„A 16. század óta első ízben tettek közös hitvallást a reformáció lutheránus, református és egyesült egyházai.”(Wilhelm Niesel)

A L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent Demokrácia és diktatúra Németországban, 1918-1945[1] könyv második kötete tartalmazza a Harmadik Birodalomra vonatkozó legfontosabb dokumentumokat. A bevezető rész 70-72. lapjain ismerteti a szerző a német egyháztörténet legfontosabb eseményeit, amelyhez három forrás tartozik.[2] Sem a történeti ismertetőben, sem a források között nincs utalás a Barmeni Teológiai Nyilatkozatra, pedig ez bizonyult a legfontosabb elvi állásfoglalásnak a Deutsche Christen mozgalommal kapcsolatosan, mely létrehozta az egységes német protestáns egyházkormányzatot, és amely a III. Birodalom támasztékának tekinthető. A Deutsche Christen mozgalommal és a diktatúrával szembeni kiállás lehetőségének dokumentuma a Barmeni Hitvallás, melynek 75. évfordulójára megjelent kötet a magyar olvasók számára még értékesebbnek bizonyul, hiszen eddig csak cikkek és tanulmányok jelentek meg annak hatásáról és magyarországi visszhangjáról.

Marc Bloch történetelméleti könyvében számtalan példán keresztül mutatta be a történelemtudomány feladatát, vizsgálódási körét és összetettségét. Ezek közül az egyik a Zwin-öböl természeti környezetének változásairól szóló rövid elemzése, hogyan építettek gátat, ami a terület elmocsarasodását, feltöltődését segítette elő. A földrajzi környezet változásait Bruges városának történetén keresztül szemléltette, ami a település felemelkedéséhez „mutandis mutandis saját kora Londonává vagy New Yorkjává” fejlődéséhez vezetett.[3] Rávilágított a szerző arra, hogy nem csupán az eseménytörténetre kell figyelni, hanem az előzményekre, következményre és a mozgatórúgók feltárására. Következtetésként megállapítja, hogy a történelem – természet, környezet, ember –összefüggéseit egyszerre kell feltárni. Néhány lappal később az egyháztörténet tárgyát vizsgálva leírja, hogy „azt kell megértenünk, miért hisz annyi ember körülöttünk a Keresztrefeszítésben és a Feltámadásban. A hithez való hűség nyilvánvalóan csak egyik aspektusa azon csoport tágabb életének, akiknél ez a vonás megjelenik. Olyan csomópont, ahol sok széttartó vonás kapcsolódik egybe: a társadalmi szerkezet és a mentalitás sajátosságai.”[4] E csomópontok tehát, amelyekre Marc Bloch utal, éppolyan összetettek, mint az első példa, ahol a helyes következtetések levonásához szükséges és elégséges feltétel a különböző tudományágak közös (team vagy projekt) munkája. Egymásnak tehát segédtudományaivá válnak a közös cél, a történelem és a benne élő ember megismerésének útján. Igaz ez az egyháztörténet tárgykörére is, ami olyan „csomópont”, ahol több tudományág közös munkája szükséges a kívánt cél eléréséhez. Az egyháztörténet sokáig csak az egyház-állam közötti kapcsolat feltárására korlátozódott, és elmaradt az egyháznak az átlagos mindennapokra gyakorolt hatásának vizsgálata. Az összetett kutatások esetében már a teológusi és történészi munkamódszerek mellett, az újabb társadalomtudományok (például szociológia, művelődéstörténet, néprajz) eredményeit és módszereit is fel kell használni. A 20. század második felében a volt szovjet blokk országaiban még mindig különös szabadságharcot folytatnak a keresztyén teológia képviselői, hiszen még az ún. történeti segédtudományi tankönyvbe sem került bele az egyháztörténet, csak áttételesen.[5] Bár a levéltárakban őrzött (egyházi, családi, állami) források és dokumentumok, mondhatni, soha sem látott mértékben kerültek elő, és ezzel az események, intézmények, nemzetközi kapcsolatok történetének a datálása illetve összefüggéseinek feltárása még könnyebben lehetséges,[6] mégis mintha valami különös óvatossággal tartanák magukat távol a történészek a 20. században keletkezett, a rendszeres teológia tárgykörébe tartozó hitvallási és dogmatikai iratok bemutatásától, azoknak saját szakterületükre vonatkoztatásával. Korábbi évszázadok forrásainál már nem ennyire „körültekintőek, figyelmesek” a kutatók – hogy miért van ez a távolságtartás, nem tudni. Az 1989-es rendszerváltást követően elkezdődött az egyháztörténeti kutatások integrálása a felsőoktatásba. Megindult az egyháztörténettel foglalkozó oktatók úttörő munkája, amit bizonyítanak az OTDK-s dolgozatok és doktori disszertációk témaválasztásai. Az elmúlt két évtized alatt azonban nem merült fel a legfontosabb bevezetéstani kérdés újragondolása: Mi az egyháztörténet és annak feladata? Sajnálatos módon a rendszerváltoztatás óta erre a kérdésre csak elvétve válaszoltak tudományos megalapozottsággal magyar kutatók.[7]

