A Borsodi Téka könyvsorozat első, mindeddig egyetlen darabjaként megjelent írás a lokálpatrióta szemüvegén keresztül láttatja lakhelyének vallási keresztmetszetét. A szemet gyönyörködtető képek és illusztrációk válogatott tárháza az inkább ismeretterjesztő, mintsem – persze ez korántsem jelent kevesebb vagy jelentéktelenebb színvonalat, mindössze más célközönséget – tudományos igénnyel összeállított szöveg segítségével olvasóbarát, tetszetős külsejű, érdekes összeállítást eredményez.

Már a bevezetőből felmérheti a – nyilván elsősorban laikus – érdeklődő, hogy mire számíthat a következő párszáz oldalon. A környék első lakott településeinek említése, mely „az újkőkori ember hitvilágába enged bepillantást”, tökéletesen megfér a legutóbbi népszámlálás adatainak felvillantásával, mintegy keretbe foglalva az általuk alkotott intervallumban élők vallási megoszlását vizsgáló szeletet.

A legelső részben a középkori templomok általános bemutatására kerül sor. Alapvetően régészeti adatokra támaszkodva bizonyítja Borsod, Cseb, Edelény, Finke, Lánci és Sáp vallástörténetének korai alakulását, elsősorban a laikus érdeklődőt lekötni kívánó igénnyel.

A hat fejezetre tagolt főszöveg felekezetek szerinti bontása meglehetősen ésszerűnek tűnik, különösen, ha ezt a rendezői elvet az egyes felekezetek jelenlegi – mármint az érvényes népszámlálási adatokra alapozott – lélekszámának nagyságrendi sorrendjére vonatkoztatva kísérhetjük figyelemmel. Ez a követelmény alapvetően meg is valósul. Alapvetően, hiszen a messze legmagasabb, kétszeres „erőfölénnyel” rendelkező római katolikus templomok vizsgálatát megelőzi a református vonatkozások részletezése, ráadásul a terjedelem tökéletesen érzékelteti a szerző feltételezhető fontossági sorrendjét, mivel a reformátusokkal foglalkozó fejezet 50, míg a római katolikusokra vonatkozó rész mindössze 30 oldalra rúg. A szerző az előbbi, tehát a második egységben a bevezető után, érezhető elfogultsággal beszél a református egyházközség történetének alakulásáról. Egy néhány évvel korábbi, vihar okozta káresemény kapcsán például megjegyzi: „Istennek hála, s az áldott segítő kezeknek, két héten belül az új tető a helyén volt”, vagy másik szöveghelyen: „Ma örömmel, bátran mondhatjuk templomunkról és egyházközségünkről a papköltő szavaival: Múlandóság nincs fölötte / Él az Isten mindörökre!” (Kiemelés tőlem.) A másik eset érzékeltetésére – vagyis az objektív nézőpont alkalmazására – álljon itt az evangélikusokkal foglalkozó részből egyetlen mondat: „Templomuk azonban sohasem volt.” (Kiemelés tőlem.) A két fejezet (egymáshoz, de a többi részhez is) hasonló felépítéssel rendelkezik, elsősorban a kronológia alapján követik egymást az adatok, idézetek, összesítések. Megtudhatjuk, kinek a nevéhez köthető a vidék templomépítése, szentelése, díszítése, fenntartása. Képeslapok, alaprajzok, újságcikkek, folyamodványok és más források segítik a tájékozódni kívánókat az edelényi egyházak megismerésében. Az egyházközségek tagjai, például plébánosok, tanítók minden esetben, valószínűleg a rendelkezésre álló adatoknak megfelelő mennyiségi mutatóval az egyes alfejezetek végén, vagyis mintegy összegzésként, „nekik köszönhetjük” felhanggal szerepelnek. A templomokat és egyházközségeket bemutató egység negyedik részében a görög katolikusok kerülnek górcső alá. Akárcsak a korábban megismerhetett felekezetek alkalmával, ez esetben is gazdagodhatunk művészettörténeti adalékokkal, valamint helytörténeti érdekességekkel, sokszor aktualitását, generalitását érzékeltetve egy-egy fontosabb tényezőnek, például: „Ő a tervezője a Máriapócsi Zarándokháznak 1996-ban, és Vatikán állam budapesti nagykövetsége épületének”.

