10. évfolyam 1.
szám |
Béres Gyula: A tornai főesperesek, 1273-1776 |
Az I.
(Szent) István király által alapított esztergomi érsekség[1] a
Szentszék jóváhagyásával, megkapta azt a jogot, hogy felette álljon az ország
összes püspökségének. Az egyházmegye
területe a Duna vonalától északra eső vármegyéket foglalta magába (Pozsony,
Nyitra, Trencsén, Árva, Turóc, Liptó, Zólyom, Bars, Hont, Szepes, Gömör,
Kishont, Nógrád, Torna, Komárom.) Joghatósága alá kezdetben három püspökség
tartozott: a veszprémi, kalocsai és az egri,[2]
később a győri, pécsi, váci, nyitrai, milkói és a görög katolikus munkácsi. Kezdetben Esztergom, Komárom, Bars, Hont, Pozsony, Szepes
vára és birtokaik, valamint a Tornában, Gömörben, Nógrádban lévő királyi
birtokokra terjedt ki az érsek fennhatósága.[3] A
lakatlan területek benépesülésével az egyházmegye határai fokozatosan nőttek,
illetve módosultak. A pozsonyi, szepesi, sasvári főesperességek a határvédelem
szempontjából is fontos szerepet játszottak. Az ország más területeire is
kiterjedt az érsek joghatósága,[4]
ezek voltak az exempt plébániák. Az egyházmegye tizenkét főesperességre volt
felosztva: székesegyházi (esztergomi), pozsonyi, komáromi, nyitrai, barsi,
zólyomi, sasvári, honti, nógrádi, gömöri, tornai és szepesi. Ezekhez kapcsolódott még a szebeni prépostság, brassói
dékánsága és az exempt plébániák.[5] A főesperesek feladata a helyi szintű egyházkormányzás,
igazságszolgáltatás és a plébánosok ellenőrzése volt. Javadalmazásukról az
egyházmegye úgy gondoskodott, hogy a 12. századtól a káptalan tagjai lettek,
valamint megkapták a plébániára befizetett járandóságok egy részét.[6] 1776-ban Mária Terézia egyházmegyereformja következtében három
püspökséget – besztercebányai, rozsnyói, szepesi – hasított ki az érsekségből,
melyek suffraganeusként továbbra is megmaradtak az esztergomi érsek lelki
fennhatósága alatt.[7] Az esztergomi székeskáptalan A
székeskáptalan tagjai rangsorban követték egymást. Elsőként a négy oszlopos
kanonok (dignitariusok): nagyprépost (paepositus maior, mivel volt más prépost
is a káptalanban), olvasókanonok (lector, helyettese a sublector), éneklőkanonok
(cantor, helyettese a succentor), őrkanonok (custos, helyettese az alőrkanonok,
succustos). Őket a káptalantól kapott ellátmány (praebenda) miatt
prebendáriusoknak is nevezték. Esztergomban három társaskáptalan alakult, a Szent István
protomártírról nevezett, a Szent György tiszteletére illetve Beckett Szent
Tamásnak szentelt prépostság. A három prépost főszékesegyházi kanonok volt és
rangsorban a négy oszlopos kanonokot követte. A szentgyörgyi préposti cím a 13.
század végétől összekapcsolódott a főszékesegyházi főesperesi tisztséggel. A
három prépostot a többi főesperes követte beiktatási sorrendben. Kilenc
főesperes volt esztergomi kanonok és a káptalan tagja. Végezetül az egyszerű
kanonokok következtek beiktatásuk sorrendjében. A káptalan létszáma a középkor
végére a 38-42 fő változó létszámról 39-re stabilizálódott. A tornai főesperes, valamint a pozsonyi és szepesi prépost
– akik főesperesi jogkörrel kormányozták a körzetüket – nem voltak a káptalan
tagjai. A tornai főesperes nem a központban, Esztergomban lakott, hanem
plébánosként a kerületben mint vidéki (rurális) főesperes.[8]
Általában a tornai plébános látta el ezt a feladatot, de van példa arra, hogy
más település plébánosa is betöltötte ezt a tisztséget, például Hidvégardón,
Szőlősardón, Égerszögön. A középkorban a főesperesek között szerepelt a tornai
is, de a kanonokok között nem. A 16. századtól már esztergomi kanonokokat
neveztek ki a tisztségre. A tornai főesperesség A
honfoglalás idején Torna vármegye területén szláv és későavar népesség élt,
melyek a 13-14. századra asszimilálódtak a letelepedő magyarsághoz.[9] A
hely- és folyónevek megőrizték a szlávok nyomait.[10]
A honfoglalók, Bors vezér vezetésével a Szalonna–Perkupa között lévő szorosig
jutottak.[11]
A későbbi Torna környéke megszállatlan, gyepűntúli területként került a király
tulajdonába.[12]
A tornai erdőispánság eleinte Borsodhoz tartozott.[13]
A 12. században az erdőispánság északon a Szepességig a Gölnic-folyón túl,
valamint délen a Bódva-völgy, Perkupa, Szalonna között lévő szorosig, nyugaton
Pelsőc, Csetnek, keleten Jászó, Szepsi vidékéig terjedt.[14]
Területe 1320-ra, a megyévé válásig a birtokadományozások miatt lecsökkent.[15] A tornai főesperesség alapításának dátuma ismeretlen.
Valószínű, hogy az esztergomi egyházmegye alapítása után egy későbbi időpontban
hozták létre még a vármegyévé szerveződés előtt a 11-12. században.[16]
A fennhatósága nagyobb területre terjedt ki, mint a későbbi vármegyének.[17]
Területére nemcsak az esztergomi de az egri püspök fennhatósága is kiterjedt
néhány birtok erejéig. A főesperességhez 18 plébánia tartozott melyek
fíliáikkal együtt a következők voltak: 1. Szádalmás – Jablonca, Körtvélyes,
Tornagörgő. 2. Tornabarakony. 3. Barka – Lucska. 4. Ájfalucska. 5. Hárskút –
Dernő, Kovácsvágás. 6. Hidvégardó – Bódvavendégi, Tornaújfalu, Zsarnó. 7.
Tornahorváti. 8. Bódvaszilas – Bódvarákó, Derenk, Szögliget, Tornaszentandrás.
9. Torna – Áj, Méhész, Szádelő, Szádudvarnok. 10. Szőlősardó – Teresztenye,
Tornakápolna. 11. Égerszög. 12. Jósvafő. 13. Komjáti. 14. Szilice – Szádvárborsa.
15. Szin. 16. Szinpetri. 17. Tornanádaska. 18. Perkupa – Varbóc.[18]
Területén 1171 előtt felépült a jászói premontrei prépostság.[19]
Mivel a főesperesség az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott így a
tornai uradalom tizede is őt illette. 1263-ban IV. Béla megváltotta az érseket
illető termény tizedet, készpénz lefizetése ellenében a tornagörgői udvarháza
fenntartására.[20] Az 1332-1334 között Magyarországon működő pápai
tizedszedők jegyzékében nincs pontosan megnevezve a tornai főesperesség. A jegyzék
összeállítója olyan plébániákat jegyzett fel amelyek a tornai, Miklós plébános
vezetése alá tartoztak, melyeket Tornáról irányított.[21]
Így a plébános, mint vidéki főesperes, helyben lakott és nem az esztergomi
káptalanban.[22]
A jegyzék 12 települést jegyez fel: Égerszög, Almás, Jászó, Görgő, Perkupa,
Zsarnó, Szögliget, Dernő, Tornaújfalu, Tornaszentandrás, Torna, Szepsi. A
főesperességhez tartozó Hidvégardó és Vendégi valószínűleg azért nem szerepel a
tizedlajstromban, mert a király által kiváltságolt települések lévén tizedük a
plébánián maradt.[23]
Ezt támasztja alá, hogy 1263-ban IV. Béla elismerte az esztergomi érseknek azon
jogát, hogy Torna és Vendégi tizede a plébánosokat illesse.[24]
A szádvári uradalom birtokosa Druget Vilmos nádor és tornai ispán, 1330-ban a
maga számára szedte be a tornai tizedet.[25]
Károly Róbert ezt megtiltotta és visszaadta az érseknek, mivel az őt illette. A
király 1337-ben, Lászi pusztát Borsod vármegyétől Torna vármegyéhez csatolta,
ezáltal a tornai főesperesség fennhatósága alá került.[26] A 16. században a vidéknek jócskán kijárt a pusztításból.
A be-betörő török rablóportyák miatt sok település néptelenedett el. A vallási
megosztottság pedig nem kedvezett a stabilizációnak. A korszakban az esperesség
plébániái megszűntek vagy szüneteltették működésüket. Megint másokat a
protestánsok vagy a helyi birtokosok pusztítottak, illetve foglaltak el. Bebek
György Szádvár ura, aki szintén az új hit mellé állt – ha nem is
meggyőződésből, de annál inkább a haszonszerzés reményében – birtokairól kiűzte
a katolikus papokat és az egyházi földeket saját uradalmához csatolta.[27]
A Miskolc melletti tapolcai bencés apátságot 1538 körül lerombolta,[28]
a gömbaszögi, ősei által alapított pálos kolostort várrá alakította és falvait
(Szalócot, Borzovát, Tornakápolnát) elvette.[29]
A Tisza felső vidékén a sátoraljaújhelyi és a terebesi kolostorokat rombolta
le, elvéve az újhelyihez tartozó birtokokat.[30]
Vélhető, hogy a martonyi pálos kolostor is az ő pusztításának esett áldozatul.[31] Súlyosbította a helyzetet, hogy az esztergomi érsek
1555-ben 300 papot nyilvánított alkalmatlannak egyházmegyéjében, akiket megfosztott
hivataluktól.[32]
Az 1559-1562 között tartott vizitációból kiderült, hogy az esztergomi
egyházmegye plébániáinak egy részén egyáltalán nem volt pap, ahol volt, azok
közül egyesek nem tudták igazolni felszentelésüket, sőt erkölcsi életük is
erősen kifogásolható lett az iszákosság, verekedés, cölibátus megszegése miatt.
A tornai főesperességben 1561. március 16-án kezdődő vizitáció alkalmával 29
plébániát látogatott meg a vizitátor, Mecskei Ferenc főesperes. Egyetlen
katolikus papot talált Barkán, Othrocsáki Ferenc személyében. A többi plébánián
csak lutheránus lelkészek működtek. Almáson a prédikátornak két, Esztergomban
felszentelt pap beosztottja tevékenykedett, akik a szentségeket „lutheránus
módon” szolgáltatták ki. Gömöri Gergely szögligeti plébános – aki mellesleg nős
volt – a vizitálókat ördögfajzatnak, az érseket pedig főördögnek nevezte,
továbbá a királyi és főpásztori leveleket el sem volt hajlandó olvasni.
Egyedüli királyának és érsekének Bebek Györgyöt ismerte el.[33]
Gergely, görgői plébános – egykori szerzetes – 1560-ban a vizitációt előkészítő
kerületi ülésre szóló levelet elvitte Bebekhez. A nagyságos úr oly haragra
gerjedt ezen, hogy a levelet hozó szolgát, aki közben elindult hazafelé –
Gergely ármánykodása következtében – az embereivel „három bottal” akarta
megveretni, de szerencséjére a pribékek nem érték utol.[34]
Ferenc, tornai lelkész pedig legkisebb dolgát is fontosabbnak tartotta annál,
hogy a király és az érsek leveleit elolvassa. Magócsy Gáspár tornai birtokos és
várkapitány sérelmezte, hogy az ő „igaz prédikátorait” üldözik és csak a pénzt
akarják beszedni. Ellenben a „maguk pápistáit védelmezi” az érsek, akik rablók,
erkölcstelenek és így járnak az oltárhoz bömbölni, misézni, „bolondoskodni”.[35] A templomok zömét a császári zsoldosok kifosztották.
Szilice községet pedig a törökök tartották megszállás alatt, így itt nem is
vizitált Mekcsei. Pregnánsan illik erre az időszakra és helyre Bornemissza Péter:
„Cantio optima” („Siralmas énnéköm…”) című versének egy strófája: „Engömet
kergetnek az kevély némötök, Engem környülvettek az pogán törökök.” Magócsy
Gáspár a tornai, Bebek György a szádvári uradalom birtokosaiként megtiltották a
plébániáknak, hogy az érsek részére járadékot fizessenek.[36]
A látogatásokat követően Oláh Miklós érsek egyházmegyei zsinatot hívott össze
Tornaaljára, azzal a céllal, hogy az alsópapság életmódját megreformálja.[37]
Az 1562-es nagyszombati zsinaton jelentették, hogy a tornai főesperesség
plébániái megüresedtek.[38]
A falvak egy része elnéptelenedett, mivel a lakosság elmenekült más vidékre
vagy a környező erdőkben, berkekben bujdosott. Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, Thököly
Imre mozgalmainak idején számos retorzió érte a katolikus papokat. Megesett,
hogy a hajdúk egyik vagy mindkét kezét levágták a papnak, hogy ne tudjon
szentmisét bemutatni. A Bocskai-szabadságharcot lezáró zsitvatoroki béke
alapján Torna vármegye 14 falujának kellett adót fizetnie a töröknek.[39]
1609-1635 között a hódolt porták száma 19-27 között változott, ez az összesnek
mintegy a felét tette ki.[40]
Ez is jelzi, hogy a vármegye és a főesperesség kettős vegzálásnak volt kitéve.
A 17. század közepén a főesperesség területén még mindig nem volt pap, mert az
evangélikusok voltak túlsúlyban. Pontos adatok az esetleges plébánosokról
sincsenek, mert az esztergomi egyházlátogatást végző vizitátorokat nem engedték
be a lutheránusok a falvakba és városokba.[41]
A Pázmány által vezetett 1629-ben összeülő nagyszombati zsinat a papság
erkölcsi megújítását és az eredményesebb pasztoráció céljából új püspökségek
alapítását lett volna hivatott eldönteni, de ez nem valósult meg.[42]
1672-ben a kurucok a somodi templom szobrait, feszületét, oltárát a falu piacán
nagy gúnyolódások közepette felégették. Tornán feldúlták a templomot és a
plébániát, három katolikus papot pedig fogságba vetettek.[43]
Szelepcsényi György prímás, valamint a jezsuiták térítésének eredményeként a
század végére a katolicizmus is kezdte visszaszerezni régi pozícióit. Az
1681-es törvények értelmében a Felvidéken a templomok, iskolák, paplakok azon
felekezetek tulajdonában maradtak, melyek azt használták.[44]
Továbbá a törvény megtiltotta a templomfoglalásokat.[45]
Mindezek együttesen járultak hozzá, hogy a több mint száz évig tartó
szembenállás enyhült és a helyzet kezdett normalizálódni. A Rákóczi-szabadságharc alatt már van adat működő
katolikus plébániáról. A kurucok 1705-ben elfoglalták a jabloncai és szögligeti
parasztok hét templomát, szántóit és rétjeit. Győri Mátyás tornai alesperes,
bódvaszilasi plébános levélben kérte azok visszaszolgáltatását a fejedelemtől.
Később elrendelték az elfoglalt javak és templomok visszaszolgáltatását.[46]
1733-ban Torna vármegyében 5 katolikus plébánia volt a megyei összeírás
szerint.[47] 1776-tól a főesperesség leválasztva az esztergomi
érsekségtől a rozsnyói püspökség részét képezte az alábbi plébániákkal: 1.
Almás, 2. Barakony, 3. Barka, 4. Falucska, 5. Hárskút, 6. Hidvégardó, 7.
Horváti, 8. Szilas, 9. Torna.[48] ADATTÁR Mátyás 1273-ban
tornai pébános.[49] Kristóf 1278-ban
tornai plébános.[50] Mihály 1280-ban
tornai plébános.[51] Pál 1315-ben
tornai plébános.[52] Péter 1315-ben
ardói (hidvégardói) plébános.[53] Péter 1324-ben
tornai főesperes.[54] Miklós 1332-ben
tornai plébános.[55] Tornai Benedek Esztergomi
kanonok, aki az 1397-es egyházlátogatás alkalmával nem tartózkodik
Esztergomban.[56] Jakab 1407-ben
tornai főesperes.[57] Tamás Szőlősardói
plébános, 1412-ben tornai főesperes.[58] Jakab Az
egerszegi (égerszögi) egyház gondnoka ugyancsak 1412-ben tornai főesperes.[59] Bereczk[60] 1492-1496
évek között tölti be a tornai főesperesi tisztséget. Tusai Péter 1503-ban
főesperes.[61] Tornai István 1505-től
1521-ig esztergomi kanonok.[62] Henkel János Családja
a szászországi Zittauból érkezett Magyarországra a 15. század elején.
Felmenőinek egyike (valószínűleg apja) Hunyadi híveként 1457 tavaszán a budai
börtönben raboskodott. Lőcsén született polgári család sarjaként 1486-ban.[63]
Apja Henkel György volt. Anyjára nézve nincs biztos adat. Kuntzlai Ágnes volt
vagy pedig Eperjesi Dorottya, mivel Henkel György kétszer nősült.[64]
Neveltetésére nagy hatással volt Leudeschit György szepesi kanonok aki
pártfogásába vette. 1496-os végrendeletében négy évenként évi húsz forintot,
valamint híres könyvtárát hagyományozta.[65]
Thurzó Zsigmond püspök váradi kanonokká nevezte ki, melynek jövedelméből
kezdhette meg tanulmányait.[66]
Krakkóban majd 1507-től Bécsben bölcseletet és jogi tanulmányokat folytatott.
1507-1510 között Padovában és Bolognában végzett jogi tanulmányaival és avatták
az egyházjog doktorává.[67]
Hazatérve Váradon kanonokként, békési főesperesként, valamint a püspök helyetteseként
végezte szolgálatát.[68]
1513. február 2-án, Lőcse városa plébánosává választotta. Művészetpártolásáról
tanúskodnak a lőcsei templom oltárképein lévő monogramjai. 1517-ben, mikor II.
Lajos király látogatást tett Lőcsén, tagja volt a fogadó bizottságnak. Ezt
követően lett tornai főesperes.[69]
Mivel kiváló klasszikus műveltséggel és szónoki képességgel rendelkezett, Mária
királyné udvari papja és gyóntatója lett 1522-ben.[70]
A királyné 1526 áprilisában kitüntetésért folyamodik Henkel számára a pápához –
ami igazolhatja az egykori esperes magas humanista műveltségét és az egyházban
betöltött szerepét. Mint hittudós, Erasmussal is levelezésben állt, más
protestáns teológusok mellett. Az a vád érte, hogy mivel jó kapcsolatokat ápolt
a protestánsokkal (így a budai főiskola két külföldi tanárával, Gryneus
Vilmossal és Vinsheimius Viddel) a királynét is az új hit számára akarja
megnyerni. Ezt a vádat erősítette az a tény is, hogy Luther 1526-ban egyik
művét Mária királynénak ajánlotta. A vádak ellen a királyné tiltakozását fejezte
ki, és azokat sem a római, sem a velencei követek sem tudták megerősíteni a
Szentszéknél. Ezt igazolhatja barátjának, Erasmusnak a magatartása is, aki
látva, hogy mihez vezetett a lutheri tan, elállt Luther mellől.[71]
Henkel csupán mint magasan művelt bölcselő teológus próbálta békés mederben –
az egyházon belül – tartani a vitát, amit ő nyilván egymaga nem tudott
megtenni. Nemes szándékát félreértelmezték s érte az a vád is, hogy az új
tanokat szolgálja. Ezzel szemben viszont fontosnak tartotta az egyház
megújulását a régi intézmények és hittételek megtartásával. Álláspontjával
egyedül maradt, hiszen volt, aki a fennálló helyzetet védte katolikusként, és
volt, aki pedig támadta azt protestánsként. Látva helyzetét – kicsit
megkeseredve – a visszavonultabb élet mellett döntött. Kassa 1526-ban
lelkészévé választotta, mely tisztségét a királyné hosszas vonakodása után
sikerült csak betöltenie. Mária, hogy maradásra bírja Henkelt, az egri préposti
címet is ki akarta eszközölni számára, de ő hajthatatlannak mutatkozott. Kassai
plébánosként nagy tekintélyre és befolyásra tett szert a Felvidéken. A királyné
újabb kísérlete, mellyel püspöki címet kívánt számára adományozni, szintén
kudarcba fulladt, mert visszautasította.[72]
A mohácsi csatát követően megözvegyült királyné 1528-ban ismét támaszául kérte
udvartartásába, amit Kassa városa és az egykori főesperes is teljesített. A
kassaiak egy évig – Henkel
visszatérésének reményében – betöltetlenül hagyták a plébániát. A királyné
udvartartásával a morvaországi Znaimba utazott. A kassaiak 1529-ben kísérletet
tettek plébánosuk visszakérésére, azonban most ő mondott le végleg. 1529.
szeptember 6-tól a wittenbergi egyetemen tartózkodott.[73]
1529. november 15-én szülővárosa, Lőcse választotta meg plébánosává, mivel
elődje, Henkel Sebestyén november 9-én elhunyt.[74]
Ezalatt Mária udvartartása Linzbe költözött, ahová a lőcseiek két követet
küldtek. A királyné azonban az ő kedvükért sem vált meg kedvelt udvari
papjától. Közben Henkel kérte Erasmust, hogy legújabb művét Mária királynénak
ajánlja vigasztalásul, amit a nagy humanista barátja, kérésének eleget téve,
1529-ben teljesített. 1530-ban Augsburgba utaztak, ahol Melanchtonnal és más
protestáns teológusokkal értekezett. Egyik dolgozatát Melanchton elküldte Luthernak.
Emiatt V. Károly császár – aki 1530-ban Máriát nevezte ki Németalföld
kormányzójává – kérte az özvegyet, hogy bocsássa el udvarából Henkelt,
udvarmesterét, kamarását és egy udvarhölgyét. Ennek a kérésnek már eleget tett,
hiszen testvére, a német-római császár már nem a kassai és lőcsei polgárok
tekintélyével bírt. Henkel évjáradék mellett a királyné közbenjárására megkapta
a boroszlói székesegyház kanonoki kinevezését. Ez azzal a feladattal is járt,
hogy a protestáns többséget visszatérítse a katolikus hitre. Nyolc éven át, egészen
haláláig töltötte be ezt a tisztséget. 1531-ben a sziléziai Schweidnitz
lelkészévé választották amiről betegsége (reuma, köszvény) miatt később le
kellett mondania. 1533-tól Boroszlóban élt.[75]
Évjáradéka késve érkezett és kanonoki javadalmát is egy Róma által támogatott
vetélytárs kívánta megszerezni. Balsorsában visszaemlékezve egykori jótevőire,
a királynénál elérte unokaöccsének – Henkel Jánosnak – kölni és löweni
tanulmányai támogatását. 1535től ismét Kassán lett plébános.[76]
Azon óhaja, hogy Magyarországon halhasson meg, nem teljesült. 1539. november
5-én egy látogatása alkalmával halt meg Boroszlóban, ahol a székesegyházban
temették el. Tatár Tamás Szapolyai
János király udvari tisztviselője, aki fizetségképpen kapta egyházi
javadalomként a tornai főesperességet vélhetőleg 1531 előtt.[77] Maius János I.
Ferdinánd király titkáraként, 1531-ben kapta meg javadalomként a
főesperességet.[78] Rajcsányi Mihály Esztergomi
kanonokként kapta meg a tisztséget, és látta el 1545-1549 között.[79] Feiner Kristóf Mária
királyné udvari káplánja volt, majd 1550-től esztergomi kanonok és tornai
főesperes lett. Az egy szín alatti áldozásról írt könyve 1550-ben jelent meg
Bécsben.[80] Mekcze Ferenc 1559.
szeptember 16-án lett esztergomi kanonok, szepesi vikárius és tornai főesperes.
1561-ben végiglátogatta a főesperességet, majd javadalmáról lemondott a
protestantizmus elterjedése miatt.[81] Bornemissza Gergely 1556-tól
Oláh Miklós érsek titkára és esztergomi kanonok lett, majd sasvári főesperes.
Megkapta a szentistváni prépostságot is. 1561. augusztus 7-én a tornai
főesperesség irányításával bízta meg az esztergomi érsek. 1561. június 26-án I.
Ferdinánd szepesi préposttá nevezte ki, amit Oláh Miklós július 10-én
megerősített. Javadalmát eleinte nem tudta elfoglalni a Thurzó család ellenállása
miatt. Mivel Szepes vára a családé volt, szerették volna kegyúri jogukat a
prépostságra is kiterjeszteni. Az uralkodó és az érsek nyomására 1563-ban
Bornemissza birtokba vehette a Szent Antalról nevezett lechnitzi kolostort
javadalmaival együtt. Feladatul kapta, hogy az egykori karthauzi kolostort, ami
a szerzetesek kicsapongásai miatt elnéptelenedett és kifosztották, újra
benépesítse a visszatérő szerzetesekkel, és hogy ő maga is ott éljen. 1565.
november 19-én az uralkodó csanádi püspökké nevezte ki majd 1572. október 27-én
váradi püspök lett. A szepesi prépostság visszaszerzésére saját vagyonából
12 000 forintot fordított. Megkapta a jászói préposti címet is. Az 1583-as
év végén halt meg.[82] Thornai Benedek Esztergomi
kanonok. 1565-ben bekövetkezett elhunytáig volt tornai főesperes. Halálát
követően 21 éven át, 1586-ig betöltetlen volt a cím.[83] Almássy Pál (Eörsi és Kukolyi) Régi
nemesi család leszármazottja. Ősei között találjuk I. Szent László király egyik
nádorát (Jula) és Kálmán király egyik hadvezérét (Péter). A nagyszombati Szent
Istvánról nevezett szeminárium elvégzése után pappá szentelték és káplán lett.
Telegdi Miklós pécsi püspök 1581. március 24-én esztergomi kanonokká nevezte
ki. 1582. október 5-én sasvári főesperes, szentbenedeki prefektus lett. Kutassy
János esztergomi érsek 1601-ben a szentistváni prépostságot adományozta neki.
Kanonokként a Szentháromság-oltár javadalmát is bírta. Éveken át volt esztergomi
érseki helynök és a hétszemélyes tábla ülnöke. I. Rudolf 1608-ban váci püspökké
nevezte ki. II. Mátyás udvari tanácsosa és az 1613-as országgyűlést követően az
országhatárok egyik biztosává választották. Egyházmegyéjében kemény kézzel
irányította a rekatolizációt. 1623. szeptember 13-án halt meg Nagyszombatban,
ahol a Szent Miklós templom Szentháromság-oltára alá temették.[84] Pyber János (Gyerkényi) 1562
táján született Nagyszombatban. Szülei Gyerkényi Pyber Jakab és Nagy Katalin
voltak. Olmüci, bécsi és római tanulmányai után 1587-ben Máthesy István győri
püspök, Győrben pappá szentelte. Első szentmiséjét Nagyszombatban mutatta be,
ahol segédlelkész, karkáplán és 1589-től német hitszónok lett. Fejérkövy István
kinevezett esztergomi érsek 1592. október 11-én a tornai főesperesség
irányításával bízta meg. 1601. július 16-án Kutassy János érsek sasvári
főesperessé és széplaki prefektussá léptette elő. 1604-ben szülővárosa
egyhangúlag plébánosává választotta, mely tisztséget 1627-ig látott el.
1605-ben sikerrel járt Bocskainál azon kiküldetése, melyben az esztergomi káptalan
számára a szentbenedeki apátság javait kellett visszaszerezni. II. Mátyás
1608-ban felhévizi préposttá, 1611. július 15-én pécsi püspökké nevezte ki.
Püspöki kinevezését 1613. július 29-én erősítették meg Rómában és engedélyezték
számára, hogy préposti javadalmait is élvezhesse. Már királyi tanácsosként
szentelte püspökké Forgách Ferenc bíboros – Telegdi János váradi, Almássy Pál
váci püspökök koncelebrálásával – 1614. július 6-án. Esztergomi nagypréposttá
1616. április 22-én nevezték ki, majd még abban az évben váradi püspök lett.
II. Ferdinánd azzal bízta meg, hogy a Kassán tartózkodó Bethlen Gábor
fejedelemtől hozza vissza a koronát, amit előbb a trencséni várba, majd onnan
Pozsonyba szállítottak. 1625. október 21-én az egri püspöki székbe helyezték.
Továbbra is megtarthatta nagypréposti javadalmát 1631-ig, mivel a püspökségben
nem nagy vagyonnal rendelkezett. Püspöki megerősítése 1631. április 7-én
érkezett meg Rómából. 1633 októberében, 71 éves korában halt meg Nagyszombatban
és ott is temették el a Szent Miklós templomban.[85] Filó János 1580-ban
barsi főesperes[86]
az 1595. évben tornai főesperes, mint az esztergomi káptalan kanonokja.[87] Ruber Pál (Veres) A
nagyszombati szeminárium elvégzését követően pappá szentelték és Bánovszky
György komáromi főesperes és nagyszombati plébános mellett lett káplán. 1589.
december 24-én lett esztergomi kanonokként subcustos, alőrkanonok. Elsőként ő
állította össze a káptalan tagjainak névsorát még alőrkanonokként az 1585-ös
évtől kezdve. 1598-tól Esztergomban a János-konvent vezetője lett. 1601. július
20-án Kutassy János esztergomi érsek tornai főesperessé nevezte ki. 1603. február
5-től szenttamási, 1608. szeptember 30-tól sági prépost lett. Igazgatója lett a
Szent György és az Oltáriszentség oltároknak. 1619. február 22-én halt meg
Nagyszombatban, ahol a Szent Miklós templomban temették el.[88] Tordai János Jezsuita,
később ferences szerzetes lett. Római tanulmányai befejeztével elhagyta a
ferences rendet és az esztergomi egyházmegyébe kérte felvételét. Egyházi
karrierje gyorsan és szépen ívelt felfelé. 1601. szeptember 7-én Kutassy János
érsek esztergomi kanonokká és nógrádi főesperessé nevezte ki. Később
Nagyszombatban lett magyar hitszónok. 1602. január 18-án megkapta a Szent
Borbála oltár javadalmát. Szuhai István érsek 1602. február 1-én kinevezte
tornai főesperesnek. 1604-ben elhagyta az esztergomi káptalant és Pozsonyban újra
belépett a ferences rendbe, ahol prédikálással foglalkozott. Ezután a
klarisszák diószegi birtokán folytatta szolgálatát, amit rövidesen végleg
feladott. A reformáció hívéül szegődött és Szereden lett – Thurzó Szaniszló
pártfogásával – kálvinista lelkész. Feleséget is szerzett magának egy pusztakürti
leány személyében. 1612-ben halt meg Szereden. Négy évvel a halálát követően
1616-ban, Szent Margit napján a templom villámcsapás miatt kigyulladt és
leégett , amit az ott élők Isten akaratának tulajdonítottak.[89] Hegyi András A
nagyszombati szeminárium elvégzése után az egri egyházmegye papjai közé került,
ahol később kanonok, majd prépost és helynök lett. A Bocskai-szabadságharc
idején az egri káptalannak el kellett hagynia Kassát. Ez alatt az idő alatt nevezték
ki Hegyit esztergomi kanonokká és tornai főesperessé, 1605. április 16-án
Szuhai István egri püspök és esztergomi adminisztrátor. Megkapta a Szent
Katalin oltár javadalmát és Széplakon lett prefektus. 1617. február 14-én halt
meg Nagyszombatban, ahol a Szent Miklós templom főbejáratától jobbra temették
el.[90] Bánovszki Simon Olmüci
tanulmányai befejeztével a nagyszombati városi iskola igazgatója lett. 1592-ben
ugyanitt káplán, nagybátyja Bánovszki György plébános mellett. Kutassy János
érsek 1593-ban pozsonyi kanonokká és dékánná nevezte ki. 1601-től lett az
esztergomi káptalan tagja. Pázmány Péter 1617-ben tornai főesperessé, 1624-ben
komáromi főesperessé és a nagyszombati szeminárium tanfelügyelőjévé nevezte ki.
Itt halt meg 1634-ben. Házát az esztergomi káptalanra hagyta.[91] Sztankovics János 1581-ben
született Szakolcán. Bécsi tanulmányait követően pappá szentelték és a
nagyszombati szeminárium tanára lett. 1619. április 21-én esztergomi kanonok,
1624 márciusától, 1627-es lemondásáig pedig tornai főesperes lett. 1627-től
lőveni jezsuita novícius lett és misszionáriusként 12 évet töltött az ázsiai
misszióban. 1652-ben hazatért és itthon folytatta a hittérítést. Később a
jezsuiták soproni rendházának lett a főnöke. Ebben a minőségben érte a halál 92
éves korában, 1673. december 25-én.[92] Lippay György (Zombory) Pozsonyban
született, 1600-ban. Apja Zombory Lippay János királyi személynök (personalis),
anyja Landoricz Serényi Mária. Iskoláit Bécsben és Grácban végezte. 1621-1625
között a római Collegium Germanicum et Hungaricumban tanult ahol kiérdemelte
Pázmány Péter rokonszenvét. Hazatérve, 1625. április 4-én lett esztergomi kanonok.
1627-ben Pázmány a tornai főesperesség vezetésével bízta meg. Még abban az
évben kapta meg érsekújvári plébánosi kinevezését. 1628. október 8-án
szentistváni prépost, majd 1630-ban a Szent Kereszt és a Szent Balázs oltárok
javadalmasa lett. 1631-től veszprémi, 1637-től egri püspök és királyi
kancellár. 1642. november 18-án esztergomi érsek lett. Legfőbb feladatának a
rekatolizációt tekintette. Szükség is volt rá, hiszen az esztergomi
egyházmegyében 1000 plébánia került a hitújítók kezére, míg a katolikus
plébániák száma csak 220 volt. Elődei is jócskán kivették részüket a
visszatérítésből, mivel Lippay feljegyzései szerint 100 főúri családból már
csak 6-8 maradt a protestantizmus híve. A prédikátorokat elűzte a vidékről és
helyükbe jezsuitákat küldött. Elrendelte, hogy a községek csak olyan
elöljárókat választhatnak és alkalmazhatnak, akik katolikusok. Megtiltotta a
katolikus nők vegyes házasságát, kivéve akkor, ha a férj visszatért a régi
hitre. 1648. szeptember 14-én megnyitotta a nagyszombati zsinatot. A zsinat
eredményeként létrehozta a nagyszombati központi szemináriumot, melyhez 7000
forinttal járult hozzá. Indítványozta egy papi öregotthon létesítését is. A
rekatolizáció köznemességet érintő legfőbb feladatának a vármegyék központjában
létesítendő konviktusok (bentlakásos tanintézet) felállítását tartotta, mivel a
köznemesi ifjakat itt lehetett a legmegfelelőbb egyházi oktatásban részesíteni.
Nem értett egyet a püspökök áthelyezésével, mivel szerinte az nem használ az egyházmegyének.
A jezsuitákat ezen a zsinaton vették fel az egyház által elismert
szerzetesrendek közé. 1658. június 2-án megnyitotta az esztergomi egyházmegye
zsinatát. Évente tartott lelkigyakorlatokat, magánzarándoklatot egyedül,
Pozsonyból a Mária-völgybe. Napi elmélkedéseit és imádságait soha nem
mulasztotta el. Császárpárti volt és egyben ízig-vérig magyar. Kíméletlenül
szembeszállt a protestantizmussal. Nem értett egyet a linzi békével és azon
volt, hogy abból a legkevesebb valósuljon meg a protestánsok számára.[93]
A vasvári békét a magyar nemzeti alkotmány megsértésének tekintette.[94]
Még az országot is el akarta hagyni szégyenében és dühében, hogy Rómában
halhasson meg. Nem akarta látni az ország romlását. Pozsonyban halt meg 1666.
január 30-án, ahol el is temették. Vagyonából több mint félmillió forintot
hagyott különféle jótékony alapítványok javára. Bőkezűen támogatta a
ferenceseket és a jezsuitákat.[95] Püsky János A
nagyszombati szemináriumban és a jezsuiták gráci kollégiumában elvégzett
tanulmányai után, Napragy Demeter kalocsai érsek mellé került. Az érsek halálát
követően szentelték pappá. 1622. április 23-án Pázmány Péter esztergomi
kanonokká és káplánjává nevezte ki. 1628-tól tornai főesperes és szentbenedeki
prefektus lett. Később a szenttamási préposti címet is megkapta. Az 1630-as
nagyszombati zsinaton, mint tornai főesperes a papi méltóságról tartott
előadást. Ebben az évben lett Telegdi János nyitrai püspök közbenjárására a
szalkai apátság javadalmasa. Az uralkodó 1637. november 9-én csanádi püspökké
nevezte ki. Szentelését Lósy Imre prímás végezte 1640. szeptember 9-én.
1644-ben nyitrai püspök lett. Ebeczky Mihály 1644. január 26-án Lippay György
prímást arról értesítette Nógrád várából, hogy egy török támadás elől menekülve
Püsky püspök a lováról leesett és súlyos sérüléseket szenvedett, eltörött az
oldalbordája és a fején zúzódások keletkeztek. Februárra már felépült
sérüléseiből. 1644. március 12-én engedélyt kért az érsektől, hogy elhagyhassa
a nógrádi várat, és Komáromba mehessen Bocskai csapatai elől, akik Liptó megye
felé tartottak. 1644. március 20-án püspöki ruhákat, egy hónappal később
április 20-án pásztorbotot kért az érsektől, hogy hozzáláthasson főpásztori
feladataihoz. A rekatolizáció ügyét a jezsuitákkal együtt próbálta felkarolni.
Májusban bérmálást szervezett Komáromban, s később az úrnapi körmenetet is
megtartotta. Innen a csanádi püspökségbe került, ahol az egyházmegye
irányítását adminisztrátorként látta el 1649-ig. Ezt követően a váci, majd
1651-től a győri egyházmegyékben lett adminisztrátor 1657-ig. 1654. április
29-én kelt levelében arról értesítette Lippay érseket, hogy a palliumot a
zágrábi érsek fogja neki átadni. Kérte tőle, hogy ezt ne vegye rossz néven és
egyezzen bele. Május 6-án hívta meg Lippayt az ünnepélyes átadásra, távolléte
esetén a váci püspököt, Tarnóczy Mátyást. Írták róla, hogy nem szerette a
verebeket kártékonyságuk miatt. Ezért egy lelőtt példányért kész volt egy
fillért fizetni. Emiatt kapta a néptől a „verébvesztő” melléknevet. 1657.
március 8-án halt meg.[96] Széchényi György 1592-ben
született Szécsényben. Apja Széchényi Márton katona volt, anyja Baán Sára. Apja
halála után Szécsényből Budára költöztek, majd onnét Gyöngyösre. Itt
nevelkedett s ezután Nagyszombaton tanult két évig bölcseletet. 1625. február
8-án a bécsi Pazmaneumba ment, melynek elvégzése után 1631. augusztus 10-én a
teológia tudorává avatták. Első szentmiséjét ebben a hónapban mutatta be
Bécsben a jezsuiták templomában. Pázmány első plébánosi helyének Sellyét
jelölte ki. 1632. február 5-től esztergomi kanonok és a szeminárium igazgatója,
1636-ban tornai főesperes lett. 1638-ban vágújhelyi prépost, 1641-ben zólyomi
főesperes lett. Bosnyák István veszprémi püspök 1643. november 8-án a csanádi
püspökség vezetésére terjesztette fel az érseknél. Megbízását 1643. november
20-án kapta meg. Az 1644. június 30-án, Lippayhoz írt levelében I. Rákóczy
György katonáinak a katolikusokkal szembeni vérengzéseiről írt. Leírta, hogy
Jászón, Sebesen és környékén milyen atrocitások érték a papokat illetve a
katolikus híveket. 1644 augusztusától pécsi püspök lett. Római megerősítését
1647. május 6-án kapta meg. 1647. április 22-től szentistváni prépost, 1648-tól
veszprémi püspök. 1655. november 14-én Lippaynak írt levelében egyházmegyéje
paphiányáról panaszkodott. Emiatt neki is plébánosi teendőket kellett ellátnia.
1656. január 30-án kelt levelében arról tudósította az érseket, hogy Püsky
János átadná neki a győri püspökség kormányzását, csak Szelepcsényi kancellár
ezt ellenzi. 1658-ban győri püspök, 1661-ben szentgotthárdi apát, 1668-ban
kalocsai érsek lett. Később unokaöcsse elűzte a szentgotthárdi apátságból,
ezért 1671-ben kelt levelében kérte, hogy helyezzék őt vissza. Pappá
szentelésének 50. évfordulóján, 1681-ben Bécsben mutatott be ünnepi szentmisét
a jezsuiták templomában. Jelen voltak Rudolf király, a nuncius, valamint a
politikai és egyházi élet jeles képviselői. 1685. március 21-én 93 éves korában
lett esztergomi érsek. Nagylelkűségét és bőkezűségét jelzi az a sok adomány és
alapítás, mellyel a magyar katolikus egyház ügyét előmozdította. Közéleti
tevékenységére jellemző módon ellene volt a nemesség megadóztatásának. 103
évesen halt meg Pozsonyban, 1695. február 18-án.[97] Récsey István 1641.
május 9-én lett esztergomi kanonok és tornai főesperes. 1643. november 18-án
halt meg Nagyszombatban.[98] Hoffmann Pál 1614-ben
született a sáros vármegyei Szedikerten. Apja Hoffmann György anyja gradeczi,
stansith Horváth Krisztina. Apja, mint királyi tanácsos és a
felső-magyarországi kincstári javak kormányzója, 1617-ben kapta birtokul
Szedikertet. Eredetileg protestáns volt, de megtérését követően hithű
katolikussá vált. Hoffmann Pál tanulmányait Nagyszombatban a jezsuitáknál
kezdte, majd Bécsben és Grácban folytatta, II. Ferdinánd anyagi támogatásával,
aki ily módon hálálta meg apja szolgálatait. Egri papnövendékként került
Rómába, a Collegium Germanicum et Hungaricumba 1634-ben. Esküjét az
intézményben 1635. május 25-én tette le. Római tanulmányait 1638-ban fejezte
be, miután 1639. december 17-én a lateráni bazilikában Scanarela János címzetes
püspök pappá szentelte. 1642. március 21-én esztergomi kanonok, 1643. december
5-én tornai főesperes lett. 1644. január 27-én szentgyörgymezei prépost és
székesegyházi főesperes lett. 1646. április 23-án Szent Andrásról nevezett
visegrádi apáttá, három nappal később pécsi püspökké, majd 1648. augusztus
16-án Szent Istvánról nevezett esztergomi préposttá nevezték ki. 1651. július
27-től érseki helynök lett Esztergomban. Mint kitűnő szónok a vezekényi
csatában elhunyt Esterházyak felett (László, Ferenc, Tamás, Gáspár) 1652.
november 26-án ő tartotta nagyhatású, magyar nyelvű temetési gyászbeszédét Nagyszombatban.[99]
1653. május 16-án zalavári apáttá nevezték ki mely tisztségébe Kanizsay Pál
kamarai tiszt június 21-én iktatta be. Püspöki kinevezését 1655. augusztus 2-án
erősítette meg a pápa. 1656. január 25-én Nagyszombatban szentelte püspökké
Lippay György esztergomi érsek. Veszprémi püspökké és főispánná 1658. január
24-én nevezték ki, mely javadalmába április elején nyert beiktatást,
Horváth–Kissevics György kamarai tiszt által. Új székhelyén nagy szegénység és
az épület elhanyagolt állapota fogadta. Ennek ellenére a szentéletű püspököt
bőkezű adakozásai miatt a „szegények atyjának” nevezték. 1658. június 13-tól a
sümegi ferenceseknek évente jelentős mennyiségű élelmet juttatott birtokaiból,
de juttatott a ciszterci rendnek is. Szentbeszédeivel sok protestánst térített
vissza a katolikus vallásra. 1659. június 24-én halt meg, miután Sümegen a
ferencesek templomában helyezték örök nyugalomra.[100] Szentbenedeki Ferenc A bécsi
Pazmaneum növendékeként 1631-ben szerezte meg bölcsészetből a bakkalaureátusi
minősítését. 1634-től komjáti plébános lett. 1636. január 3-án lett esztergomi
kanonok. 1641-ben plébániájáról lemondva Újlakra költözött és ott lett
plébános. 1643-ban lett tornai főesperes. 1653-ban halt meg. Végrendeletében
sok más mellett testvére török fogságból való kiszabadítására hagyott 200
forintot.[101] Lósy Mihály 1645-től
1649-ig a római Collegium Germanicum et Hungaricumban tanult. Hazatérése után
szemináriumi prefektus lett. 1652. augusztus 17-én lett esztergomi kanonok.
1653-ban lett tornai főesperes. 1657-ben halt meg.[102] Bársony György (Lovasberényi) 1626.
március 3-án született a Nyitra vármegyei Péterfalván. Apja Lovasberényi
Bársony János, anyja Csorba Anna volt, aki a lutheri tanból tért vissza a
katolikus hitre a mária-völgyi pálosok templomában. (Épp ekkor volt állapotos a
fiával.) Tanulmányait Nyitrán és Nagyszombatban végezte. Mint esztergomi kispap
a bécsi Pazmaneum után, 1646. szeptember 29-től a római Collegium Germanicum et
Hungaricum tanulója volt 1649-ig. Bölcsészeti tanulmányait egy tudományos
vitával zárta, ahol bizonyította kiváló képességeit. Felvételét kérte a
jezsuitákhoz, de X. Ince pápa nem hagyta jóvá kérelmét. 1650. május 19-én tért
haza felszentelt papként és Vágszerdahelyen lett plébános. 1653. november 11-én
lett esztergomi kanonok, 1655. január 20-án barsi főesperes lett. Mivel
jövedelme kevés volt (évi Lancharics Gergely[105] 1608-ban
született Horvátországban. 1655. április 20-án lett esztergomi kanonok. 1664.
április 20-án titeli préposttá és tornai főesperessé nevezte ki Szelepcsényi
György. 1681-ben pozsonyi prépost lett. Őrkanonokká 1684. május 16-án nevezték
ki. 1689. május 26-án halt meg.[106] Csedö Mihály Erdélyi
nemesi család sarjaként Szentgyörgyön született 1642-ben. Pozsonyi diákként egy
kirándulás alkalmával – társaival együtt – rajtuk ütött a török. Nem sikerült
elmenekülnie és az egyik martalóc felkapta és elnyargalt vele. Útközben
elbóbiskolt a lován, ekkor a fiatal Csedö kihasználva a kínálkozó alkalmat,
megkötözött kezét kiszabadította és a törököt leszúrta. Így megmenekült.
Pozsonyi tanulmányai után a bécsi Pazmaneumban majd 1668-tól a római Collegium
Germanicum et Hungaricumban tanult, ahol pappá szentelték. Hazatérése után
1671. június 12-től plébános lett Nagykéren. 1676. április 22-től esztergomi
kanonok, 1685. december 18-tól tornai főesperes lett. E rangokon kívül
zebegényi apáti, subcustosi (aljegyző), 1688-tól érseki helynöki kinevezéseket
kapott. 1689. január 12-én halt meg Nagyszombatban.[107] Náray György 1645.
április 23-án született a Zala vármegyei Pálozon. Szülei Náray István és Kórodi
Anna evangélikus vallásúak voltak. A katolikus hitben egyik rokona nevelte.
Győrben és Nagyszombatban tanult. Győri diákként döntötte el, hogy pap lesz.
Egy alkalommal a Dunába esett és majdnem megfulladt. Azonban „két deszkában”
sikerült megkapaszkodnia és partra úsznia. Ez az eset adott számára késztetést,
hogy a papi hivatást válassza. A rektor ajánlására a nagyszombati jezsuita
kollégiumból, 1666. május 31-től a római Collegium Germanicum et Hungaricumba
ment. Gyenge egészségi állapota miatt másfél év után hazatért. 1668. november
6-i pappá szentelése után az egri püspök káplánja lett. 1674-től csütörtöki
plébános, 1677-től alesperes, 1680-tól püspöki plébános. Megkapta a Szent
Andrásról nevezett pozsonyi javadalmat. 1684. június 9-től pozsonyi kanonok
lett. 1685-ben a Szent Imre Szeminárium kormányzója, 1686-tól a káptalan
dékánja, 1689-től pedig a szeminárium igazgatója lett. 1690. március 4-től lett
esztergomi kanonok és tornai főesperes. 1691. április 21-től a zólyomi
főesperességet irányította, amit 1692-ben végig vizitált. Mátraszőlősön ő
újíttatta fel a ma is látható három, késő reneszánsz – kora barokk stílusú
oltárt. A főoltárkép fára festett, Szent Erzsébetet ábrázoló képe 17. századi
festészeti különlegesség. Kiváló szónok és költő volt, a
17. század egyik legjelentősebb katolikus egyházi ének- és dallamszerzője.
Száznál is több éneket írt és zenésített meg. Legjelentősebb munkája mely kottával
szerkesztett magyar nyelvű énekeket tartalmaz: Lyra Coelestis svavi concordia Divinas Laudes personans. Hominumque
animos A Terrenis Ad Caelestia avocans. Elaborata et juxta Musicales Notas In
Harmonia adoptata. Nagyszombat, 1695. 1699. december 5-én halt meg Nagyszombatban.[108] Zsembery György Korponán
született. A nagyszombati központi szemináriumban, filozófiából 1677-ben
bakkalaureátusi, 1678-ban magisteri fokozatot szerzett. 1678-1685 között a
római Collegium Germanicum et Hungaricum diákja volt. Hazatérve krasznahorkaváraljai
plébános lett. Esztergomi kanonokká 1686. augusztus 28-án nevezték ki. 1691.
december 5-én bízták meg a tornai főesperesség irányításával. 1696. december
17-én halt meg Nagyszombatban.[109] Mérey Mihály Zalaegerszegen
született, apja Mérey Gergely, anyja Jaksin Katalin volt. A bécsi Pazmaneumban
tanult (1674). Pappá szentelése után 1678. szeptember 5-én Vizkeleten, 1679.
december 1-től Csicsón, 1683. december 6-tól Héderváron, 1685. február 4-től
Nagymaroson, 1687-ben Cseklészen volt plébános. Esztergomi kanonokká 1689.
augusztus 28-án nevezték ki. 1691. április 30-tól Esztergomban lett plébános
majd 1692. június 20-tól Érsekújváron. A szekszárdi apátságot 1693. október
11-én nyerte el. Támogatta és ösztönözte a szőlőtelepítést és bortermelést.
1694-ben plébániájáról lemondva az apátságba költözött. A Rákóczi-szabadságharcban
a fejedelmet támogatta. Rákóczi jó véleménnyel volt róla és barátjaként
emlegette. A szabadságharc alatt a császári Kuklander Ferenc tábornok fogságába
esett. Selmecen és Bécsben tartották fogva. A fogságból 1711. június végén
szabadult. 1712. június 18-án szentgyörgymezei prépost, 1719. március 29-én
őrkanonok lett. 1713. szeptember 29-én vegliai püspökké nevezték ki. Mint
szekszárdi apát, 1717-ben koadjutort kért.[110]
Ezzel a gesztussal az ország egyik jelentős javadalmát juttatta Trautsohn János
herceg, császári miniszter 17 éves fia birtokába. Így 1717. október 29-én gr.
Trautsohn János trienti kanonok lett Mérey koadjutora, utódlási joggal.
Nagyszombatban halt meg 1729. november 10-én. Vagyonát a végrendeletében a
templomokra és a papképzésre hagyta. Az ezüstkészleteiből 58 miséző és 25
áldoztató kelyhet készíttetett a szegény plébániák templomai számára.[111]
Egy ilyen kelyhet őriznek Tornaszentjakabon[112]
az alábbi felirattal: »F, F” ANNO 1720 * MICHAEL MEREI EL EPPUS VEGLIEN
CANONICUS STRIGONIENSIS« Kürtösy András Nagyszombatban
született 1649-ben. A szemináriumot 1668. október 21-én kezdte szülővárosában,
ahol teológiából megszerezte 1671-ben a bakkalaureátusi fokozatot. 1671. május
22-én szentelték pappá. 1672. június 17-én az ürményi plébániát nem tudta
elfoglalni, mert a protestánsok nem fogadták be. 1675. május 13-án
dunaszerdahelyi, 1678. szeptember 8-án aranyosmaróti, 1679. április 17-én
szémői, 1679. november 18-án galántai plébános lett. Esztergomi kanonokká 1691.
december 4-én nevezték ki. 1700. november 18-án lett tornai főesperes. 1710.
július 24-én szentgyörgymezei prépost, 1712. június 18-án sasvári főesperes
lett. 1714. április 13-án éneklő kanonokká nevezték ki. Ezen tisztségeken kívül
bizerei apát és a traui püspökség királyi tanácsosa, pharoi választott püspök
volt. 1722. június 4-én tartotta pappá szentelésének 50. évfordulóját. 40 éven
keresztül volt az esztergomi káptalan tagja. 1732. július 25-én halt meg Esztergomban,
Nagyszombatban temették el. Hagyatékából az orsolyiták és a pálosok rendje
részesült. A szegények és a kolostorok a gabonáit kapták meg. Kanonoktársai két
aranyat kaptak a lelke üdvéért évente bemutatott három szentmiséért.[113] Bublovics János A Nyitra
vármegyei Nagytapolcsányba született 1670 körül. Bölcseletből 1689-ben
magisteri fokozatot szerzett Nagyszombatban. 1690-1692 között a pozsonyi Szent
István Szemináriumban fejezte be teológiai tanulmányait. 1692-ben teológiai
doktor lett. 1693. május 5-én szentelték pappá, majd Kisapátiba helyezték
plébánosnak. 1694. január 20-tól Felsőapátiban, március 3-tól Kistapolcsányban,
1697-ben Szentbenedeken lett plébános és az esztergomi káptalan birtokainak
felügyelője. Érdemei elismeréséül 1709. március 10-től lett esztergomi kanonok.
Tornai főesperessé 1710. december 8-án nevezték ki. 1711. október 11-én csuthi
prépost és címzetes scopiai püspök lett. 1711. december 18-tól barsi, 1715.
április 13-tól nyitrai, 1719. április 21-től zólyomi, 1721. október 13-tól
sasvári főesperes lett. Nagytapolcsányban halt meg 1725. június 16-án.[114] Kiss János (Mogyoródi) Miután a
bécsi Pazmaneumban bölcsészetből megszerezte a doktori fokozatot, 1692-től a
római Collegium Germanicum et Hungaricumban folytatta tanulmányait. 1695.
április 7-től vámosi, 1696. december 2-től galántai plébános lett. 1708.
november 18-án lett esztergomi kanonok. Tornai főesperessé 1711. december 27-én
nevezték ki. 1714-ben, kiválva az esztergomi káptalanból , egri prépost lett.
Megkapta a címzetes biduai püspöki címet is.[115] Matalics György Pályiban
született. Győri egyházmegyés kispapként 1691-től a bécsi Pazmaneumban tanult,
ahol teológiai doktorátust szerzett. Ezt követően Rómában tanult a Collegium
Germanicum et Hungaricumban. 1698-ban hazatért és pápai plébános, majd 1709-től
győri kanonok lett. 1713. február 5-től esztergomi kanonok lett és a Szent
István szeminárium igazgatója. 1714. január 25-től tornai főesperessé nevezték
ki. Később bélai apát lett. 1719. április 19-től nyitrai főesperes, november
29-től szentgyörgymezei prépost lett. Az uralkodó címzetes vegliai püspökké
nevezte ki. 1723. április 2-án halt meg Nagyszombatban.[116] Malonyai Pál Apja
Malonyai András az 1663-as párkányi ütközetben halt meg.[117]
Anyját Zsófiának hívták. Másodéves teológus koráig a saját költségén tanult.
1684. február 25-én szentelték pappá s ezt követően csataji, 1689 áprilisától
lancsári, 1692-től bábonyi, 1694 decemberétől galántai plébános lett. 1696.
augusztus 8-tól Esztergomban lett plébános, ahol a török dúlások után
újjászervezte a katolikus életet, templomot, kápolnát építtetett. Ma egy
pincesor és utca is őrzi nevét. Az 1701-es egyházlátogatás alkalmával
Jezerniczky Ferenc jó véleménnyel volt a népszerű és kedvelt Malonyairól.
Magasabb egyházi hivatal betöltésére is alkalmasnak tartotta. 1709. június
20-án cikádori apáttá nevezték ki. 1713. január 26-án lett esztergomi kanonok
és a káptalani birtokok felügyelője. Tornai főesperessé 1719. április 21-én
nevezték ki. 1724. január 28-án halt meg. Vagyonát a pálosokra és a szegény
plébánosokra hagyta.[118] Paulovics János 1695-1701
között a bécsi Pazmaneumban bölcsészetet és teológiát tanult. Tanulmányai
befejezése és pappá szentelése után tatai plébános lett. 1714. február 1-én
esztergomi kanonok, később a Szent István Szeminárium igazgatója és német
hitszónok lett. Megkapta a Boldogságos Szűzről nevezett (De candelis)
apátságot. 1724. április 8-án lett tornai főesperes. 1726. november 29-én halt
meg Nagyszombatban.[119] gr. Forgách Pál (Ghimesi és gácsi) 1677.
január 23-án született az ung vármegyei Ungváron. A családot – apját, Ghimesi
Forgách Andrást – Lipót király emelte grófi rangra. Anyja Homonnai Drugeth
Krisztina volt. Pál ifjú korában házasságot kötött Révay Emerenciával, kitől
hét gyermeke született. Felesége 1703. január 1-i halálát követően a papi
élethivatást választotta. A teológiát Nagyszombatban tanulta, ahol később fia
is a gimnázium tanulója lett. Marienthalban szentelték pappá 1712-ben. Egymás
után kapta az egyházi kitüntetéseket. Szent Irénről nevezett prépost, 1712.
május 27-től címzetes rosoni püspök lett, majd apáti és királyi tanácsosi
kinevezést kapott. 1723. április 22-én lett esztergomi kanonok. Tornai
főesperessé 1727. január 1-én nevezték ki. 1727. június 6-án komáromi, 1735. augusztus
24-én székesegyházi főesperes és szentgyörgymezei prépost lett. 1737. december
22-én őrkanonok, 1740. március 2-án éneklőkanonoki kinevezést kapott. Ő volt a
második kanonok, akiről feljegyezték, hogy bort egyáltalán nem ivott. Kedvelte
és szívén viselte a szeminárium kispapjait. 1746. november 29-én halt meg.
Vagyonát a nagyszombati és taszári templomokra hagyta.[120] Kellió Miklós (Sóvári) Nemesi
család sarjaként 1681-ben született a Pozsony vármegyei Csesztén. Tanulmányait
a bécsi Pazmaneumban 1701-ben fejezte be. Rómába ment a Collegium Germanicum et
Hungaricumba teológiát tanulni. 1704-ben pappá szentelték és hazatért. 1705.
április 3-tól soproni, 1701. július 25-től szeredi plébános lett. Az 1713-as
vizitáció alkalmával Pongrácz Imre elismerően írt róla a jegyzőkönyvbe. 1720
februárjában lett esztergomi kanonok. 1727. június 6-án tornai főesperes lett.
1731. július 7-től szentgyörgymezei prépost lett és egy ideig szentbenedeki
prefektus is volt. Őróla is feljegyezték, hogy bort nem ivott. Saját költségén
felépítette Esztergomban a szentgyörgymezei templomot 1731 után a régi templom
helyén és annak maradványaiból. A csesztei templomban új kórust építtetett és
megújíttatta a családi kriptát. 1735. augusztus 15-én halt meg Nagyszombatban,
ahol a plébániatemplom Szent Dorottya kápolnájában temették el. Végrendeletében
több mint háromezer forint feletti vagyonát jótékony célokra és szentmise
alapítványokra hagyta.[121] Jelenffy János 1677.
november 27-én született Zsolnafalván. Szülei Jelenffy Mátyás és Radványi
Juszta voltak. Tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte. 1703-ban szentelték
pappá. 1704. július 4-én udvardi plébános lett. 1706-tól Vágújhelyen káplán,
Csejtén adminisztrátor, 1710 májusától plébános lett. Révay Béla vágújhelyi
prépost javaslatára, Esterházy Imre prímás 1726-ban udvarmesterévé nevezte ki.
1727. június 3-án esztergomi kanonok lett. Valószínűleg 1731-ben kapta tornai
főesperesi megbízatását, amit 1735. április 16-ig töltött be. 1735. április
17-től zólyomi főesperes lett. Megkapta a Szent Györgyről nevezett gottalai
apátságot. Hosszú ideig volt az esztergomi érsek oldalkanonokja. Élete vége
felé súlyos idegbetegsége miatt a kezeit nem tudta használni. 1736. február
24-én halt meg Nagyszombatban.[122] Frivaisz Mihály Ignác 1682.
szeptember 16-án született a Pozsonyban. Apja Frivaisz István volt. A bécsi
Pazmaneumot 1704-ben végezte el, miután a római Collegium Germanicum et
Hungaricumban tanult teológiát jó előmenetellel. 1706. október 24-én szentelték
pappá. 1708. július 26-án tért haza Rómából. 1711. november 20-tól
Dunaszerdahelyen, 1713. május 25-től Somorján, 1719-ben Lőcsén volt plébános.
Itt kapta apáti kinevezését. 1734. május 27-től lett esztergomi kanonok. 1735.
április 17-től töltötte be a tornai főesperesi tisztséget.[123]
1740 június 22-től gömöri főesperes, december 22-én olvasókanonok lett. 1743.
szeptember 12-én nagyprépost, 1744. február 3-tól felszentelt germanopoliszi
püspök, valamint esztergomi érseki helynök és segédpüspök lett. 1745-ben Jászón
megalapította a ferences rendi kordaviselők társulatát.[124]
1748. október 7-én halt meg. Oltárt építtetett a nagyszombati orsolyiták
templomában. Végrendeletében hatezer forintot hagyott a női rendre és két
leánynövendék nevelésére.[125] Paulikovics András Győrben
született. A bécsi Pazmaneumot 1718-ban fejezte be. 1718-1722 között a római
Collegium Germanicum et Hungaricum egyik legjobb tanulója volt. Hazatérve,
1722. június 23-tól Felsőtúron, 1724. június 27-től Ipolyságon, 1727-től
Drégelypalánkon volt plébános. 1736. március 28-án lett tagja az esztergomi káptalannak
mint kanonok. 1740. június 22-től lett tornai főesperes. Esperesi szolgálatának
14 éve alatt sokat betegeskedett. Nagyszombatban halt meg 1754. február 16-án.[126] Molnár György 1703-ban
született Kőszegen. A nagyszombati szemináriumban 1723-ban bölcsészetből
bakkalaureátusi, 1724-ben magisteri fokozatot szerzett. Ezt követően Olmücben
tanult teológiát. Hazatérve a győri egyházmegyében volt káplán gr. Caroffinál.
1729. december 2-től várkonyi, 1734. május 2-tól tardoskeddi, 1736. május
10-től galántai plébános volt. 1749. január 23-tól lett esztergomi kanonok.
1754 márciusától nevezték ki tornai főesperessé. Megkapta a glogoncai
prépostság javadalmát is. 1763. április 30-án halt meg Nagyszombatban. Vagyonát
az esztergomi egyházmegye szegényeire hagyta.[127] Hyross János A Nyitra
vármegyei Szentmihályúron született 1715 körül. 1735-től a bécsi Pazmaneumban
tanult. 1740. április 21-től plébános lett a Torna vármegyei Almáson. Még
almási plébános volt, mikor a nagyszombati egyetem hittudományi doktorává avatták.
1745. április 26-tól hédervári plébános, később hédervári alesperes lett.
1754-ben pozsonyi, 1760. augusztus elsején esztergomi kanonokká nevezték ki.
1763. október 22-től lett tornai főesperes. 1776-ban a pápai protonotáriusi és
a Szent Péter és Szent Pál apostolokról nevezett tatai préposti címeket is megkapta.
1780. január 19-én halt meg Nagyszombatban. Végrendeletében vagyonát
jótékonykodásra valamint a főszékesegyházra és a cabai, szentmihálytúri, szobi
plébániákra hagyta. Baranyai János felett mondott gyászbeszéde fennmaradt,
valamint kéziratban egy, a Szentháromságról szóló háromkötetes munkája.[128] Galgóczy Ferenc 1719.
február 13-án született a Pozsony vármegyei Galántán. A gimnáziumot Pozsonyban
és Nagyszombatban végezte. A nagyszombati Szent István Szeminárium kispapjaként
1738-ban bölcseletből bakkalaure-átusi, 1739-ben magiszteri fokozatot szerzett.
További tanulmányait a bécsi Pazmaneumban és 1740. október 31-től Rómában az
Apollinare kollégiumában folytatta. 1742. március 28-án a rendszeres fejfájások
miatt az orvosok tanácsára hazatért. Az egyetem rektorát szomorúsággal töltötte
el, hogy egy tehetséges és jámbor ifjúnak távoznia kellett. Fölszentelése után
1744-ben Pápán lett plébános. 1764. április 14-én pozsonyi, 1766. március 29-én
esztergomi kanonok lett. 1766-1769-ig a bécsi Pazmaneum rektora, közben
1768-ban a Szent Andrásról nevezett címzetes besztercei apáti kinevezést kapta
meg. 1771-től 1772. május 15-ig töltötte be a tornai főesperesi tisztséget,
majd komáromi főesperes lett. Mária Teréziától megkapta a Szent István rend
kiskeresztjét. Három gyászbeszéde maradt meg nyomtatásban, melyeket I. Ferenc
császár, gr. Batthyány Lajos nádor és Gusztinyi János nyitrai püspök emlékére
írt. 1798. október 27-én halt meg Nagyszombatban. Végrendeletében vagyonát
jótékonykodásra, a főszékesegyházra, a galántai illetve pápai egyházközségekre,
valamint a nyugalmazott papok intézetére hagyta. Alapítványából Galántán
1818-ban szegényházat építettek.[129] gr. Kemény László
(Magyargyerőmonostori) Erdélyi
nemesi családban született. Apja a reformáció kálvini irányzatához
csatlakozott, de mikor fia betöltötte a 15. életévét, ismét katolizált. László
Kolozsváron és a bécsi horvát kollégiumban tanult. 1745-től a Pazmaneum
növendéke lett. 1750-1754 között a római Collegium Germanicum et Hungaricumban
tanult teológiát jó előmenetellel. Hazatérése után 1756. május 13-tól
Nyitraegerszegen lett plébános. 1763. augusztus 26-án esztergomi kanonok,
1767-ben zebegényi apát lett. 1772. május 16-tól, 1776-ig volt az esztergomi
érsekség tornai főesperességének utolsó főesperese, mivel 1776-tól azt az
újonnan kialakított rozsnyói püspökséghez csatolták. 1777. április 14-én
nógrádi, 1783-ban nyitrai főesperessé nevezték ki. 1787-ben hazalátogatott
Erdélybe és itt érte a halál a szülői házban, 1787. szeptember 29-én.
Végrendeletében ezer forintot hagyott az egyház javára.[130] 2. Térképek
2.1. Az esztergomi
főegyházmegye
esperesi kerületei 1776-ig[131] 3. A tornai főesperesek hivatali
ideje
JEGYZETEK [1] Az államalapító. Szerk.: Kristó Gyula. Bp., 1988. 174. p. Az
esztergomi sorrendben a második (1001) a veszprémi püspökség után. [2] Kovács
Béla: Az egri egyházmegye története 1596-ig. Eger, 1987. (továbbiakban: Kovács, 1987.) 25. p.; vö. Borovi József: Az esztergomi érseki egyházmegye
felosztása. Bp., 2000. (METEM könyvek) (továbbiakban: Borovi, 2000.) 11-22. p. [3] Esztergomi Főegyházmegye, I-IV.
köt. Szerk: Hegedűs András – Tóth Krisztina.
Esztergom, 2000. (Egyházlátogatási jegyzőkönyvek katalógusa, 9.) (továbbiakban:
EF, 2000.) I. 13. p. [4] Kovács,
1987. 25. p.; Országos Katolikus Névtár, 2000. Magyar Katolikus
Almanach, 2000. Szerk.: Mig Balázs
– Paskai László.
Bp., 2000. (továbbiakban: Almanach, 2000.) 18. p.; Borovi, 2000. 107. p. [5] Kálniczky
László: Magyarország régi földrajza. Miskolc, 1995. (továbbiakban: Kálniczky, 1995.) 143., 179. p.; EF,
2000. IV. Térképek: Az Esztergomi Főegyházmegye exempt plébániái, 1776.
Készítette: Zentai László. [6] EF, 2000. I. 15. p. [7] Almanach, 2000. 18. p. [8] A témával kapcsolatban részletes
ismertetést nyújt bevezetésében: Kollányi
Ferenc: Esztergomi kanonokok, 1100-1900. Esztergom, 1900. (továbbiakban:
Kollányi, 1900.); ill. Solymosi László: Az esztergomi székeskáptalan
középkor végi jegyzőkönyve. In: Századok,
2002. 365-389. p. (továbbiakban: Solymosi,
2002.) [9] Borovi
József: A mai rozsnyói egyházmegye területének középkori kialakulása.
Rozsnyó, 1942. (továbbiakban: Borovi,
1942.) 24., 14. p.; Juhász Attila:
A tornai plébánia története. Kassa, 2002. (továbbiakban: Juhász, 2002.) 10. p. [10] Borovi,
2000. 13. p. [11] Borovi,
2000. 19. p.; Dénes György:
A Bódvaszilasi-medence 700 éves története. Miskolc, 1983. (továbbiakban: Dénes, 1983.) 26. p. [12] Dénes,
1983. 26. p. A megye déli határát Borsod váránál húzza meg: Karácsonyi János: Hazánk Szent István
korabeli határairól. In: Századok,
1901. 1049. p. Munkájában hivatkozik: Puky
Andor: Adatok Torna vármegye XIII. századi kiterjedéséhez és a Tomory
család történetéhez. In: Történelmi Tár,1883.
209-216. p. [13] Györffy
György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Abaújvár-Csanád
és Csongrád megye. Bp., 1966. (továbbiakban: Györffy,
1966.) 740. p.; Kálniczky, 1995.
69. p. [14] Dénes,
1983. 27. p.; vö. Juhász, 2002. 10.
p. [15] Juhász,
2002. 10. p.; Borovi, 2000. 12.
p. Utóbbi szerint a vármegyévé szerveződés Tornában a 12. századra lezárult. [16] Schematismus Venerabilis Cleri
Diocesis Rosnaviensis. Kassa, MDCCCXXXVIII. [1838] (továbbiakban: SR. 1838.)
83. p., [17] Szádeczky
Lajos: Történeti értékeink iskolai értesítőkben. In: Századok, 1884. 722. p. A szerző „A
Rosnyói kath. főgimnázium értesítője” 1832. évi 2. számában megjelent
tanulmányra hivatkozik. [18] EF, 2000. III. 134. p.; vö. EF,
2000. I. 4., 55., 81., 198., 344., 384., 295., 304. szám alatt; EF, 2000. II.
599., 666., 717., 719., 721., 731., 746., 747., 748., 749. szám alatt. Vö. még:
EF. IV. Az Esztergomi Főegyházmegye: 5-ös szelvény. [19] Magyarország történeti
kronológiája. I. köt. Bp., 1986. 116. p. [20] Dénes
György: A Bódva-völgy felső szakaszának Árpád-kori története a
tatárjárásig. In: Tanulmányok a Bódva-völgye múltjából. Putnok, 1999. (Múzeumi
Könyvtár 5.) 141. p.; Zsoldos Attila:
A királyné udvara az Árpád-korban. In: Századok,
2002. 293. p. [21] Borovi,
1942. 90. p.; vö. Monumenta Vaticana Hungariae. Magyarországi Vatikáni
Okirattár. Rationes Collectorum Pontificorum in Hungaria. Pápai tized-szedők
számadásai 1281-1375. I. köt. Szerk.: Fraknói
Vilmos – Várszegi ASztrik – Zombori István. Bp., 2000. (METEM könyvek)
233. p. [22] Borovi,
1942. 92. p. Ez azt is jelzi, hogy nem volt tagja a káptalannak, mint
esztergomi kanonok. [23] Magyar Országos Levéltár
(továbbiakban: MOL.) DL (= Diplomatikai Levéltár.) 16109. sz.; Dénes, 1983. 67. p. Később Vendégi
Hidvégardó filiája lett. [24] Dénes,
1983. 30. p. [25] SR. 1838. 83. p.; 1336. évet
jegyzi: Kemény Lajos:
Tornavármegye története a honalapítástól a mohácsi vészig. In: Történelmi közlemények Abaúj-Torna vármegye
és Kassa múltjából, 1912. 3. sz. (továbbiakban: Kemény, 1912.) 151. p.; Magyarország története 1301-1526.
Bp., 1998. 57-58. p. Druget Vilmos 1333-1342 között volt tornai ispán. [26] Györffy,
1966. 785. p. E helyről származik a híres gyulafehárvári kanonok, később
római magyar gyóntató és jeles humanista, Lászai János (1448-1523). [27] Vö. Király József – Szilasi István: Torna vármegye története.
Bódvavendégi, 1968. [Kézirat.] [28] Nemes
József: Sz. Péter és Pál apostolokról nevezett Tapolczai Apátság története.
In: Magyar Sion, 1863. 596. p. [29] Telgárti
Lipót: A pálosok gombaszegi zárdája. In: Magyar Sion, 1869. 745-750. p., 749. p.; Kisbán Emil: A magyar pálosrend története. I. köt. Bp., 1938.
(továbbiakban: Kisbán, 1938.) 179.
p.; Détshy Mihály: Szádvár. Perkupa-Miskolc,
2004. 8. p. [30] Kisbán,
1938. 180. p. Forgách Ferenc és Verancsics Antal esztergomi érsekek
nagyon rossz véleménnyel voltak Bebekről, annak ellenére, hogy vitézi
képességeit elismerték. Verancsics így emlékezett róla a konstantinápolyi
fogságából való szabadulása után, 1567-ben: „mégis allam lator, mint azelett,
kész terök, kész lator”. Sörös Pongrác: Forgách Ferencz kortörténelme.
In: Századok, 1897. 95-106. p., 103.
p. [31] A Szalonna, Perkupa, Martonyi
között fekvő Szár-hegyen a 14. században létesült pálos kolostor. Jelenleg
feltárás alatt áll. [32] Tóth
Krisztina: Egyházlátogatások az esztergomi főegyházmegyében a 16-17.
században. In: Egyháztörténeti Szemle,
2000. 1. sz. [Online: www.egyhtortszemle.hu – 2008. október.] [33] A tornai főesperesség vizitációja
(1561). In: Katolikus egyház-látogatási jegyzőkönyvek. 16-17. század. Bp., 2002.
76-80. p. (továbbiakban: Tomisa, 2002.)
77. p. [34] Tomisa,
2002. 77. p. [35] Tomisa,
2002. 78. p. [36] Vö. Tomisa, 2002. 76. p.; SR.1838. 86-90. p. [37] EF, 2000. I. 19. p. A zsinat
1562-ben volt. [38] SR. 1838. 91., 93. p. [39] Pázmány Péter műveiből. In: Élő
könyvek. Bp., é.n. (Magyar klasszikusok 42.) VIII. A Magyarországi támadásoknak
hamisan költött eredetének rövid velős meghamisítása. 185. p. [40] Baráth
Tibor: A magyar állam adóügye. In: Századok,
1930. 728-729. p. [41] Borovi,
2000. 53. p.; vö.: Juhász, 2002. 31.
p. [42] EF, 2000. I. 19-20. p. [43] Pauler
Gyula: A bujdosók támadása 1672-ben. II-III. In: Századok, 1869. 85-97. p., 91-92. p. [44] Ld. 1681/26. tc. 12. §, 19. §. [45] Ld. 1681/26. tc. 22. §. [46] Segesváry
Viktor: Református prédikátorok Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején.
Hága, 2005. 20. p. [47] Telgárti
Lipót: Adatok a rozsnyói püspöki megye történetéhez. In: Magyar Sion, 1863. 748-755. p., 750. p. [48] Borovi,
2000. 181. p. [49] Juhász,
2002. 122. p. [50] Juhász,
2002. 122. p. [51] Juhász,
2002. 122. p.; Vegyesek. In: Történelmi
közlemények Abaúj-Torna vármegye és Kassa múltjából, 1910. 1. sz. 168. p. [52] Kemény,
1912. 152. p. [53] Kemény,
1912. 152. p. [54] Kemény,
1912. 152. p. [55] Borovi,
1942. 90., 92. p.; Juhász, 2002. 20.,
22. p. [56] Kollányi
Ferenc: 1397-es esztergomi canonica visitatio. In: Történelmi Tár, 1901. 71-106., 239-272. p. (továbbiakban: Kollányi, 1901.); Kollányi, 1900. 83. p. Vélhetőleg mivel
esztergomi kanonokká lett, ezért a főesperesi tisztséget is viselte, ami miatt
a vizitáció alkalmával valószínűleg Tornán tartózkodott. A latin nyelvű szöveg
Tornai Benedek mesterként említi. „Item magistri Benedictus de Torna…” Kollányi, 1901. 99. p. [57] Juhász,
2002. 122. p. [58] Kemény,
1912. 152. p. [59] Kemény,
1912. 152. p. [60] Obál
Béla: Az egyház és a városok a reformáció előtt. In: Történelmi közlemények Abaúj-Torna vármegye
és Kassa múltjából, 1912. 3. sz. 36. p. Egy peres ügy kapcsán jegyzi a
nevét, mely Bártfa városa és Schwarz György kassai polgár között zajlott egy
tállyai szőlő ügyében. A tanulmány szerint 1492. és az 1496. évek alatt
főesperes. 1494. évet is jegyzi: Kemény,
1912. 152. p. [61] Kollányi „Aussai Péterként”
említi, Kemény pedig „Tussai” néven. Solymosi László szerint kanonoki voltára
nincs adat és Kollányi rosszul olvasta nevét. Valószínűleg névadója a Zemplén
megyei Tusa település lehetett. Kollányi,
1900. 123. p.; Kemény, 1912. 152.
p.; Solymosi, 2002. 384. p. 1503.
március 15-i levele maradt fenn, melyben Csicseri Andrást és feleségét
vigasztalja Ferenc nevű kisfiuk halála miatt. MOL. DL. 32044. sz. [62] A főesperesi tisztséget is neki
tulajdonítja: Juhász, 2002. 28.
p. Ez nem kizárt, hiszen ő is a Tornai család leszármazottja és betöltötte a
tornai plébánosi tisztséget is. Nem említi tornai főesperesként, csak
succentorként az éneklő kanonok helyetteseként: Kollányi, 1900. 126. p. [63] Az 1486-os születési dátumot
jegyzi: Henkel János. In: Magyar Katolikus Lexikon. I-X. köt. Szerk: Diós István – Viczián János et al. Bp.,
1995-2005. [Online: http://lexikon.katolikus.hu – 2008. október.]
(továbbiakban: MKLex.); 1481-es dátumot ír: Bunyitay
Vincze: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig.
Nagyvárad, 1883. (továbbiakban: Bunyitay,
1883.) 171. p.; Henkel születési dátumaként az 1481. esztendőt jelöli
meg: Zoványi Jenő: Magyarországi
protestáns egyháztörténeti lexikon. Bp., 1977. (továbbiakban: Zoványi, 1977.) 251. p.; születési
dátumát nem ismeri de a 15. század utolsó negyedére datálja: Fraknói [Frankl] Vilmos: Henckel János
Mária királyné udvari papja. Pest, 1872. (Értekezések a történeti tudományok
köréből II.4.) (továbbiakban: Fraknói,
1872.) 3. p. [64] Bunyitay,
1883. 171. p. [65] Bunyitay,
1883. 171. p.; vö. Henkel János. In: MKLex. Eszerint Leudeschit
könyvtárát is ráhagyta, amit Henkel a legjelentősebb jogi művekkel bővített. A
könyveket maga köttette be és ezzel egy komoly könyvtárat és könyvészeti
értéket hozott létre. [66] Henkel János. In: MKLex. [67] 1496-tól datálja a bécsi egyetemen
megkezdett tanulmányait továbbá 1508-ra teszi a magisteri fokozat szerzését
(ezután ment Padovába), 1509 végétől járt a bolognai egyetemre, majd 1510-től
ismét a bécsi egyetem jogi karán tanult tovább: Zoványi, 1977. 251. p. [68] Bunyitay,
1883. 172. p. [69] 1526 húsvétja után kapta meg
tornai főesperesi kinevezését: Zoványi,
1977. 251. p.; 1527-re datálja a tornai főesperesi kinevezést: Kemény Lajos: Abaúj-Torna vármegye
története. 1527-1648. In: Történelmi
közlemények Abaúj-Torna vármegye és Kassa múltjából, 1915. 1. sz.
(továbbiakban: Kemény, 1915.) 36.
p. A pontos évszámot nem tudjuk mivel Tornai István 1521-ig töltötte be a
tisztséget, így addig nem valószínű. 1517 utánra már biztos a cím elnyerése,
csak az év nem. [70] Fraknóival ellentétben az 1522.
évet jelöli meg a kassai plébánia elfoglalásául továbbá az 1524. évet Mária
királyné udvari papi kinevezéséül: Zoványi,
1977. 251. p. [71] Udvardy
Ignácz: A protestantismus köztörténeti fejleménye, különös figyelemmel
Magyar- és Erdélyországra. Veszprém, 1847. 30. p. [72] Fraknói,
1872. 8. p. [73] Zoványi,
1977. 251. p. [74] Fraknói,
1872. 9. p. [75] Zoványi,
1977. 251. p. [76] Zoványi,
1977. 251. p. [77] Barta
Gábor: Konszolidációs kísérlet Magyarországon a mohácsi csatavesztés
után. (Szapolyai János király kormányzása, 1526. november – 1527. augusztus.)
