban úgy tűnt, fordulat következik be. Tétény Gyula szüntelen unszolására a püspök beleegyezett abba, hogy papja egy esztendőre Amerikába mehessen pasztorációs munkát végezni. A lelkészség átadása gyorsan megtörtént, az útlevél azonban sokáig késett.[6] Így utódjának, Varga Jánosnak beilleszkedését is megkönnyítette Tétény Gyula, aki csak télen távozhatott az országból. Haza se tért többet.

Varga éppoly lelkesedéssel fogadta a nővéreket, mint elődje. Kissé módosultak ugyan az alkalmazási feltételek: végül Kovács M. Bellarmina kántorként, Máté M. Loyola hitoktatóként, Máté M. Xavéria sekrestyésként kapott alkalmazást. A nővérek munkájáról már 1948 novemberében áradozott az ifjú lelkész a püspöknek: leglátványosabb a háborúban elkallódó templomi ruhák pótlására tett erőfeszítésük volt, ám karitatív tevékenységükkel is sok terhet levettek válláról.[7] A nővérek erőfeszítéseiknek is köszönhető, hogy a lelkészséget 1949 áprilisában plébánia-rangra emelte Shvoy püspök.[8]

A mindennapokban azonban akadtak gyakorlati nehézségek. A község szerkezete – hosszan elhúzódó falu – és a távoli filia megközelítése új kihívást jelentett… Hogy a hagyományos rendi viselet és a kerékpár megfér-e egymás mellett, komoly fejtörést okozott. A nővéreket pártoló plébános és a püspök meglehetősen könnyedén kezelte a kérést, a magyar tartományfőnök – aki ismerte a helyi viszonyokat – szintén rugalmasnak mutatkozott. Ám a döntésnek a szatmárnémeti anyaházban kellett megszületnie, ahol a kérelem megvizsgálására és a döntésének papírra vetésére az alapvetően modern felfogású Marosán Mária Leonárda általános főnöknőnek már nem volt lehetősége, mivel a román belügyi szervek letartóztatták. Helyettesétől a szükséges beleegyezést pedig csak a nővérek munkájának dicséretével (klasszikus captatio benevolentiae!) és a püspöki tekintély bevetésével lehetett kicsikarni…

A szöveg érdekes adalékot tartalmaz Mindszenty József prímás és édesanyja 1949. május 30-i találkozójáról is, melyről egyébként a prímás is megemlékezett emlékirataiban.[9]

 

 

DOKUMENTUMOK[10]

 

1. Varga János cecei plébános levele Shvoy Lajos székesfehérvári megyés püspökhöz. Cece, 1949. május 17.[11]

 

Kegyelmes Püspök Atyám!

 

Tegnap küldtem levelet Püspök Atyának s ma ismét írok. De egészen más ügyben. Arra szeretném megkérni Püspök Atyát, ha jónak méltóztatik látni, kegyeskedjék írni a Szatmári Irgalmas Rend általános főnökségének, engedjék meg, hogy a Cecén levő nővérek lelkipásztori munkára igénybe vehessék a kerékpárt. Főleg Sáregresre[12] való kimenetel alkalmával lenne rá nagy szükség, bár itt a faluban is jó hasznát vennék, mert a község kb. 3-4 km hosszú. Kerékpáron könnyebb a beteglátogatás, családlátogatás, stb. Sáregresre meg másképp egyáltalán nem juthatnának el, mert azt nem kívánhatom, hogy oda-vissza 7 km-t tegyenek meg gyalog. Pedig nagyon szép munkát kezdtek Egresen: az asszonyokat és nagyleányokat úgyszintén teljes létszámban összegyűjtötték és nevelik őket. A gyermekekkel is szépen foglalkoznak. Tehát igen fontos, hogy a megkezdett munkát ne kelljen félbeszakítani.

Viszont a hívek annyira természetesnek veszik, hogy a mai világban szerzetesnők is igénybe veszik a kerékpárt, mint a lelkipásztori munka eszközét, hogy ezen egyáltalán nem akadnak fent.

Az esztergomi tartományfőnöknő megengedte a nővéreknek, hogy addig kerékpározhatnak, míg Szatmárnémetiből megjön a válasz erre a kérdésre. Nem akartuk Püspök Atya közbenjárását kérni addig, amíg remény volt rá, hogy a válasz igenlő lesz. Most azonban magánértesülésből a nővérek úgy tudják, hogy az engedélyt nem remélhetik. Míg a hivatalos értesítés nem jön meg, addig kérnénk tehát kegyelmes Püspök Atyát, hogy ha jónak méltóztatik látni, kegyeskedjék az engedély elnyerése ügyében közbenjárni. Jelenleg nem az általános főnöknő intézi a rend ügyeit[13], hanem a helyettese: Nagy M. Bertilla vikária, Szatmárnémeti (Satu-Mare), Str. Stefan cel Mare 15.

Mint tegnap írtam, csend van. A munkát bírom. Ma nyolc hittanórám volt egyvégben, kivéve egy óra ebédszünetet. De minden szépen sikerült Isten kegyelmével.

Kegyelmes Püspök Atyának hálás szeretettel küldi kézcsókját Krisztusban fia:

 

Varga János

 

 

 

2. Shvoy Lajos székesfehérvári megyés püspök levele a szatmári irgalmas nővérek általános főnöknőjének. Székesfehérvár, 1949. május 23.[14]

 

1531/1949.

Kerékpározási engedély

 

Tisztelendő Általános Főnöknő!

 

Tisztelendő Általános Főnöknő vezetése alatt álló kongregációnak több nővére van egyházmegyénkben alkalmazva mint egyházközségi nővér. Isten dicsőségére és a lelkek üdvére dicséretre méltó apostoli munkát végeznek a család- és beteglátogatások, házi pasztoráció, karitatív munka, asszony- és leánycsoportok vezetése által. Elsősorban az anyaegyháztól távol eső puszták és telepek apostolai ők. 5-10 km-nyi távolságra[15] feküsznek e helységek a plébániától. A kerékpár használata a kültelken és pusztákon lakó hívek kezelésében nemcsak időt, de fáradságot takarít meg. Ezért mint főpásztor kérem, engedje meg, hogy a lelkipásztori munkában kisegítő nővérek kerékpárt használhassanak. Ez a mi vidékünkön nem szül visszatetszést. Papjaim már évek óta használják a kerékpárt a hívek nagy előnyére, sokszor anyagi kiadások, fuvardíj kímélése céljából.

Komolyan lelkemen viselem a szatmári irgalmas nővérek lelki életének ügyét. A fehérvári házat lehetőleg havonként látogatom, és lelki órát tartok részükre. Fokozott gondom van azokra a nővérekre, akik kisebb csoportban falvakra vannak kiosztva. A lelki életükért való aggódás dacára is kérem a kerékpározás engedélyének megadását, mert tudom, hogy az apostoli munka olyan nevelő erő magára az apostolra nézve is, hogy kizártnak tartom, hogy ez a modern életbe való beállás hátrányára lenne lelkületüknek.

Fogadja tisztelendő Tartományfőnöknő őszinte tiszteletem nyilvánítását.

 

székesfehérvári püspök

 

 

3. Shvoy Lajos székesfehérvári megyés püspök levele Nagy M. Agréda magyarországi tartományfőnöknőnek. Székesfehérvár, 1949. május 23.[16]

 

1531/1949.

Kerékpározási engedély

 

Tisztelendő Tartományfőnöknő!

 

Nagy kár volna és hátránya az egyházközségi nővérek működésének, ha betiltanák nekik a kerékpár használatát. Ezt tisztelendő Tartományfőnöknőnek nem kell indokolni, tudom, hogy megérti a helyzetet, és elgondolásaimat méltányolja. Minthogy szükségesnek látom, hogy a kérdésben magam is az általános főnöknőhöz forduljak és az engedélyt a magam nevében is kérjem, kérem tisztelendő Tartományfőnöknőt, hogy az általános főnöknőhöz intézett mellékelt levelemet hozzá, illetve helyetteséhez eljuttatni szíveskedjék.

Lelkesen dolgoznak a kihelyezett egyházközségi nővérek és kántorok mind a falvakban – Cecével az élükön –, sok örömet okoznak munkájukkal, melyet seregélyesi, velencei bérmálások alkalmával személyesen is ellenőrizhettem, örülnék, ha a kerékpározásra vonatkozó kérésem teljesítésével főleg kültelki munkájuk nem lenne megnehezítve.

Fogadja tisztelendő Tartományfőnöknő őszinte tiszteletem nyilvánítását.

 

székesfehérvári püspök

 

 

 

4. Nagy M. Agréda magyarországi tartományfőnök levele Shvoy Lajos székesfehérvári megyés püspöknek. Esztergom, 1949. május 29.[17]

 

126/1949.

 

Nagyméltóságú és Főtisztelendő Püspök Úr!

Kegyelmes Atyám!

 

Alázatos mély tisztelettel vettem kerékpározás ügyében kiadott levelet.–

Kedves Tisztelendő Anyánk ápr. 5-ről keltezett levelemet csak elolvasta, választ már elfogatása miatt nem írhatott. Helyettese a többi tanácsos nővérrel egyetemben elutasítólag kezelte kérelmem.

Kegyelmes Atyám sorait vasárnap adtam kisérő irattal Szatmárra postára. Jelen válaszom azért késik, hogy személyes posta vihesse. Kisegítőt küldök a Szent György-kórházba[18], hogy a nővérek megkezdhessék pihenésüket.

Hódolatos kézcsókkal köszönöm a lelkemnek igen jól eső nyilatkozatot az egyházközségi munkában foglalatoskodó kedves nővéreimről. Olyan felemelő érzés, hogy jóságos Atyám törődik velük, figyelemmel kíséri munkájukat és személyes megjelenését is felhasználja, csakhogy lelküket ihlesse és további áldozatokra buzdítsa. Nagyon köszönöm és gyarló imáimban kérem cserébe a jó Isten áldását.

Egy kis örömreményről is beszámolhatok. Hétfőn délutánra[19] kapott Eminenciás Urunk[20] édesanyja látogatási engedélyt. Az eredményről levelem vivője számol be.– Telefonon azt üzenték a nénikének, hogy ne nyugtalankodjon, fia jól van. Majd az édesmama szeme meglátja és mérlegeli állításukat.–

Ma, vasárnap keresztanyai tisztet tölt be Márianosztrán, egy orvoscsaládnál. Csütörtökön szándékozik visszautazni, mert a gazdasági munkák irányítását nem adja ki a kezéből. Még most is tele van a lelke energiával és tettrekészséggel. A munka mellett imádkozik és könnyeivel öntözi fájó gondolatait [!]. Egyre hazavárja fiát. Annyira benne él a remény, hogy ágyfelszerelésről is gondoskodott számára. Csomagot több helyről küldenek aggódó szívvel féltett Bíboros Urunknak, csak azt nem tudjuk, megkapja-e?

Kezeit nagy hálával és gyermeki szeretettel csókolom:

 

Nagy M. Agréda

tartományfőnöknő

 

 

5. Nagy M. Bertilla helyettes általános főnöknő levele Shvoy Lajos székesfehérvári megyés püspöknek. Szatmárnémeti, 1949. június 7.[21]

 

55/1949. szám

 

Nagyméltóságú és Főtisztelendő Püspök Úr!

 

Május 23. megkeresésére a válaszunk csak az lehet: Kegyelmes Úr óhaja részünkre parancs. Méltóztassék belátása szerint intézkedni, ha a kerékpározás azon a vidéken valóban nem kelt visszatetszést, és ha a szerzetesi ruha a kerékpározáson nem groteszk benyomást keltő.

Hálásan köszönjük a nővéreinkről és működésükről nyújtott kegyes elismerést, és azt a nagy jóságot, hogy Kegyelmes Püspök Úr fehérvári nővéreinknek valóban jóságos lelki atyja is. Áldja meg a jó Isten, és adjon méltóságodnak sok kegyelmet a jövő megpróbáltatásokhoz is.

Ügyeinket buzgón mementóiba ajánljuk. Jó anyánk harmadmagával nincs közöttünk már hetedik hete[22]. De hiszünk az ima és áldozat erejében.

A magam és konventünk hódolatos kézcsókját jelentve maradok mély tisztelettel:

 

Nagy M. Bertilla

helyettes általános főnöknő

 

 

6. Nagy M. Agréda magyarországi tartományfőnök levele Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspöknek. Budapest, 1949. június 16.[23]

 

D.a J.Kr ![24]

 

Nagyméltóságú és Főtisztelendő Püspök Úr!

Kegyelmes Atyám!

 

Alázatos, mély tisztelettel mellékelem a szatmári anyaházunkból érkezett választ. Cecén értesítem a nővéreket, hogy nyugodtan használhatják a közlekedési eszközüket.

Kezeit alázatos tisztelettel és mélységes hálával csókolom és mindnyájukat jóságos Kegyelmes Atyánk szent imáiba ajánlom:

 

Nagy M. Agréda

tartományfőnöknő

 

 

(közli: Csíky Balázs – Mózessy Gergely)

 

 

Jegyzetek