Az evangélikusok helyzetértékelése mindössze hat (képek nélkül négy, névlista nélkül három) oldalon történik, pedig a következőképpen kezdődik a fejezet: „Edelényben a XVIII. századtól élnek evangélikusok. Van időszak, a XIX. század harmadik harmada, amikor jelentős a számuk.” Igen erőteljes személyes hangnem hatja át ezt a részt, amely még a korábbi, alapvetően egy, ráadásul erősen, több szempontból is érintett ember látásmódjához képest is feltűnő. Az alábbi idézet talán érzékelteti szavaim helytállóságát: „A régi idők evangélikus egyházi lapjainak néhány számát olvasgatva a mi edelényi kicsiny gyülekezetünket is érintő hírekre bukkanok. A szó elhangzik, az írás azonban marad, ezért leírom most a hírekkel kapcsolatos gondolataimat.” (Kiemelés tőlem.) A reformátusoknál feltűnő közösségvállalás e helyen ismét megjelenik: „Ilyen ígéretes a múltunk”, „jelenlegi lelkészünk” stb. (Kiemelések tőlem.) Legalábbis ilyen véleménye lehetne az olvasónak, aki a 124. oldalig eljutván joggal gondolhatja egy addig meglehetős következetességgel jellemezhető rendszer további alkalmazását szükségesnek. A szerző azonban e ponton nem az addig alkalmazott módot választja a források és saját megfogalmazásainak elkülönítésére, így a felületes szemlélő tekintete könnyen összegabalyodhat.

Az utolsó, hatodik fejezet az izraelitákkal foglalkozik, amely a korábbi eseteket tekintve kevesebb, mint három oldal terjedelemmel kellene, hogy rendelkezzen. Jelenleg (mármint a 2000-es adatokra vonatkoztatva) nincs zsidó felekezetű lakos Edelényben, így az evangélikusokat követő vizsgálat teljességgel helyénvalónak tűnik, azonban a másik szempont, vagyis a csökkenő tendenciájú lapszámi jellemző, ez esetben nem valósul meg, hiszen az izraelitákról tizennyolc oldalon keresztül gazdagodhatnak ismereteink. A többes szám harmadik személy következetessége ebben a fejezetben is feltűnő: „ezt temetői sírkőállományuk is bizonyítja” (kiemelés tőlem), a kívülállásnak azonban helyenként oly szintje érvényesül,  amely már nem egyszerűen objektivitásként, sokkal inkább távolságtartásként hat. Az izraeliták elkülönülése a helyiek közösségétől, úgy tűnik, ma is jellemző lehet a vidéken, még elméleti szinten is, hiszen, mint említettük, napjainkban nem regisztráltak az említett felekezethez tartozókat. A szerző egyes mondatai azonban már valóban túlzásnak minősülnek, például a következő: „Edelényben a zsidóság és a lakosság kapcsolata általában rendes volt.” Talán helyénvalóbb lenne a zsidóság és a lakosság egyéb felekezeteihez tartozók kapcsolatáról beszélni. Ezen utolsó egyházközség-történet megnövelt terjedelme valószínűleg a keresztényekétől eltérő sorsból adódhat, hiszen a holokauszt egészen más következménnyel járt az izraeliták életútjára, történelmére vonatkozóan, mint keresztény kortársaikéra.

Laki-Lukács László könyvének záróakkordjaként a borsodi, különösen edelényi vonatkozású szakirodalom válogatott jegyzékével ismerkedhetünk meg, az egyháztörténet, helytörténet, nyelvtörténet, régészet, művészettörténet – hogy csupán néhány területet emeljünk ki – tárgyköréből.

A Borsodi Téka sorozat további, tervezett kötetcímeit vizsgálgatva elmondható, hogy értékes ismeretekkel, feltételezhetően hasonló, tetszetős külsőbe csomagolván, fontos részét képeznék a vonatkozó megye történetének. Remélhetőleg hamarosan meg is valósul mindez.

(Busku Anita Andrea)