Nyugat-Európában egy újabb egyháztörténetírási modell honosodott meg. Az újabb bevezetéstani tankönyvek az egyháztörténetet már két fő részre osztják, úgymint egyház- (intézmény-) és dogma- vagy teológiatörténet (szellemtörténet, filozófiatörténet). Természetesen e két főrész még további alrészekre tagolódik, de kitételként szerepel mindenütt a szervezeti és a szellemi résznek a kutatásba való bevonása.[8] A dogmatikatörténet Magyarországon, annak felekezeti kötöttsége miatt szinte érintetlen területként maradt meg a teológusoknak, pedig ezen keresztül a történelem- és társadalomtörténészek sokkal pontosabb képet alkothatnának egyes csoportok valós mozgatórugóiról és céljairól. Ezáltal differenciáltabb képet kaphatnának az elért vagy csak óhajtott eredmények értékeléséről, esetlegesen az egyes csoportellentétek okainak feltárását segíthetné. Sajnos hiányoznak azok az alapkutatások, amelyekből nyilvánvalóvá válthatna, miként érték el a magyar történelmi felekezeteket a kívülről érkező teológiai hatások és azokat hogyan alkalmazták saját egyházuk és azon keresztül a magyar társadalom formálására, hasznára.[9]

Az újabb német szakirodalomban már előkerül a társadalomtörténet és az egyháztörténet módszertanának és eredményeinek egymás mellé illesztése, ami újabb, részletgazdagabb társadalmi kutatásokhoz vezet. Ezek közé tartoznak az ún. kegyességtörténeti kutatások.[10] Amikor a vallásosság kérdése kerül előtérbe, akkor hirtelen olyan sztereotípiák, klisék kerülnek elő, mint a buzgó vallásosság és templomba járás, a tiszta életvitel stb. – de hogy mit jelentenek ezek pontosan, korról korra, már nem kerül meghatározásra. Ezeken a kliséken keresztül nem lehetséges sem a társadalom, sem a felekezetek történetének feltárása. Elengedhetetlen a kortörténet (politika- és művelődéstörténet) ismerete és kutatása ahhoz, hogy érthetővé váljanak az adott korszak kihívásaira adott egyházi válaszok, amint ezt a római császárkorban a földberajzolt hal jelképezett, majd az ún. ökumenikus zsinatokon keresztül, a reformáción át a Barmeni Hitvallásig vezető úton mindenütt megvizsgálható. Tehát a társadalomtörténet, mely tele van számtalan „csomóponttal”, még inkább arra kényszerül, hogy a tisztánlátáshoz segítségül hívja a rendszeres teológiát is. A hitvallási iratok között első helyen a Nicea-Konstantinápolyi (325) zsinat és annak végzései állnak. Ezt követően több hitvallás is készült, de csak a 16. században keletkeztek újra olyan jelentős iratok, melyek teljesen új alapra helyezték a nyugati keresztyénséget. A 20. században azonban a korábbi évszázadtól eltérő hatások érték az egyházat és tagjait, ami arra késztette a lelkészeket és híveiket, hogy újra megfogalmazzák hitvallásukat. Ez nem jelenti a korábbi korok tanításainak semmisségét, csupán aktualizálást. A hiányt és az előremutatást lehet ezen írások mögött felfedezni.

A teológiai útkeresésnek a dokumentumai közé tartozik Fekete Károlynak a Barmeni Teológiai Nyilatkozat történetéről írott összefoglalója. A kötet 160 lap terjedelmű, de a szerző dogmatikai, szellemtörténeti áttekintése miatt megkerülhetetlenné teszi a fentebbi korszakok iránt érdeklődő kutatók számára. A kötetben – E. J. Hobsbawn szóhasználataival élve – részben feleletet kaphatunk arra, hogy a „rövid 20. században” virágba bomló, majd elmúló „a szélsőségek korának” is nevezhető Európában hogyan adtak különvéleményüknek hangot protestáns egyházi irányzatok. Fontos tudni, hogy ezeknek a különvéleményeknek minden esetben ára volt: meghurcoltatás, ellehetetlenítés és esetenként fizikai elpusztítás is. Így ezen dokumentumok által az olvasók képet kaphatnak a német és a magyar protestánsoknak az adott diktatúrával szembeni helytállásának elvi alapjairól.

A kötet felépítése tiszta és rendezett. Lényegében három nagy egységre osztható. Az első fő rész a bevezetést (9-13. p.) és a Barmeni Hitvalló Zsinat történetének az áttekintését (13-25. p.) tartalmazza. A második egység két részre osztható, így magának a teológiai nyilatkozat szövegének a közreadására (25-31. p.), majd annak felépítésére, elemzésére és magyarázatára (31-126. p.) került sor. A harmadik részében a kötet a „Barmeni Teológiai Nyilatkozat magyarországi recepciójához” szolgáltat adalékokat (127-143. p.).

A tartalmi rész első felében található maga a forrás, a Barmeni Teológiai Nyilatkozat fordítása, amelyet a szerző felhasznált: „Török [István] professzor kéziratában fennmaradt írása a Barmeni Teológiai Nyilatkozat közzétételének 20. évfordulójára készült, amely 1954-ben nem jelenhetett meg a hazai egyházi sajtóban. Keltezése: Debrecen, 1954. május 13. A Sárospataki Nagykönyvtár kéziratában őrzött példány jelzete: TiREK Ab 5713.” (25. p.) Talán szerencsés lett volna a szöveg rövidsége miatt (két és fél lap) a fordításul szolgáló német eredetinek is a közlése. A dogmatörténet számtalan példával szolgál arra, hogy mit jelent egy betű különbség,  egy szó betoldása/elhagyása, esetlegesen félreértése, vagy a legnagyobb körültekintés mellett is félrefordítása. A 23. jegyzetben összegyűjtötte a szerző a Barmeni Teológiai Nyilatkozat eddigi magyar nyelvű fordításait és megjelenéseit. A Török István-féle fordítás közreadásánál elmaradt a Barmeni Teológiai Nyilatkozat fordításul szolgáló szövegének megadása, ez valószínűleg a levéltári forrásban sem szerepelt. Magának a nyilatkozat szövegének kritikai kiadása megjelent, amelyben megtalálhatók „a csekély változtatás” (22. p.) mellett elfogadott irat korábbi formái is.[11] Az 1930-as évek első felében a német protestáns körök és lelkészek ontották magukból a különböző tételeket, hitvallásokat. Ennek fontosságát a kortársak nagyon is érezhették, és 1933 és 1935 között minden évben megjelent a Die Bekenntnisse des Jahres kiadvány. Ebből az látszik, hogy a Barmeni Teológiai Nyilatkozat csak egy volt a többi között, de súlyánál fogva mégis ez az egy maradt meg „Lux lucent in tenebris”-ként az utókornak.[12] A Barmeni Teológiai Nyilatkozat jelentőségét mutatja, hogy már 1938-ban napvilágot látott a református hitvallási iratok között[13] és napjainkban az EKD (Evangelische Kirche in Deutschland) hivatalos honlapján a „hitvallási iratok” (Bekentnisschriften) menüpontban található meg.[14] A Barmeni Teológiai Nyilatkozat hatása nyomán a II. világháborút követően fogalmazta meg a Magyarországi Református Egyház lelkészeinek egy köre az ún. Hitvalló Nyilatkozatot, amelynek szövege hivatalos sajtóban először csak 1989-ben jelenhetett meg.[15] A kötet e két kordokumentum történetének, elemzésének és hatásának bemutatása tehát.

A Barmeni tételek szerkezeti felosztásának kérdése kapcsán a Fekete Károly bemutatta mind a szerző(k)-szerkesztő(k) céljait és az újabb felosztási lehetőséget egyaránt. (39-40. p.) Eredetileg a hat tételt két nagy egységre osztották. Az I-II. tétel a krisztológiai érveket mutatta be, melyeket a III-VI. tételek ekklésiológiai tanítása követ. Újabb felosztási lehetőség Rudolf Werth nevéhez fűződik, aki a III. tételt, vagyis az „egyház a testvérek gyülekezete, akiknek tanúskodniuk kell Krisztusról” címűt a krisztológiai tételek közé sorolja inkább.

A Barmeni Teológiai Nyilatkozat felépítése, elemzése és magyarázata (a könyv java része) kapcsán világos, a legfontosabb dogmatikai kérdések bemutatására és magyarázatára szorítkozott a szerző; ezzel a felépítéssel a teológiát nem végzettek számára is segítséget nyújt a dokumentum megértéséhez. Az alapvetően a rendszeres teológia feladatkörébe tartozó hitvallási irat bemutatásán túlmenően Fekete Károly arra törekedett, hogy rávilágítson a dekrétum és a 16. századi hitvallási iratok közötti elvi és szemléletbeli hasonlóságokra. A tételek bemutatásánál fontos szerepet kapnak a dogmatörténeti, biblikai teológiai és gyakorlati teológiai szempontok is a szigorúan vett dogmatikai és etikai üzenetek kibontása mellett. A Barmeni Teológiai Nyilatkozat mind a hat pontja ugyanazon hármas felépítést követi, amely minden esetben bibliai alapvetéssel kezdődik, majd ezt teológiai érvelés követi és végül visszautasítás zár. A dekrétum harmadik része minden esetben egy elutasító forma, céljuk ezzel a III. Birodalom egyházi és politikai ideológiájában rejlő elhajlásokra való figyelemfelhívás és döntéshozatalra késztetés volt, így például az I. tételben „Barth vezetésével nemet mond a természeti teológiára” (52. p.), a IV. tétel a világi vezérelv egyházi bevezetését utasítja vissza. (86. p.)

A hitvallási irat záradékát (123-125. p.) elemezve bemutatásra került, hogy miként egykor Speyerben (1529. április 20-án), úgy Barmen-ben is a regnáló hatalommal szembeni ellenállásra utal az irat végén található rövidítés: „V. D. M. I. Ae – Verbum Dei manet in aeternum. A protestáns fejedelmek szálláshelyén is megjelent ez a betűsor, sőt Állhatatos János és Hesseni Fülöp fejedelmek apródjaik kabátujjára is ráhímezték ezt a feliratot. A végső hitigazságok tévedhetetlen kinyilatkoztatója nem az egyház, a véges intézmény, hanem egyes egyedül Isten örökkévaló Igéje” (124. p.).

A szöveg elemzése a hitvallási irat hármas egységéhez kapcsolódik, majd annak értékelését is adja Fekete Károly, ami a következetések alcím alatt találhatóak. A Barmeni Teológiai Nyilatkozat pontjainak értékelése olyan szempontokat tartalmaz az olvasók számára, melyeken keresztül újra átgondolható az egyház feladatának és benne a gyülekezet tagjainak (akik lehetnek munkások, bolti eladók, tanárok, kutatók, politikusok, akadémikusok stb.) a jelenkori kihívásokra adott és adható válaszait. (Például egyház-állam kapcsolata, politika és egyház kapcsolata, bioetika, társadalomban betöltött feladat és funkció, fenntarthatóság kérdése, élet védelme, szélsőséges szellemi irányzatok és más aktuális kérdések kapcsán.) A Barmeni Teológiai Nyilatkozat V. tételéhez („helyes munkamegosztás egyház és állam között”) még egy külön megjegyzést is fűzött a szerző, melynek a Néhány megjegyzés igehirdetőknek és igehallgatóknak a „politika, nemzet, nemzetpolitika a szószéken” témakörhöz önmagáért beszélő címet adta. (107-110. p.) Ebben a fejezetben a témával kapcsolatos részletes és a legújabbak közé tartozó német homiletikai szempontrendszerek kerültek bemutatásra. Ennek a fejezetnek a summáját a szerző az első mondatban foglalta össze: „A közélet eseményeire, jelenségeire szükséges reflektálni az Ige fényében, csupán ennek a fordítottja nem következhet be” (107. p.).

