2006 a választások éve. Mikor is élhetne intenzívebben az emberekben, az állampolgárokban az a mindent átható érzés, hogy önnön sorsunk kovácsaivá válhatnak, ha nem az ilyen esztendőkben. A jövőről való felelős döntés azonban elképzelhetetlen a múlt ismerete nélkül. A tisztánlátás igénye – szinte – mindenkiben él, ám az objektivitásra és tényszerűségre való építés elve, szerencsés vagy tudatos megvalósítása leginkább talán két tudományterület művelőit jellemzi: a jogászokat illetve a történészeket. Köbel Szilvia munkája e diszciplínák kitűnő ötvözetét képezi, miképpen ez a múlt évben megjelent munkájából is kitűnik. A kötet témaválasztása is jelzi, hogy az említett tisztánlátásra szükség is van, több okból. Szükséges egyrészt a professzionalitás, hiszen doktori értekezés közzétételéről van szó. Elkerülhetetlen másrészt az objektivitás is, ugyanis a magyar jog- és egyháztörténet azon szeletét teszi vizsgálat tárgyává, mely a 20. századi múlthoz napjainkban is ezer szállal kötődik. A közelmúlt inkább szunnyadó aknamezőhöz hasonlít, kutatása inkább harcászati kihívással, mint puszta tények feltárásával állítható párhuzamba. Különösen igaz ez az egyház vonatkozásában, miután az aktuálpolitikai események nagy hatással vannak a vallási intézmények életére és vice versa. Ezen hipotézis a vizsgált jogszabályok, levéltári és egyéb, primer és szekunder források alapján egyértelműen igazolódni látszik. Az 1945 és 1989 közötti éveket szerzőnk nem bontja korszakokra, tekintettel a közjogi modell – alapvető struktúráját tekintve – nem változott, fennállt és funkcionált a rendszerváltásig, mindamellett, hogy a politikai felépítményt érték gyakori változások. Igazat is ad az olvasó, hiszen mindhárom – politikai, jogi, igazgatási – síkon bizonyítva látszik ezen elméleti összegzés. Bár születtek demokratikusabb tendenciájú jogszabályok, sőt végig érvényesült a szekularizációra való törekvés, a szabadság kék madara végig csak zörgethette láncait. A pártállam idején a szocializmus, a marxista-leninista irányzat kitüntetett ideológiai magaslatra emelése egyéb hitek, vallások feleslegességét, sőt, terhét jelentette. A rendszer kiépülése, a módszerek „finomodása” a helyzetet egyrészről hol biztosabbá, másrészről hol bizonytalanabbá tette, s az egyházpolitikai irányvonal változásait eredményezte. A totális elnyomást felváltotta a titkos-félhivatalos szövetségek kötése. Találóan fogalmaz a szerző, mikor azt írja: a szocialista rendszer „saját képére formálta az egyházakat, és ebben az egyház akkor vezetői partnerei voltak a hatalomnak”. Az Állami Egyházügyi Hivatal működéséről szóló fejezet, ha lehet, még alaposabban kidolgozott, mint a kötet többi része. Ennek oka kettős, egyrészt gyakorlati, hisz a szerző korábbi, mélyen kiaknázott tanulmányaira épül, másrészt elméleti aspektusból nézve, az a törekvés, hogy a tulajdonképpeni ismeretlenségben is negatív hatást kiváltó hivatal működését, mozgatóit feltárja, ezzel megteremtse olvasója számára a reális értékelés, véleményalkotás lehetőségét. Az intézményes vallásnak a politikával való organikus összefonódása egész múltunkat áthatotta. Köbel Szilvia bemutatta könyvében, mennyire egészségtelen volt mindez a vizsgált bő négy évtized folyamán, azonban a probléma maga már korábban is létezett. Nem véletlen, hogy sikerkorszakunk, a 19. századi reformkor egyik legfontosabb célkitűzése, az állam és az egyház teljes elkülönítése, egymás szerepeinek és befolyásának elválasztása, egymásra való hatásuk redukálása volt. Hogy a feladatot elődeink megoldották, tudjuk, mindazonáltal, hogy nem maradéktalanul (ahogy talán nem is lehetett volna), azt a totális állam időszakai is tanulságosan mutatják. Napjaink talán legnagyobb kihívása az újabb összefonódások kockázatának elkerülése. Ehhez segíthet hozzá Köbel Szilvia könyve, hiszen nem véletlenül tartja a mondás: historia est magistra vitae. Különösen nagy szükségünk van a tisztánlátás adományára most, áprilisban, a gondolatok, jövőképek újjászületésének havában. (Busku
Anita Andrea) | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |