|
13.
évfolyam |
A Kárpát-medence, a magyarság és Bizánc.
Bizantinológiai konferencia. |
|
|
{106}Moravcsik Gyula hazájában – akiről két éve
nagyszabású rendezvényen emlékezett meg a Közép-Európai Egyetem és a Magyar Tudományos
Akadémia, s amely konferencián a nemzetközi bizantinológia kiválóságai
méltatták e magyar tudóst – igazán időszerű s indokolt e szakterület komplex
művelését bemutató szakmai rendezvények tartása. Méltó módon tett ennek
eleget a Magyar Bizantinológiai Társaság (illetve annak szegedi tagozata), a
Szegedi Akadémiai Bizottság és a Szegedi Tudományegyetem összefogásával
megrendezésre került konferencia, mint a hazai bizantinológiai kutatások
seregszemléje (néhány külföldi vendéggel). Már a megnyitó előadás is azt
jelezte, hogy a Bizánc-kutatást nem szűkítik le a szervezők a tényleges
Bizánci Birodalom (bár az utolsó szakaszában legfejlettebb állam!)
történetére s kultúrájára. Ennek a kisugárzását, a bizánci kultúrát közvetítő
szlávokat, s bennünket, magyarokat is ennek a tudományterületnek a
látókörében kell tartani. H. Tóth Imre Az
olymposi Polichron monostor és a szláv írásbeliség c. előadásában mintegy
életművét összegezve mutatott rá a cirill betűs irodalom születésének
bonyolultságára s a kutatás újabb eredményeire (Mint ismeretes, H.Tóth a már
három kiadást is megért Konstantin-Cirill
élete s működése c. kismonográfiája óta, melyet Bulgáriában is
lefordítottak, számos előadásában és tanulmányában kapcsolta össze a
paleográfia, vallástörténet és a nyelvtörténet művelését.[1]).
Legutóbb hasonló módszerekkel a Sztudion kolostor görög szerzeteseinek a
szláv írásbeliségre gyakorolt hatását vizsgálta,[2]
tehát az idős professzor még új irányban, koherens kutatásokkal törekszik egy
következő szintézis felé; amelyhez a szakma nevében kívánunk neki töretlen
energiát. Mesterházy Károly Mediterrán
elemek Magyarország 10‑11. századi kultúrájában címen bizonyította,
hogy az interkulturális kommunikáció huszadik században divatos kutatása
történeti dimenzióba is helyezhető. Majd államalapító királyunkhoz kapcsolódó
szekció következett, amelyben Baán
István az apostoli király fogalmával, Berkes
Lajos a veszprémvölgyi oklevél párhuzamaival, Havas László pedig a koronázási palásttal foglalkozott.
Kiemeljük ez utóbbit. Havas professzor a Debreceni Egyetem
Klasszika-Filológiai Tanszékének korábbi vezetőjeként periodikák és forráski{107}adványok
megjelentetésével, illetve a magyar neolatin filológia meghatározó
egyéniségeként sokat adott középkori történetünk vizsgálatához is, e
munkásságából feltétlen említést kívánnak a királytükrökkel foglalkozó
tanulmányai. Most A székesfehérvári
casula és Konstantinápoly alapításának 700. évfordulója címmel a
koronázási palást bizánci vonatkozásait elemezte, melyet már több korábbi –
köztük francia nyelvű – tanulmányában is érintett. Legutóbb magyarul az ELTE
Középkori Magyar Történeti Tanszéke által szervezett Ojtozi Eszter emlékkonferencián tartott előadást e témáról
március 23-án.[3]
(Az utóbbi rendezvény megnyitó előadásában egyébként Székely György
akadémikus éppen III. Béla halálának napján emlékezett meg a Bizáncban
nevelkedett magyar királyról.) Havas professzor tudományos iskolájához
(követőihez) volt sorolható, bár pécsi illetőségű kutató, Juhász Erika királytükrökkel foglalkozó
előadásával. A konferencia rangos vendége volt Niels Gaul, a CEU (Közép-Európai
Egyetem) Keleti-Mediterráneum Kutatócsoportjának (CEU CEMS: Central European
University, Center for Eastern Mediterranean Studies) vezetője. A műhely
elődjeként a bizantinológiai kutatásokat folytató Hellén Tradíció
Kutatóközpontja (CEU CEHT: Center for Hellenic Tradition) szervezte meg az
MTA-val közösen a már említett konferenciát 2009. november 12. és 14. között Centrum és periféria VII.
Bíborbanszületett Konstantin korában: a De ceremoniis-tól a De administrando imperii-ig címmel, amellyel Moravcsik
Gyulának nemcsak emléket állítottak, hanem életművének a feldolgozását is
jelentősen elősegítették, egyebek mellett kéziratos hagyatékának
vizsgálatával.[4]
Az akkori kongresszus díszvendége volt az az Athanasios Markopoulos
professzor (Athén), aki nemcsak a Moravcsik-hagyatékot dolgozta fel a
levelezésekig terjedő alapossággal, hanem korábban több sikeres, nyilvános
előadást is tartott a CEU vendégprofesszoraként a magyarországi szakmai
közönség számára is. Az akkori Moravcsik-emlékkonferencia szervezésében
oroszlánrészt vállalt a Magyar Tudományos Akadémia részéről Bálint Csanád
akadémikus, a Régészeti Intézet igazgatója, a később megalakult Magyar
Bizantinológiai Társaság elnöke. Kutatásai szélesebb körben ismertek,
amennyiben például akadémiai székfoglalójára gondolunk, amelyben szintén
érintette Bizánc és a sztyeppei nomádokból érkező szomszédai kapcsolatait.[5]
Személyére s aktivitására {108}hazai
bizantinológiai életünkben a továbbiakban is még fontos lenne számítanunk. A jelenlegi szegedi konferencián
Bíborbanszületett Konstantinnal foglalkozott még Zimonyi István Persia
in the 38th (Hungarian) chapter of Constantine Porphyrogenitus’ De administrando imperio’, valamint
Szeberényi Gábor The „Picture” of the Croatian State in the
’De administrando imperio’ c.
előadásában.[6]
Ezekkel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a De administrando imperio
(továbbiakban: DAI) sok vitát váltott ki a nemzetközi s a hazai szakirodalomban
egyaránt. Voltak, akik évszázadokkal későbbi kompilációnak tartották,[7] a paleográfiai s
a szövegkritikai vizsgálat azonban ilyen mérvű hamisítást nem igazolt. A
fentebb már idézett Moravcsik-emlékkonferencia is több előadást szentelt a
DAI-nak (amelynek a kritikai kiadását magának Moravcsiknak köszönhetjük), így
a szerzőségi s keletkezési problémák több pontját már tisztázottnak
tekinthetjük.[8]
Annál fontosabb a különböző népek említése a DAI-ban. Mint erre Czeglédi
Károly már idestova fél évszázada felhívta figyelmünket, az antikizáló
törekvés okozta, hogy több népet olyan etnonímával jelez a DAI, mely
valójában jóval korábbi népeket jelölt eredetileg. Ezért rendkívül fontos,
hogy amikor kortárs népeket keresünk a DAI-ban, akkor {109}ezek előfordulását egyéb korábbi forrásokkal is
verifikáljuk.[9]
A perzsák esetében Zimonyi több évtizedes keleti forráskutatásaira
támaszkodhat, a horvátok esetében pedig rendelkezésre áll a szlavisztikai s a
régészeti szakirodalom. Ezért a valóban kortárs népek és főként a Bizánci
Birodalom szomszédjainak a kutatása feltétlenül üdvözlendő, s a szegedi
konferencia több útmutató lépése közül az egyik. (Ezt annak ellenére
fenntartjuk, hogy Zimonyi kolléga nem kapta meg az MTA doktora minősítést az
arab geográfusokkal foglalkozó kutatásaira, mivel azután is töretlen
energiával dolgozik – már egy évtizede ‑, és a forráskutatás, mint a
jelen esetben is, az adott tanulmány szerzőjének álláspontjától függetlenül
is hasznos és gondolatébresztő.) Az iszlám területek népei pedig elegendő
számban voltak képviselve a bizánci császári udvarban ahhoz, hogy a görög
hagyomány továbbéléséhez és az iszlám kultúra európai hatásaihoz – direkt
vagy indirekt módon ‑ hozzájáruljanak. Ilyen irányú kutatások tehát
különösen szükségesek és fontosak.[10] A bizánci-magyar kapcsolatokra
fókuszáló témákból kiemeljük Tóth
Sándor László The Political
Organisation of Ninth and Tenth Century Hungarians from Byzantine Aspect,
valamint Balogh László Megjegyzések a 950-es és 960-as évek
magyar–bizánci kapcsolataihoz, illetve Szabados
György The conquered Hungarians
as conquering ones? Emperor Constantine VII and the ancient model of the
migrations c. előadásait. Az eseménytörténetre fókuszáló hagyományos
magyar történetíráson túllépve, modern iskolák és megközelítési módszerek
alkalmazásában látjuk ennek – a hazai tudományos életünk szempontjából
kardinális – előadás-bokornak a jelentőségét.[11] A szlávok és Bizánc, illetve a
magyarság kapcsolataiból kiemelendő Daniel
Ziemann Der schwächelnde Nachbar
– Bulgarien zwischen Ungarn und Byzanz in der zweiten Hälfte des 10.
Jahrhunderts, a magyar-bizánci relációban pedig Charles Moess The
Relationship of Byzantium and the Kingdom of Hungary és Koszta László Bizánci egyházszervezet Magyarországon? c. előadása. Ez utóbbi
témához jól kapcsolódott Komáromi
László Traces of Byzantine
Influence in Medieval Hungarian Law c. előadása. Jelentőségét egyebek
mellett abban is látjuk, hogy – bár a címében a világi jogalkotásra utal– az
egyházi jog területén vetették fel korábbi szerzők, hogy Szent László király
az uralkodó s az egyház viszonyában, a királyi jogosultságokban olyan
gyakorlatot (is) követett, amely bizánci mintára utal. Ennek a problémának a
valóban szakmai (ko{110}rábbi
magyar kiadványok populáris jellegénél komolyabb) s korszerű feldolgozása
teljességgel hiányzik, a kiemelt előadás így úttörő volta miatt is érdemes a
figyelemre.[12] A szlavista szekcióból (a már
említett H. Tóth Imre mellett) kiemeljük a nyelvész Kocsis Mihály előadását: A görög eredetű szavak helyesírása az ukránban, amely a
helyesírási kérdéseknek a nyelven kívüli tényezőkhöz fűződő kapcsolataira
mutatott rá, ám ennél több. Tanulságos, hogy sok esetben a politika – segítő
s gátló – hatása egyaránt érvényesül: amíg a sztálini szovjet időkben az
ukrán hangzástól és a nyelvtől idegen formák írását erőltették, addig a 90-es
években az önálló ukrán állam a korábban szakmailag már megalapozott
változatokhoz térne vissza – ám tekintettel van jelentős orosz kisebbségére,
s az időközben már gyökeret vert kiejtési változatokra. Nyelv és társadalom
kapcsolatában tehát még sok újat mondhatunk (és kutathatunk) a civil szféra
megerősödésével és a multikulturalizmus megjelenésével beköszöntő posztmodern
korunkban is. A posztbizánci egyháztörténet és
a könyvészet kapcsolatával két előadás foglalkozott. A nagyváradi történész,
könyvtáros és pap Sana Silviu Aspects of Byzantine Tradition in the
Greek-Catholic Eparchy of Oradea. Cult and Religious Piety Books (1850–1900)
c. előadása főként azért fontos, mert a görög katolikus egyház a 18-19.
században jelentős szerepet játszott a román kultúrában, a nemzeti
ébredésben, amit ma kevésbé képes értékelni a román történetírás. A
behatárolt korszak pedig az önálló román liturgikus (és tegyük hozzá: világi)
könyvnyomtatás megerősödése is a balázsfalvi (Blaj) egyházi központ
virágzásának ideje. Ezt megelőzően a Budai Királyi Egyetemi Nyomda szerepére,
valamint ennek pap-cenzoraira hívnánk fel az előadó figyelmét, s a kérdés
irodalmából elsősorban Király Péter munkásságára, aki megkerülhetetlen a
kérdés korrekt feldolgozásában.[13]
A szervezők figyelmességét dicséri, hogy pont a rákövetkező előadásban Földvári Sándor Cross-cultural Contacts between the Serbs of The Hungarian Kingdom
and the Ukrainian Territories – As It Reflected in the Import of the
Liturgical Books címmel beszélt. A görög katolikus és az orthodox
egyházak szerepét a Habsburg Birodalom etnikumai szempontjából tárgyalva
rámutatott, hogy a szerbek és az ukrán területek felvilágosodás-korabeli
kultúrkapcsolatai túlmutatnak ugyan a könyvek beszerzésén, ám ebből is olyan
adatokat nyerhetünk, amelyek módosítják a maga korában jelentős Hodinka Antal
megállapításait, főleg a lembergi (Lviv) Ukrainisztikai Kutatóintézet nemrég
elhunyt igazgatója, a Harvard vendégprofesszoraként is működött J. D.
Iszajevics kutatásainak köszönhetően.[14] {111}A régészetet és a művészettörténetet képviselő
szekciókból kiemeljük Nagy Márta
elnöklete alatt és A proskynetárion
mint identitásőrző devóciós tárgy c. előadásával, illetve Terdik Szilveszter Balkáni mesterek a görög-katolikus
püspökök szolgálatában (18. század) és Golub
Xénia Egy publikálatlan
Istenszülő-ikon a csobánkai szerb templomból c. prezentációjával gazdagon
képviselt magyar bizánci művészettörténetet – a „magyar” jelző ambivalens
jelentésében. Egyrészt, az iskolateremtő idős debreceni professzornő
munkássága nélkül a hazai templomok ikonkutatása sehol sem állna, s az újabb
nemzedék is már szintetikus egészet alkotott. Egy bizantinológiai
konferencián azonban helye lenne a nemzetközi viszonylatban is fontos
problémákhoz való hozzászólásnak, amelytől a hazai művészettörténet
szemérmesen és folyamatosan tartózkodik. (Üdítő kivételként Nagy Márta némely
előadásaival a balkáni kérdéseket illetően, ám ilyenkor is a magyarországi
témákkal kapcsolatban, mint a két év előtti Ohridi Naum konferencián.[15])
Ezt a szerénységet sem a hazai kutatás felkészültsége, sem a szakemberek
eddigi munkássága nem indokolja. Megemlítjük ellentétes példaként a két
háború közti prágai bizantinológiai életet, a Kondakov Intézetet, amelynek
munkáját a lehetőségeihez mérten aktívan folytatja ma is a Cseh Tudományos
Akadémia Szláv Intézete. Bár oroszok és ukránok alapították, így a pravoszláv
kultúra kutatása is helyet kapott, mégis főként Bizáncra fókuszáltak. Mint a
máig alapvető monográfia szerzője, Osztrogorszkij.[16]
Ha tehát maguk a szlávok is túlléptek a nemzeti kulturális gyökereiken, és
éppen eme gyökerek adta tapasztalataikkal úgy szóltak hozzá általánosabb
kérdésekhez, hogy túlélve korukat, Amerikában is újrakiadott munkák sorával
gazdagították a Bizánc-kutatást, akkor a magyarországi kutatóknak is a
szakmával szembeni erkölcsi kötelességük lenne, hogy túllépjenek a
„hungarikumok” határain. Továbbá a szakdolgozatok, PhD disszertációk szintjén
elfogadható mikrofilológiai pepecselésen felül az érett, életművel rendelkező
tudósoktól elvárható, hogy (angolul kiadandó) szintézisekkel is
hozzájáruljanak a kutatás nemzetközi szintű műveléséhez.[17] A művészettörténet folytatódott
a konferencia második napján Raffay
Endre III. Béla kora
magyarországi művészetének problémái és Kiss
Etele Újonnan előkerült bizánci
mellkeresztek egy magyar magángyűjteményből, illetve Józsa László A bizánci ikonok orvos szemmel c. előadásaival. Kiss a
feldolgozott anyag árnyalt tipológiájával a vallástörténeti párhuzamok és
messze vezető szálak értelmezését is adta. Továbbá részle{112}tekbe menő vita bontakozott ki a női mell formájáról
és arról a kérdésről, hogy az ikonfestő szerzetesek láttak-e meztelen nőt élő
valóságában. Az egyik álláspont szerint nem, következésképpen azt ábrázolni
sem tudták pontosan – a másik álláspont szerint viszont az ikonográfiai
megkötések és irányelvek okozták, hogy a gyakorlatban mégis megtapasztalható
realitással szemben az ábrázolt szoptató női mell idealizált és eltorzított.
Ezzel kapcsolatban a recenzens itt hívja fel a figyelmet Hauser Arnold A
művészet és irodalom társadalomtörténete c. monográfiájára. Bár ezt
rosszul felfogott ideológiai okokból ma már kevésbé illik emlegetni, noha nem
tartjuk indokoltnak vele szemben ezt az elzárkózást, a tárgyi anyagában
Hauser meggyőzően bizonyítja: több olyan korszak is volt az emberiség
művészetében ‑ már a rendkívül sematikusnak tekintett (?)
egyiptomiaktól kezdve a legújabb időkig ‑, amikor az alkotó művészek
pontosan tudták, hogyan néz ki az emberi test, annak intim részeit is jól
ismerték, ám a világnak és az isteni szférának szánt, alapvetően szakrális
mondanivalót hordozó alkotásaik megformálásában elsősorban a közvetített
üzenet, és nem az ábrázolás realizmusa volt a cél.[18]
(Orvosi szempontból persze helytálló Józsa doktor érvelése, viszont a kezet
is kitörten látjuk az ikonokon, jóllehet azok is láttak sok emberi csuklót,
akik meztelen hölgyeket kevésbé.) A konferencia megható s felemelő
eseménye volt a már említett H. Tóth Imre professzor köszöntése, valamint
könyvbemutatója, pontosan a születésnapjára esvén a rendezvény megnyitója.
Válaszában az idős, ám aktív tudós a további terveiről és energiáiról tett
bizonyságot. Folyamatos munkássága tanúsítja, hogy az iskolateremtő
egyéniségek megbecsülése nemcsak hagyománytisztelet és protokoll, hanem az
újabb nemzedékek számára is kézzelfogható gyakorlati hasznot hozhat. A szervezési, technikai lebonyolításról
megjegyezzük, hogy a lehetőségekhez mérten korrekt, körültekintő volt, a
némely esetben hiányzó szekcióelnököket rutinosan és gyorsan pótolta
kompetens helyettesekkel Olajos Terézia
egyetemi tanár, a szervezőbizottság elnöke. Minden konferencia embert próbáló
terhet ró a szervezőkre, s így némi buktatókkal is járhat, ez bizony itt is
megtörtént. Sajnos némely résztvevőnek nem volt kitűzője s programcsomagja,
mely utóbbit hirtelen pótolták a hiányzók rovására, viszont az előbbit nem.
Az ilyen kellemetlenség nemcsak az érkezéskor hűti le az előadót, hanem a modern
nyugati polgári világban ez diszkriminációnak tekinthető, nemzetközi
kongresszusok esetén blaszfémia, Magyarországon a nehéz körülmények okozta
botlás. (Bár a hazai szakmai életben a fent említett Moravcsik
emlékkonferencián sem volt ilyesmi elképzelhető, s más akadémiai eseményeken
is szokatlan.) Némely szekciók túlzott csúszása sem került párhuzamba
társ-szekciójukkal, ami a szünetek helyett az előadások idején történő
átjárkálásra csábított. Minthogy a bizánci kultúra nem a német szellemet
implikálja, ilyen esetben bocsánatos bűn, ha a mai nehéz tudományszervezési
viszonyaink okán bizonyos balkániság is jelentkezik egy bizánci-balkáni
témájú rendezvé{113}nyen. A
szakmai színvonalat azonban sikerült megőrizni, sőt a korábbi konferencia
mértékén tartani. Minden előadásról a legbővebb ismertető sem
szólhat. A recenzens által terjedelmi korlátok miatt nem említett
prezentációkat részint a már kiadott rezümé-füzet, részint a remélt
publikáció révén ismerheti majd meg a szélesebb közönség. Tudomásunk szerint
a konferencia-kötet már nyomdában is van, amikor jelen tudósításunk
megjelenik. Ezért a recenzióban tudatosan tartózkodtunk a tárgyi
minősítéstől, annál inkább igyekeztünk az egyes témák szakmai jelentőségére s
a tágabb kontextusukra bővebben rámutatni. Konkrét, részletekbe menő tárgyi
kritika majd a konferencia-kötet recenzenseinek lesz a feladata, s ennek
megvalósulását nagy reményekkel várjuk. Továbbá megértek a feltételek egy szláv-bizánci
szakmai szervezet, ideális esetben a Magyar Bizantinológiai Társaság Szláv
Tagozata megalakítására: részint a bizánci kultúra kisugárzása, közvetítése
kutatására, részint a posztbizánci (vagy ha így jobban tetszik: meta-bizánci)
kutatások összefogására. A bizantinológiai szakterület magyarországi
művelése pedig megérdemelné, hogy már évente sor kerüljön bizantinológiai
vándorgyűlésre, mint azt más tudományok szakmai szervezetei már
évek–évtizedek óta megszervezik. (ism.: Földvári
Sándor) |
|
|
|