In: Századok, 1977. 644-645. p.; Kemény, 1915. 36. p. [78] Juhász,
2002. 28. p.; vö. Egyháztörténelmi emlékek. I. köt. Bp., 1906.; SZIT,
363. p. Johannes Maius néven említi: Erdélyi
Gabriella: Vita a helytartóságról. (Néhány szempont I. Ferdinánd és a
magyar politikai elit kapcsolatának vizsgálatához.) In: Századok, 2000. 351. p.; Kemény,
1915. 36. p. [79] Kollányi,
1900. 145. p. [80] Kollányi,
1900. 152. p. Feiner Kristóf kapta meg 1531. november 13-án a tornai
főesperességet I. Ferdinándtól, mivel arról Maius János lemondott. A király
előírta számára, hogy évi jövedelméből 33 forintot köteles fizetni Maiusnak.
Vö. Juhász, 2002. 29. p.;
Egyháztörténelmi emlékek. I. k., Bp., 1906., SZIT., 172. p. 1549-re datálja
főesperesi kinevezését, továbbá Mária királyné kapitányaként említi: Szinnyei József: Magyar írók élete és
munkái. Bp., 1891-1911. [Online: Magyar Elektronikus Könyvtár: mek.oszk.hu –
2008. október] (továbbiakban: Szinnyei.) [81] Nevét Kollányi „Necskei”-nek, az
1838-as rozsnyói schematizmus pedig „Mekcze”-nek írja. Kollányi, 1900. 164. p.;
SR. 1838. 94. p.; Juhász, 2002. 29.
p. [82] Kollányi,
1900. 160-161. p. [83] Kollányi,
1900. 176. p. [84] Kollányi,
1900. 186-187. p.; tornai főesperességét 1586-1592 közé teszi: SR. 1838.
94. p. [85] Kollányi,
1900. 196-197. p.; vö. Sugár
István: Az egri püspökök története. Bp., 1984. (továbbiakban: Sugár, 1984.); SZIT. 297-301. p. [86] Filó János. In: MKLex. [87] Sörös
Pongrácz: Forgách Ferencz a bíboros. In: Századok, 1901. 583. p. Sörös tanulmánya megemlíti, hogy Forgách
Ferenc és két testvére, Zsigmond és Mihály az esztergomi káptalan két tagja –
Filó János tornai főesperes és Zlatinay György – előtt Nagyszombatban
megegyeztek a családi örökség egyenlő elosztásáról, 1595. február 22-én. [88] Kollányi,
1900. 193-194. p. [89] Kollányi,
1900. 204-205. p. [90] Kollányi,
1900.205-206. p. [91] Kollányi,
1900. 204. p. [92] Kollányi,
1900. 223-224. p.; Juhász, 2002. 31.
p. [93] III. Ferdinánd és I. Rákóczi
György között 1645. december 16-án megkötött béke kimondta a szabad
vallásgyakorlást az urak, városok, községek, jobbágyok számára. A jogtalanul
elfoglalt protestáns templomokat a béke értelmében vissza kellett szolgáltatni.
A tisztázandó vallási kérdéseket a soron következő országgyűlés elé utalta. A
Bethlen Gábor által bírt Erdélyhez csatolt 7 vármegyét Rákóczi haláláig
bírhatta. A békét 1647 júniusában iktatta törvénybe az országgyűlés. (1647/5.
tc.) [94] A Habsburg Birodalom és a Porta
között 1664. augusztus 10-én megkötött béke, mely Simon von Reninger és Köprülü
nagyvezír tárgyalásai eredményeként jött létre a zsitvatoroki béke (1606)
alapján. A lényege, hogy Zrínyiújvárat nem építik fel, az osztrákok és a
törökök kivonják csapataikat Erdélyből, I. Apafi Mihály lesz az országrész fejedelme,
továbbá elrendelte Székelyhíd lerombolását. IV. Mehmedé maradt Érsekújvár, Várad és kezére került Lugos, Karánsebes
és Jenő vára valamint négy felső-magyarországi vármegye. Guta császári kézen
maradt, valamint I. Lipóté lettek Szabolcs és Szatmár várai, valamint a hajdú
kerületek. Egy osztrák-török kereskedelmi szerződést is kötöttek és 200 ezer
forint értékű ajándékot küldtek egymásnak. Lipót adómentességet kapott a
szultántól. A béke a magyar illetve Habsburg-sikerek miatt óriási felháborodást
váltott ki Magyarországon. [95] Kollányi,
1900. 230-234. p.; vö. Sugár,
1984. 309-318. p. [96] Kollányi,
1900. 225-226. p. [97] Kollányi,
1900. 238-242. p. [98] Kollányi,
1900. 255. p.; Az 1643. évben a főesperes Rétsei, mint esztergomi
kanonok: Kemény, 1915. 36. p. [99] 1651-ben komoly végvári
összecsapás sorozat vette kezdetét Magyarországon. Annak ellenére, hogy III.
Ferdinánd és IV. Mehmed Isztambulban újabb 22 évre megújította a tizenöt éves
háborút lezáró 1606-os zsitvatoroki békét. A korábbi összecsapások kiterjedését
és mértékét jóval meghaladta és már háborúval fenyegetett, bár az Udvari
Haditanács és a Porta a béke mellett foglalt állást. 1652. augusztus közepén
Musztafa az esztergomi „rabló bég”, Murad budai vezér parancsára háromezer fős
seregével az északnyugati vármegyék ellen vonult. Célja a török végvári vonal
100-150 km-rel északabbra történő kiterjesztése egészen a bányavárosokig,
valamint a zsákmányszerzés. A török hadat Forgách Ádám érsekújvári generális
kilencszáz-ezeregyszáz fős serege tartóztatta fel Nagyvezekénynél. A török
túlerővel szemben a végvári katonák és császári zsoldosok 1652. augusztus 26-án
este győzelmet arattak. A törökök mintegy ezer főt, Forgách mintegy hetven-nyolcvan
főt vesztett, közöttük a négy Esterházyval. A csata a családnak köszönhetően
második Mohácsként vonult a 18-19. századi magyar irodalomba, emléket állítva a
család hőseinek. Vö. Hausner Gábor:
A nagyvezekényi csata, 1652. augusztus 26. In: Rubicon, 2002. 2. sz. 24-27. p. [100] Veszprémi Érseki és Főkáptalani
Levéltár honlapja: www.vhf.hu/~tatrai/leveltar – 2008. október. [101] Kollányi,
1900. 248. p. [102] Kollányi,
1900. 268. p. [103] Lőcse, Késmárk protestáns
egyhközségeit is meglátogatta. 1671: Batizfalva, Csütörtökhely, Hunfalva,
Káposztafalva, Malomvíz, Nagylomnic, Szalók, Szentandrás, Szmizsány, Zsákóc,
Zsóka iskoláit és templomait elvette a protestánsoktól. 1673. szeptember 11-én
visszavette a késmárki plébániát és a templomot, 1674. július 10-én kiűzte a
városból a protestáns prédikátort és javai egy részét kisajátította, közben
április 18-án a szepesi kamara közreműködésével a lőcsei templomot is
elfoglalta. Bársony György. In: MKLex. [104] A turólukai incidenst 1674-re
datálja és a halála helyéül Kassát jelöli meg: Kollányi, 1900. 268-270. p.; 1661-re teszi préposti
kinevezését és egyedül említi az 1659-es évet, mikor tornai főesperes: Bunyitay, 1883. 137-140. p.; bécsi
tanulmányait a római elé teszi, préposti kinevezését 1661-re, a turólukai
incidenst 1672. július 14-re datálja: Bársony György. In: MKLex.; a bécsi
Pazmaneumban végzett tanulmányait római útja utánra, valamint préposti
kinevezését 1663-ra, halála időpontját 1678. január 11-re datálja: Szinnyei. Vö. Sugár, 1984. 347-353. p. [105] 1658-ra „Georgius Lancsáry” nevű
főesperest jegyez: SR. 1838. 94. p.; „Lancharics Gergelyt” említ 1664-ből: Kollányi, 1900. 273. p.; tornai
főesperesként és titeli préposként „Lancskay Györgyről” ír: Meszlényi Antal: Szelepcsényi prímás és
Északmagyarország rekatolizálása (1671-75). In: Theologia, 1935. 4. sz. 215-225., 325-337. p., 329. p. Eszerint ő
jelentette Szelepcsényinek 1675 szeptemberében, hogy a tornai főesperességben a
rekatolizáció eredményeként 29-en tértek meg és ebből 26 fő esett Torna
városára illetve környékére. Megtért Misalóffy Lőrinc evangélikus lelkész feleségével
és lányával, valamint Szilassy Mihály kálvinista prédikátor. A három
névváltozat vélhetőleg ugyanazt a személyt takarja. Jelen munkában a Kollányi
által feljegyzett nevet használjuk. [106] Kollányi,
1900. 273. p. [107] Kollányi,
1900. 294-295. p. [108] Kollányi,
1900. 310-312. p.; Náray György. In: MKLex. Náray dallamaival találhatók
a katolikus Hozsanna imakönyvben a
14, 48, 73, 75/B, 78, 86, 92, 100, 103, 126, 155, 187, 188, 197, 212, 227, 255,
274, 293, 299, 303. számú énekek és az Éneklő
Egyházban a 209, 297, 307, 361. számú énekek. Szinnyei. Magyar Életrajzi Lexikon. Bp., 2001. [Online:
Magyar Elektronikus Könyvtár: mek.oszk.hu – 2008. október] Faludi Ferenc
vallásos latin nyelvű verseiből 1695-ben magyar nyelvű fordítást készített. [109] Kollányi,
1900. 304. p. [110] Koadjutor (coadiutor): a Szentszék
által kinevezett segédpüspök az idős vagy beteg megyéspüspök mellé. [111] Kollányi,
1900. 307-309. p.; Említ egy Nepomuki Szent Jánosról írt munkáját is: Szinnyei. [112] Az egri érsekség szendrői esperesi
kerületéhez tartozó plébánia. Jelenleg a hidvégardói plébános látja el. [113] Kollányi,
1900. 313. p.; Kürtössynek írja, születési évének 1648-t, pappá
szentelésének május 12-t, tornai főesperesi kinevezésének november 10-t,
halálának július 15-t jelöli meg, továbbá két írását (gr. Erdődy György országbíró
temetési gyászbeszédét és dicsérő verseket) említ: Szinnyei. [114] Kollányi,
1900. 326-327. p.; Bublovics János. In: MKLex. [115] Kollányi,
1900. 326. p. [116] Kollányi,
1900. 332-333. p. [117] 1663. augusztus 7-én Köprülü Ahmed
nagyvezír az Érsekújvár ellen vonuló török hadak parancsnoka, súlyos vereséget
mért Párkánynál a Forgách Ádám bányavidéki főkapitány által vezetett királyi
haderőre. Ez a támadás a Portának egy, az egész Magyarországot bekebelező, sőt
egyes osztrák örökös tartományok elfoglalását célzó vállalkozását volt hivatott
előkészíteni. [118] Kollányi,
1900. 331-332. p. [119] Kollányi,
1900. 333. p. [120] Kollányi,
1900. 339-340. p.; 1727. június 1-ét jelöli meg tornai főesperesi
kinevezésének dátumául: Szinnyei. [121] Kollányi,
1900. 337-338. p. [122] Kollányi,
1900. 341. p. [123] SR. 1838. 95. p. (Csak ez a lista
említi tornai esperesként.) [124] EF, 2000. I. 255. p. (Korda: a
szerzetesek kötél deréköve.) [125] Kollányi,
1900. 346-347. p.; Frivaisz Mihály. In: MKLex. [126] Kollányi,
1900. 349. p. [127] Kollányi,
1900. 357. p. [128] Kollányi,
1900. 373-374. p.; Szinnyei, im.; Hyross János. In: MKLex. [129] Kollányi,
1900. 377-378. p.; 1752-re datálja hazatérését Rómából és a pápai
plébánosi kinevezését: Szinnyei,im.; 1764. április 13-tól jegyzi pozsonyi kanonoknak:
Galgóczy Ferenc. In: MKLex. [130] Kollányi,
1900. 377. p. [131] EF. IV. Az Esztergomi Főegyházmegye: 5-ös szelvény. (Részlet.) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |