Gimnáziumi latintanárom, az egykori zirci szerzetes, Dr. Schweinkoffer Gyula emlékének.

 

„Voltak századok, melyekből egy sor történetet, de talán egy okmányt, egy levelet sem volnánk képesek néhol felmutatni, ha cellájában a barát, vagy helyesebben mondva: a kolostor stuba scriptoriájában a leíró szerzetes, a középkor ezen egyetlen múzsája, nem másolja vala le a múlt történeteit és könyveit, s fel nem jegyezgeti vala a kor eseményeit a kolostor azon krónikáiba, melyek azóta a világ krónikáivá lőnek!” (Ipolyi Arnold)

 

Az idézet nyomán megfogalmazható a kérdés, vajon ismernénk-e ennyire a magyarországi ciszterek szerzetének és kolostorainak történetét, ha az újabb korszak leíró szerzetese, Békefi Remig nem gyűjti egybe, s rendezi kötetté poros levéltárak adatait, vagy azok hiányában nem vallatja meg az elszórtan heverő köveket. Saxa loquuntur, vagyis a kövek beszélnek – vallották a bölcs rómaiak – csak értő fül kell mondanivalójuk meghallásához.

A dualizmuskori magyar történetírás intézményrendszerének kialakulása sokat lendített a tudományág fejlődésében. Hasonló módon nagyot léptek előre a rokon-, társ- és társadalomtudományok művelése terén is. Az időszak legjelentősebb alkotói – Hermann Ottó, Hunfalvy János, Vámbéry Ármin, Toldy Ferenc, Alexander Bernát, Pulszky Ferenc, Fényes Elek, Goldziher Ignác – neve mellé olyan egyházi személyiségeket is felsorolhatunk, akik szintén értékes tudományos munkásságot fejtettek ki. A régész, művészettörténész Rómer Flóris Benedek-rendi szerzetes, nagyváradi kanonok; a folklorista, művészettörténész Ipolyi Arnold nagyváradi püspök; az egyháztörténész Karcsú Antal Arzén Ferenc-rendi házfőnök; a történész Pór Antal esztergomi kanonok; a történész Fraknói Vilmos c. püspök, a tízkötetes „Milenáris Történet” egyik szerzője; a néprajzos Kandra Kabos Nyírlugos egykori plébánosa, egyházi levéltáros, aki lemondott javadalmáról, hogy a tudományoknak élhessen; a történész Ortvay Tivadar csanádi apát; a történész Karácsonyi János nagyváradi c. püspök; az irodalomtörténész Erdélyi Károly piarista pap-tanár; a művelődéstörténész Takáts Sándor piarista pap-tanár, a történetíró Dedek Crescens Lajos esztergomi kanonok, főesperes, a történetíró Erdélyi László bencés perjel; a történész Sörös Pongrác bencés pap-tanár, s még hosszasan folytathatnánk a sort. A magyar tudós papok munkásságának nemesen ívelő sorozatába helyezhető el az egyház- és oktatástörténész Békefi Remig ciszterci apát tudományos tevékenysége is.

Nagy utat tett meg a zirci apáttá emelkedett egykori molnárivadék, amíg gimnáziumi tanárból egyetemi professzorrá, majd akadémikussá válhatott. A veszprémi káptalan Hajmáskér nevű birtokára telepített Bröckl nevű molnár családjában bőséges volt a gyermekáldás. Az 1858. augusztus 3-án született József nevű gyermeke a negyedik elemit és a gimnázium alsó, hat osztályát már a püspöki székhelyen, Veszprémben járta ki.

1874. szeptember 17-én, Rezutsek Antal apát idejében felvételi kérelmet nyújtott be a zirci cisztereknél. Ezzel eldőlt jövője és sorsa: szerzetesi hivatás és tanári pálya. A hetedik osztályt az újoncév alatt a zirci gimnáziumban magántanulóként végezte el, a nyolcadikat az egri középiskolában fejezte be. Az akadémia levelező tagjává választott tudós Szvorényi József igazgatása alatt álló megyeszékhelyi szigorú katolikus főgimnázium 52 végzős növendékéből kilenc választotta a papi hivatást. Ifjú szerzetesjelöltünk kitűnő eredménnyel letett érettségi vizsgája után visszatért Zirce, ahol 1877. június 25-én egyszerű fogadalmat tett. 1880-ban befejezett hittudományi tanulmányainak igazoló okiratát már névmagyarosítási kérelmének engedélyezése után, Békefi József Remig névre állították ki. Még abban az esztendőben, július 16-án – Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén – letette ünnepi fogadalmát. Fiatal kora miatt csak a következő esztendőben, 1881. augusztus 7-én szentelték – korabeli kifejezéssel – „áldozárrá”, áldozópappá.

Az 1880/81. tanévben Pécsre rendelte tanítani rendfőnöke, Supka Jeromos apát. Minden bizonnyal a „légtünemény tannal” is kacérkodó Horváth Zsigmond matematikus és természetrajz szakos egri tanára hatására érdeklődött a matematika iránt, de miután rendjének történelem és földrajz szakos tanerőre volt szüksége, ezért az utóbbi tárgyakat választotta. Sokat betegeskedett tüdővérzése, a hörgőkben beállt érpattanás miatt. Emiatt tanítási szünetet kellett tartania, amit apátja elhatározásából a szentgotthárdi kolostorban töltött. A zárda parkjában végzett elmélkedések tették számára világossá a Gondviselés szándékát: meg kell írnia rendje történetét, és össze kell gyűjtenie a magyar oktatásügy parlagon heverő emlékeit. Életcélja ismeretében tette le sikeres tanári vizsgáját a budapesti tudományegyetemen Kerékgyártó Árpád történelem- és Hunfalvy János földrajztanár előtt.

A frissen végzett pedagógust az 1882/83. tanévben ismét Pécsre irányították. Egyetemi tanára, Hunfalvy János bíztatására szánta rá magát a szombathelyi egyházmegyében lévő Kethely nevű falu magyar lakói néprajzi hagyományainak tanulmányozására. Kethely és környékének néprajza (Bp. 1884) tulajdonképpen az első rendtörténettel kapcsolatos munkája volt, hiszen Kethelynek a szentgotthárdi apátság volt a kegyura. Tanulmánya ma is alapvető helytörténeti munka, fontos nyelvészeti és néprajzi megfigyeléseket rejt, kulcs az ott élők lelki világának, múltjának megismeréséhez. Munkája színvonalát minősíti, hogy megszerezte vele a bölcsészdoktori tudományos fokozatot. Egészségi állapota még mindig nem tette lehetővé, hogy visszamehessen tanítani a pécsi főgimnáziumba. Ezért Supka Jeromos apát a zirci noviciátushoz osztotta be tanárnak és megtette apáti jegyzőnek. Az együttmunkálkodás során váltak megismerhetővé mindazok az erények, amelyek miatt apátsága idején végig támogatta rendfőnöke. A katolicizmus egyetemes világnézete mellett hazájáért és nemzetéért lelkesedő fiatal szerzetes világlátása és érzelemvilága igen közel állt rendi főnökéhez, az egykori 1848-as tüzérhez.

1891-ben Pécsett, Supka Jeromos apát költségén jelent meg Békefi Remig első, monografikus jellegű rendtörténeti munkája, a tervezett zirci, pilisi, pásztói és szentgotthárdi ciszterci apátságok történetének első kötete: A pilisi apátság története 1184–1541. Előszavában lélek-kitárulkozón vall munkája okáról és céljáról. A történetírás feladatából – „kegyeletül az ősök iránt, okulásul és lelkesítőül az utódok számára” – ki kell vennie részét a magyarországi cisztercieknek is, „kik mint csont a nemzet csontjából, s vér a nemzet véréből, mindenkor a nemzet jövőjének, az ifjúságnak, valláserkölcsi és hazafias nevelésben, s így a nemzeti eszmék kultuszában és szolgálatában keresik és találják dicső feladatukat”. Rendje elkötelezettsége őt is kötelezi: „ily hazafias célzat – ami másrészről kötelesség is – hozza létre hazai apátságaink történetét.” Előszavát azzal a fohásszal zárja, hogy „váljék dicsőségére édes hazámnak és szeretett rendemnek!” A könyvet Pór Antal pozsonyi kanonok, az akadémia levelező tagja szakmai alapossággal ismertette, amelynek befejező mondata jeles osztályzatú summázata az egész nagy munkának: „Sikerült a múltat mintegy a halottaiból annyira új életre támasztania, hogy az olvasó előtt egy egész középkori ciszterci monostor nemcsak, de alkotmányával maga a rend megelevenül.” A rendtörténeti munka legfőbb jellemzőjének a minduntalan kicsendülő igazság szeretetét és a hazafias szellemet tartotta. Az utóbbi megnyilvánulását – mely általános jellemzője Békefi Remig hangvételének – örömmel fedezhette fel a katolicizmusba szelídült volt 1848-as honvéd.  A mai régészek által Pilisszentkereszt-Klastromkert néven ismert rommező a középkori Magyarország leggazdagabb és legbefolyásosabb királyi alapítású ciszterci monostorának maradványait rejti. A lelőhely korábban ismert volt, kőfaragványaival Rómer Flóris már 1869-ben foglalkozott. A régészeti emlékeknek, a kőmaradványoknak a ciszterci kolostorral való kapcsolatba hozása és bizonyítása Békefi Remig érdeme.

A pilisi apátság története második kötete 1541–1814 közötti időhatárral a következő esztendőben jelent meg. Kutatómunkájának fényes eredményeként a szakmai elismerésen kívül megkapta a hittudományi kar Horváth-féle 300 forintos jutalmát is. Könyve nemcsak szakmai körökben keltett feltűnést, rendtársai figyelmét is magára vonta. Mindez éppen Supka Jeromos apát utódválasztásának időszakára esett. Rendi elismerését jelentette, hogy a lehetséges szavazatok egyharmadát ő kapta. Másoktól eltérően azért imádkozott, hogy ne rakják a rend vezetésének súlyos terhét gyönge vállaira. A Gondviselés ismételt munkálkodása révén akkor a legmegfelelőbb megoldás született, egyetemi katedrát kapott. Supka Jeromos 1891. április 2-án megválasztott utóda, a királyi kegy által május 9-én megerősített és június 13-én apáttá avatott Vajda Ödön Pál rendfőnök gróf Csáky Albin oktatási miniszternél szorgalmazta Békefi Remig egyetemi magántanári kinevezését.

Békefi Remig 1893. március 13-án Az Árpádkori magyar történelem bölcselete címen tartotta meg székfoglaló előadását, mellyel tulajdonképpen egykori professzora, Kerékgyártó Árpád katedrájára léphetett. Az egyetemi magántanárság arra is alkalmas volt számára, hogy rendje hazai történetével kapcsolatos és a magyar művelődéstörténet tárgykörébe tartozó adatokat gyűjthessen. Pécsett, 1894-ben jelent meg a ciszterci apátságok feldolgozásának következő része: A czikádori apátság története. Eredeti elgondolását megváltoztatva – Pilis után Pásztó következett volna – a cikádori apátságról írott művét jelentette meg. Kezdetben arra gondolt, hogy a rend kezén levő apátságok történetét írja meg. A kegyelet a felhagyott és letűnt rendi intézmények felkutatására indította. Legfontosabb feladatának az egykori apátság helyének megállapítását tekintette. Akkor az volt az általánosan elfogadott felfogás, hogy a Tolna megyei Cikó falu közelében fennmaradt szentély annak idején Cikádorhoz tartozott. Békefi Remig helyszíni ásatásokkal s az ott talált leletekkel bebizonyította, hogy a régi templom maradványa az egykori Széplak nevű község plébániatemploma volt és a felsőhévizi káptalanhoz tartozott. Cikádor helyiség másik elnevezése Szék volt. Az egykori apátság helye tehát Bátaszék lehetett, amely körül a rend birtokai feküdtek.

A cikádori apátság történetéről Dedek Crescens Lajos, később esztergomi prépost-kanonok írt bírálatot. Alaptételként szögezte le, hogy az egyháztörténet ismerete nélkül „a magyar történelem megalkotása a chimerikus törekvések országába tartozik”. Az egyházmegyék feldolgozása megindult, de – teszi fel a szónoki kérdést: „Hol késnek a szerzetesrendek?” Válaszában kifejti, hogy a ciszterci rend „az előszó”, melyet ösztönöz „kegyeletes érzülete és hazafias törekvése”. Békefi Remig teljesítményét így foglalta össze: „Újabb levél e mű azon koszorúba, amelyet ifjú írónk buzgósága font rendjének, a hazafias ciszterci rendnek dicsőségére”.

A millenniumi ünnepségek és megemlékezések hatalmas díszműveket szültek, az ünneplők tiszteletük lerovása mellett igyekeztek megörökíteni azt is, milyen szerepet töltöttek be az eltelt évszázadok alatt a magyar nemzet életében. Ennek a kettős feladatnak igyekezett eleget tenni az Emlékkönyv, melyet Magyarország ezeréves fennállásának ünnepén közrebocsát a hazai cziszterczi Rend (Bp. 1896) című kötet, aminek a megszerkesztését az apát Békefi Remigre bízta. A szerkesztői munkán kívül három részben megírta A cziszterczi rend története Magyarországban című fejezeteket is. Munkáinak szakmai elismertségét semmi sem példázza jobban annál, minthogy a Magyar Tudományos Akadémia 1896. május 15-én a Bölcsészeti, Társadalmi és Történeti Tudományok Osztálya Történettudományi Alosztályába levelező tagjai sorába választotta. Egyszerre érte ez a megtiszteltetés – többek között – Karácsonyi Jánossal, a nagyváradi szeminárium tanárával és Böhm Károllyal, a kolozsvári tudományegyetem professzorával. Székfoglaló felolvasását október 2-án, A ciszterek középkori iskolázása Párizsban címen tartotta meg.

A rendtörténeti kutatások terén újabb eredményeket ért el. A tervezett zirci, pilisi, pásztói és szentgotthárdi ciszterci apátságok történetének következő, harmadik részeként A pásztói apátság története I. kötet. 1190–1702. 1898-ban jelent meg Budapesten. (A második kötet 1702–1814, a harmadik (oklevéltár) 1342–1812 közötti időhatárral, 1902-ben jelent meg.) Szakmai teljesítményére két adat: másfél évtizedes kutatómunkával 50 köz- és magánlevéltár anyagát kutatta és dolgozta fel munkájában. Világszemléletében, meggyőződésében egymást ki nem záró módon ötvöződött a katolicizmus egyetemlegessége és a hazafiság kizárólagossága: „A magyar ember és a cziszterczi szerzetes nemes megnyugvása tölti el lelkemet azon gondolatra, hogy jelen művemet éppen a cziszterczi Rend életének nyolcszázados emlékünnepén tehetem le a magyar tudomány kincses házába. Legyen ez is egyik tanúsága azon hűségnek, mellyel hazánkat és Rendünket szolgáljuk!” A monográfia első lapjain olvashatjuk Szent Bernát jellemzését, amely egyik nekrológírója szerint Békefi Remigre is nagyon ráillik. A rendalapító és egyháztanító iránti tisztelete indíthatott el benne egy olyan lelki metamorfózist, melynek végén hasonlóságokat lehetett felfedezni magyarországi követője lelkületében.

Nagy ívű monostortörténeti tervezete nem fejeződött be, a zirci és a szentgotthárdi apátságok történetének megírása fontos egyetemi feladatai és az iskoláztatás históriájának feldolgozása miatt elakadt. Szeretett rendjének történetét A ciszterci Rend múltja Magyarországon című tanulmányában elevenítette fel, amelyben az időközben eltelt 800 évre (1098–1898) kellett visszatekintenie. Láttató erővel elevenítette meg Szent Bernát személyét és munkálkodását, kit halálakor már 343 rendi kolostorban gyászoltak. Az eltelt évszázadok során alapítottak közül 25 szerzetesi és 4 apácakolostor létezésére éppen Békefi Remig kutatásai nyomán derült fény.

Az egyetemen egyre nagyobb tisztelet és szeretet vette körül. A legkiválóbb és egyben legszerencsésebb hallgatói alkották a művelődéstörténeti szemináriumok hallgatóságát. Tanítványait munkatársainak tekintette, dolgozataikat is megjelentette a Művelődéstörténeti értekezések több mint hetven dolgozatot közreadó sorozatában. Ilyen odaadó tanár-tanítvány viszonyra kevés példa akad. Ezek után nem csodálkozni való, hogy diákjai szeretett professzorukat Fra Angelico néven emlegették egymás között.

A tanár úrnak is sokat kellett tanulnia, legtöbbször önfejlesztés útján, amíg rátalált a feldolgozás, a közlés, a történetfelfogás megfelelő módozatára. Történetfilozófiai felfogásáról Pauler Gyuláról tartott emlékbeszédben hallhatunk. Ebben taglalta Pauler Gyula és Auguste Comte, a pozitivizmus megalapítója egymáshoz való viszonyulását. Kitetszenek Pauler és Békefi lelkületének rokon vonásai: a katolikus világszemlélet és a középkor szeretete. Innen adódik rokonszenve Comte pozitivizmusa iránt. „Állapítsa meg a történetíró az eseményt biztosan és kétségbevonhatatlanul. Ilyenekből, vagyis tényekből induljon ki és derítse ki a benső összefüggést és fejlődést. A történetíró feladata nem bírói, hanem előadói, vagyis nem ítél az események fölött, hanem kapcsolatukban és fejlődésükben előadja őket”.

A pásztói és pilisi apátság visszaállítása és az egri gimnázium rendi kézre való visszajuttatásának 100. évfordulójára alkalmából írta meg a Hogyan lettek a ciszterciek tanítórenddé Magyarországon? (Bp. 1902) című értekezését. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnünk kell, hogy az apátságtörténetek megírásának félbemaradását Békefi Remig munkásságának egyik méltatója megsokasodott egyetemi feladataival és az iskoláztatás feldolgozásának előtérbe kerülésével magyarázza. Ugyanakkor megállapítható az is, több írásművében foglalkozott rendje és az oktatás kapcsolatával. Iskola- és oktatástörténeti publikációit felfoghatjuk rendtörténeti munkássága egyfajta folytatásaként, így tudott összhangot találni szerzetesi és tanári elhivatottsága – s a figyelmen kívül nem hagyható nemzeti elkötelezettsége – harmonikus megélésében. Művelődéstörténeti jellegű munkálkodása mindenképpen nagy érték, melynek jelentősebb eredményei kapcsán állapította meg Domanovszky Sándor, hogy „bennük úgy szólva az egész középkori magyar oktatás története fel van dolgozva”.

Az oktatástörténet témakörében megjelent legfontosabb művei az akadémiai pályatételül írt Népoktatás története Magyarországon 1540-ig (Bp. 1906) és annak társkötete, A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig (Bp. 1910). A 359 tételes oklevéltárat felvonultató népoktatás történetéről Imre Sándor, a kolozsvári református gimnázium tanára, a későbbi művelődéspolitikus írt könyvismertetést. Több kifogást is emelt a munkával kapcsolatban. Bírálatát befolyásolhatta pedagógiai író foglalkozása és protestáns hite, vagyis szakmai és felekezetközi elfogultsága. Békefi Remig kivételesen élt a válasz lehetőségével. Hiányolta az elvárható igazságszeretetet és jóindulatot s rámutatott, hogy „sorait felekezetieskedő elfogultság sugalmazta”. Imre Sándor személyeskedő viszontválaszában kijelentette, hogy „jóakaratra pedig a bírálatban csak annyira van szükség, hogy ne legyen rosszakarat”.

Imre Sándor bírálatával azért foglalkoztunk ilyen behatóan, hogy rávilágítsunk, Békefi Remigtől távol állt felekezetközi viszálykodássá tenni egy tudományos jellegű kérdést. Jó példa erre a kolozsvári református kollégium története tárgykörben megjelent háromkötetes munkáról írt recenziója. Szakmája és tárgyköre iránti példás elkötelezettségből feldolgozta és közreadta három református iskola, illetve főiskola törvényeit. A káptalani iskolák történetéről, az Oltványi-jutalommal kitüntetett pályaműről Erdélyi László egyetemi tanár írt ismertetést. Rámutatott, hogy Békefi Remig „igazi művelődéstörténésszé fejlődött”, aki „iskolát alapított” s ezért – fejezte be bírálatát – „ő maga fogja fölépíteni az igazán tudományos nagy magyar művelődéstörténetet”.

Szerzetesrendje hazai történetének felelevenítésére és közreadására is lehetősége nyílott, méghozzá két díszmű megjelentetése kapcsán. A Mátyás király emlékkönyv (Bp. 1903) lapjain Mátyás és a czisztercziek címen értekezett. Méltatta a kiemelkedő reneszánsz uralkodó érdemeit rendje megerősítésében és újjászervezésében. A Katholikus Magyarország (Bp. 1902) kétkötetes albumban A ciszterci-rend története Magyarországon című összefoglaló tanulmánya olvasható. Ebben a második legrégebbi magyarországi szerzetesrend mindennapjait mutatta be és rendre közölte az eltelt évszázadok alatt bekövetkezett legfontosabb, renddel kapcsolatos történéseket.

Az elhivatottan végzett nagy forrásanyagot feltáró pozitivista módszerű munka, a közép- és újkori magyar egyház- és oktatástörténet, a ciszterci rend és a magyarok külföldi iskolázásának kutatásában elért tudományos eredmények megérdemelten juttatták 1908. április 30-án a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai, a „halhatatlanok” közé. Székfoglaló előadása A pécsi egyetem címen hangzott el február 8-án. Az oktatás- és intézménytörténeti munkáról Sufflay Milán, a zágrábi egyetem tanára közölt ismertetést. Kiemelte, hogy a pécsi egyetem „a magyar művelődéstörténet legfontosabb fejezeteinek egyike”, amely egyik meggyőző igazolása annak, hogy „a magyar nemzet az európai fejlődéssel mindig lépést tartott”. Egy szinte beteljesültnek mondható egyetemi életpálya bontakozik ki előttünk. A tanárkollégák és a történész szakma részéről elismerés, a tanítványok felől tisztelet és szeretet áramlik felé. Békefi Remig, a tanári habitusú szerzetes ideálisnak mondható helyzetében ismét jelentkezett a Gondviselés, újabb fontos megbízatást tartogatva számára.

20 évig tartó kormányzás után 1911. július 11-én elhunyt Vajda Ödön Pál, a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett zirci, pilisi, pásztói és szentgotthárdi egyesült apátságok apátja, a Szent István-rend vitéze, a Lipót-rend lovagja, a Szent István Társulat alapító tagja, Zirc díszpolgára. A megüresedett apáti székben a rend tagjainak túlnyomó többsége – az érintett minden elhárító igyekezete ellenére – Békefi Remiget óhajtotta látni. Engednie kellett: „Személyi érdekemmel szemben rendtársaim a rendi érdeket tolták előtérbe. S nekem ez előtt meg kellett hajolnom. Én ebben Isten akaratát látom. Megyek tehát az általa kijelölt úton, hogy szeretett rendemet, amely engem felnevelt, nagy feladataiban előbbre vigyem és rendi testvéreim boldogságának növelésén közreműködjem” – írta egyik tanítványának.

Az 1911. szeptember 19-én lezajlott apátválasztás után két hónappal, november 21-én a király kinevezte, majd 1912. január 6-án hornburgi gróf Hornig Károly veszprémi püspök a 47. zirci apáttá avatta Békefi Remiget. Apáttá való kinevezés után lemondott tanári állásáról. 1912. május 15-én mégis megkapta a nyilvános rendes tanári címet és jelleget, hogy – Négyesy László búcsúbeszédében utalt rá – „megtartásával napod leáldoztáig tagja maradj karunknak”. Növendékeitől abban a hiszemben búcsúzott, hogy sírját majd remélhetően azzal a gondolattal fogják körülállni, hogy abban egy igazságos és jó tanár nyugszik. Tanítványai emlékkönyvben búcsúztak el tőle. A Dolgozatok Békefi Remig egyetemi tanári működésének emlékére (Bp. 1912) című kötetben rangos, lexikon-szócikké emelkedett szerzők írásai olvashatóak: Hóman Bálint, Domanovszky Sándor, Bártfai Szabó László, Iványi Béla, Miskolczy István és Dézsi Lajos. Békefi Remig tudományos munkásságának hattyúdala egy 14 oldalas kis füzet volt, Orvosok, betegségek és gyógyítás Magyarországon az Árpádok korában (Bp. 1912).

Az első világháborút lezáró, a magyarországi ciszterci rendet is érintő békeszerződés mérlegét így vonta meg Békefi Remig: „A nemzet sorsának mi ciszterciek is osztályosai vagyunk. […] Birtokainkból Hontszántón 1600 kat. hold, Nyugat-Magyarországon 400 kat. hold veszett el”. Annak örvendhetett, hogy Pécs és Baja városa a magyar határok között maradt, így a rendi egység nem szenvedett csorbát. A magyarországi ciszterek határozott, meg nem alkuvó állhatatossága XV. Kelemen pápát is elismerésre késztette, melynek 1919. szeptember 12-én kiadott brévéjében adott hangot. A megváltozott történelmi viszonyok arra ösztönözték Békefi Remiget, hogy olyan önálló rendi szervezet kiépítésén munkálkodjon, mely csak a római generális apáttól függ. 1923. január 27-én, XI. Pius Exstat in Hungaria kezdetű brévéjével került sor a Ciszterci Rend Zirci Kongregációjának elismertetésére, melynek Békefi prézes apátja lett.

A sok küzdelem és munka felemésztette amúgy is törékeny alkatát, betegeskedésre hajlamos szervezetét. 1924 tavaszán már betegen fogott hozzá a rendi kolostorok és gimnáziumok meglátogatásához. A vizitációs körutat Egerben fejezte be, mely átvitt értelemben is utolsó útja lett. Május 21-én hunyt el a történelmi Magyarország utolsó zirci apátjaként. Egri ravatalánál Négyesy László akadémikus, irodalomtörténész, zirci temetésén egykori tanítványa, gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter búcsúztatta. A szónokok nagyon találóan jellemezték, hagyták hátra emlékét: „megtestesült benne „a cisztercita gondolat a legteljesebb történeti eszmeiséggel”. Olyan papi ember sejlik fel szavaik nyomán, aki egyesítette magában a tudós, a tanár és a szerzetes erényeit. Négyesy László költői tisztaságú búcsúszavaival fejezzük be ezt a mostani kis megemlékezést: „mikor tiszta lelked szárnyaira kel és a végtelenség kékjén át az örökkévalóság felé emelkedik, mégis, fájdalmunkban is, úgy érezzük, hogy nem válsz el tőlünk most sem egészen, lényed nagy része, mint tudomány és példa, mint termékenyítő erő itt marad közöttünk.”

Munkáit olvasva, így éljen a mi emlékezetünkben is.

 

Felhasznált irodalom

 

Bártfai Szabó László: Békefi Remig emlékezete. Bp., 1934.

Békefi Remig: A ciszterci Rend Múltja Magyarországon. In: A ciszterci Rend pécsi kath. főgymnasiumának 1897/98-iki iskolaévi Értesítője. Pécs, 1898. 1–24. p.

Csánki Dezső: Békefi Remig. 1858. augusztus 3. – 1924. május 22. In: Századok, 1924. 832–833. p.

Domanovszky Sándor: Békefi Remig r. tag emlékezete. Bp., 1935. (A Magyar Tudományos Akadémia elhúnyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. XII. köt. 11. sz.)

Emlékkönyv, melyet Magyarország ezeréves fennállásának ünnepén közrebocsát a hazai cziszterczi rend. Szerk.: Békefi Remig. Bp., 1896.

Halász Piusz: A ciszterci lelkiség. In: Papi Lelkiség, 1942. 117–130. p.

Horváth Konstantin: Zirc története. Veszprém, 1930.

Négyesy László r. tag búcsúbeszéde Békefi Remig zirci apát, r. tag ravatalánál 1924. május 27-én. In: Akadémiai Értesítő, 1924. 1-6. füzet. 111–113. p.