A kötet utolsó része a Barmeni Teológiai Nyilatkozat magyarországi hatásáról ad rövid ismertetést, elsősorban a debreceni teológiai tanárok és diákjaik kapcsán, és különösképpen kiemeli ifjabb dr. Varga Zsigmond (1919-1945) mártírhalálát, akit magyar Bonhoeffernek is nevez Fekete Károly. A dekrétum utóéletéhez tartozik a magyarországi lelkészek és világiak által 1955-ben megfogalmazott Hitvalló Nyilatkozat, amelyet németre Ritoók Zsigmond fordított le. A Hitvalló Nyilatkozat jelentőségét mutatja, hogy a legújabb német nyelven megjelent, a magyarországi protestantizmus történetét bemutató egyetemi tankönyvben is szerepel e dokumentumra való hivatkozás, melynek alapját a Barmeni Teológiai Nyilatkozat adta.[16] A Hitvalló Nyilatkozat megszerkesztése különösen fontos jelentőségű annak ismeretében, hogy 1956. július-augusztusában az Egyházak Világtanácsának Központi Bizottsága a hermetikusan elzárt Galyatetőn ülésezett, és ezen keresztül juthatott el a dokumentum Nyugat-Európába. Az 1955 és 1958 közötti időben a Hitvalló Nyilatkozat mellett több más fontos írás is készült.[17] Ezen dokumentumok az 1989-es változásokig meghatározóak voltak, amire a hivatalos egyházi vezetők állandóan reflektáltak.[18]

A tárgyalt kötettel közel azonos időben megjelent legújabb német nyelvű kiadványok szerkesztői törekedtek arra, hogy az ismeretterjesztő kötetek mellett, szép számmal legyenek tudományos igényű elemző és szövegkritikai szakmunkák is.[19]

A kötet legnagyobb hiányosságai a bevezető részében találhatóak. Talán szerencsés lett volna bővebb kortörténeti ismertetést adni a dokumentum születésének körülményeiről. Szinte csak az egyházi életet érintő eseményeket említ a szerző. A III. Birodalomban 1933-1934-ben végbement események ismeretét magától értetődőnek tekinti. Az általános történelmi ismeretek közül mégis érdemes lett volna bővebben ismertetni Adolf Hitler hatalomra jutása és hatalma megszilárdításának, valamint az ellenzékével való leszámolásának legfontosabb mozzanatait. A forrás megszületése után következett a „hosszú kések éjszakája” 1934. június 29-30-án, amikor Adolf Hitler kinyilvánította, hogy nem tűr el semmiféle politikai ellenzéket, és teljes lojalitást vár el az országában lakóktól. A Barmeni Teológiai Nyilatkozat e véres, brutális leszámolás előtt egy hónappal keletkezett.

Az utalásszerűen megemlítésre került dokumentumok a III. Birodalom kezdeti időszakába engednek bepillantást, így a „Német Keresztyének tíz tézise, 1933. május 6.,[20] a »Jung-Reformatorische Bewegung« 11 tézise, 1933. május 12. és az ún. Düsseldofi Tételek 14 pontban, 1933. május 20.” (16-17. p.) Sajnos e dokumentumok eredeti, vagy magyar fordításai megjelenési helyének a megadása, esetleges rövid taralmi összefoglalója elmaradt.[21] A források közötti konfrontáció még nyilvánvalóbb, erőteljesebb lett volna, ha ezeket is az olvasók elé tárta volna a szerző.

A bevezetésben helyet kaphatott volna  továbbá annak bemutatása, hogy honnan kapta a forrás elnevezését. A hitvallási iratok általában a keletkezés helyéről kapják elnevezésüket, így van ez ebben az esetben is. A szóban forgó forrás és annak elemzése az 1934. május 29. és 31. között Barmenben ülésezett zsinat után kapta a nevét. Barmen önálló város volt a Ruhr vidéken egészen 1930-ig, amikor Wuppertal váro-sához csatolták. Éppen ezért ritkábban, de előfordul a szakirodalomban, hogy „Wuppertal-Barmen Teológiai Nyilatkozat/Hitvallás” néven említik.

A hitvallási iratok tanulmányozásánál hasonlóan fontos, mint más történeti forrásoknál a szerzőség kérdésének a felvetése. Ha egy személyes hitvallási iratról van szó, akkor viszonylag egyszerű helyzet áll fenn. Olyan esetben viszont, ahol 138 küldött fogadott el dokumentumot – mindenki azt sajátjának érezve –, mindez viszonylag nehéz feladat. Itt bizonyosan tudható, hogy a Nyilatkozat tételei már korábban is megjelentek, azokról vita folyt az 1930-as évek elejétől. A nyilatkozat összeállításban fontos szerep jutott a 20. század egyik meghatározó protestáns teológusának, Karl Barthnak, rajta kívül még Hans Asmussennek (1898-1968), akinek a szerepéről sajnos alig található adat a kortörténeti bevezetőben. A Barmeni Teológiai Nyilatkozat elfogadásához vezető úton nagyon fontos szerep jutott Asmussennek, akinek az előadása döntő hatásúnak bizonyult 1934. május 31-én a dekrétum elfogadásában, ez a forrás azonban magyarul nem elérhető, arra hivatkozás nem történt. Asmussen elmondta, hogy a zsinat elé terjesztett hitvallás elfogadásával nem egy új egyházat szeretnének létrehozni, hanem az 1933-1934. évben történt eseményekre (az egyház szervezetét érintő és az állami törvényeket szintén erősen átalakító nemzetiszocialista ideológiára) kívánnak válaszolni.[22]

A magyar protestáns lelkészek Hitvalló Nyilatkozata német szövegének közlési helye és a legfontosabb idegen nyelvű hivatkozások összeállítása sajnálatosan elmaradt. Eddigi kutatásaim szerint erre a dokumentumra találhatóak hivatkozások, de magának a forrásnak kiadása idegen nyelven eddig még elmaradt. Néhány személyes beszélgetésre alapozva gyanítható, hogy a Hitvalló Nyilatkozatnak német fordítása Martin Niemöller hagyatékában megtalálható. Ez további kutatásokat igényelne német levéltárakban. Ugyanakkor a galyatetői találkozó résztvevőinek nyomtatásban megjelent beszámolói között erre a dokumentumra utalás nem történik.[23]

A jövő kutatói számára hagy további kutatási lehetőségeket a Barmeni Teológiai Nyilatkozat magyarországi visszhangjának és továbbélésének részletes felderítése. Van már olyan tanulmány, melyben a szerző elsősorban a családi forrásanyagokat felhasználva mutatta be a hitvalló egyház hatását a német-magyar partneregyházi kapcsolatokon keresztül.[24] Ezen tanulmány elvi útmutatásait figyelembe véve kivételesen értékes eredményekhez vezethet majd a két világháború közötti református teológusok peregrináció-történetének vizsgálata. Egyik célállomása volt a két világháború közötti teológusoknak Halle városa, ahol kivételesen sok hallgató lakott a Reformiertes Convikt-ben, melynek könyvtára szerencsére majdnem teljes egészében megmaradt. A Di3I jelzett alatt találhatók meg a Barmeni Teológiai Nyilatkozatra vonatkozó források és zsinatok beszámolói.[25] Így tehát feltérképezhető, hogy a peregrinusok mit olvashattak. Feltételezhető, hogy ezen iratokról mint kordokumentumokról intenzív vitát folytattak a kollégium lakói. Valószínűsíthető, hogy több hallei magyar teológushallgatón keresztül is fontos beszámolók és kordokumentumok jutottak el az 1930-as évek második felében Magyarországra a Barmeni Teológiai Nyilatkozat utóéletéről és következményeiről. Fontos részkérdésnek bizonyulhatnak az ösztöndíjas beszámolók elemzései, amennyiben ezek a források levéltárakban megtalálhatók, vagy a korabeli sajtóban megjelentek.

Összegzésképpen megállapítható, hogy a Hitvalló Egyház 1934. május 31-én elfogadott nyilatkozatáról eddig ilyen részletes magyar nyelvű összefoglaló, elemző tanulmány nem született.[26] A diktatúrák, mint a 20. századi különös államformái által támasztott új kihívásaira való válaszkeresésnek a vizsgálatát nem kerülhetik meg a társadalomtörténettel foglalkozó kutatók sem. Ez a tanulmánykötet tehát segítségül szolgálhat azon kutatásoknak az elvi megalapozásához, melyben a német illetve magyar protestáns egyházak hivatalos és nem hivatalos egyházi köreinek vizsgálatára tesznek kísérletet a korszakkal foglalkozó szaktörténészek. Fontos segítséget nyújt e kötet a személyes életutak vizsgálatánál is, ahol a személyes kiállás, a confessorságot vállaló ember belső tartalékainak a feltárására figyelnek. Más tudományágak számára is rejt a kötet érdekességet a benne lévő etikai utalásokra tekintettel.

(ismerteti: Molnár Sándor Károly)

Jegyzetek