8. évfolyam 1.
szám |
Bandi
István: Adalékok a Pápai Magyar Intézet történetéhez, állambiztonsági módszertani megközelítésben |
A II. Vatikáni Zsinat és az 1964-ben megkötött részleges
államközi megállapodás új relációba helyezte a Pápai Magyar Intézetet,[1]
amely eddig a magyar papi emigráció központjaként működött. „A római objektum a Magyar Népköztársaság és a Vatikán közötti
1964. évi részleges megállapodás eredményeképpen 1965 februárjától ismét a
magyar egyház tulajdonába került és a római egyetemeken tanuló papok intézetévé
vált.”[2]
A korabeli állambiztonsági jelentés tényszerűen közli a változást, amely
megnyitotta fiatal egyházi személyek előtt a továbbtanulás lehetőségét, de az
apparátus intenzív működésbe kezdett. A magyar állambiztonsági szervek új
módszereket dolgoztak ki, hogy az állam felügyelete mellett működő intézmény
elsődleges szerepén kívül hírszerzési célokat is szolgálhasson. Ezen az
előretolt hírszerző álláson keresztül a magyar állambiztonság a magyar papi
emigráció további bomlasztása mellett folyamatos kísérletet tett arra, hogy
befolyásolja a Vatikán és a magyar állam között folyó tárgyalásokat. Kiemelt
szerepet kapott a hírszerzés számára a kinevezések befolyásolása is. Jelen
tanulmányban az állambiztonság eddig még feltáratlan eljárásának, a külhoni
oktatási intézménybe hírszerzési céllal történő telepítésnek a részletes
módszertani bemutatására vállalkozom. Felhasznált
források A feltárási munkálatok olyan fázisba jutottak, amikor
megbízhatóan tudjuk rekonstruálni a PMI szerepét a magyar titkosszolgálatok
hírszerző tevékenységében. Az elsődleges forrást az
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelhető objektum-,
munka-, és beszervezési dossziék, a háttéranyagot
pedig a rendőrtiszti főiskola volt állambiztonsági tanszékén használt
tankönyvek biztosították. Ezek a forrásanyagok tették érthetővé számunkra a PMI
vezetőinek és hallgatóinak állambiztonsági szerepét a hírszerzési munkában. Elsődlegesen
a „Palota”[3]
néven felfektetett dosszié tartalmazza azokat az alapvető titkosszolgálati
módszereket, amelyeket 1964 és 1976 között a Belügyminisztérium (továbbiakban
BM) III/III-1-a[4]
és a III/I-4[5]
osztályok keletkeztettek a PMI mint objektum feldolgozása során. Az
objektumdosszié átfogó képet nyújt azokról az ügynöktelepítésekről, amelyek
révén a szervnek sikerült elérni kitűzött célját: befolyásolni tudták a
Vatikánt és az emigrációban élő magyar klerikusokat, ugyanakkor lehetővé tették
a magyarországi katolikus egyház közép- és felső vezetőinek kompromittálását. A
vizsgálat során megismert beszervezési[6]
és munkadossziék[7]
lehetővé tették az egyes életutak rekonstrukcióját. Olyan életpályájákat
ismertünk meg, amelyek külön–külön vizsgálva személyes cselekmények sorozatát
adják, míg intézményi keretbe helyezve hatékony állambiztonsági eszközként
nyilvánultak meg. A felhasznált tankönyvek[8]
alapot biztosítottak a hírszerzési folyamatok (telepítés, rezidentúra működése)
megismeréséhez. Mindezek révén
világossá vált, hogy az említett egyházpolitikai viszonyrendszer felszíne
mögött a korábbi hírszerzési eszközök helyett újakat vetettek be, amelyek
nagyobb hatásfokkal működtek az egyházi intézmények keretein belül. Tehát
azáltal, hogy legális úton küldhetett a Püspöki Kar klerikusokat Rómába
továbbtanulásra, lehetővé tette a titkosszolgálatok számára a perspektivikus
hálózattelepítést és adatszerzést. Ilyen megvilágításban arról is beszélhetünk,
hogy az 1964-es részleges megállapodás a láthatatlan állambiztonsági erőknek is
paradigmaváltást hozott. A feldolgozás során megismerhettük, hogy milyen
eljárással szervezték be és telepítették ki azokat a klerikusokat, akik a PMI
vezetői és hallgatói lettek. A tanulmánnyal nem a beszervezett személyek
leleplezésére, hanem inkább az állambiztonság eszköztárának bemutatására
fókuszáltunk. Az előkészítés A PMI-be a Magyar Püspöki Kar
az ország különböző egyházmegyéiből 1-3 éves időtartamra felszentelt papokat
küldhetett ki az Állami Egyházügyi Hivatal engedélye alapján. A vizsgált
objektumdossziéból tudjuk, hogy olyan egyházi személyek, akik ellenséges
politikai beállítottságúak voltak, nem lehettek az Intézet növendékei. Az állambiztonság illetékes
szervei a már létező római rezidentúrát[9] és a hozzá tartozó hálózatokat a PMI helyzetében beállt
változásnak megfelelően az operatív feldolgozása érdekében átalakítja. Ezt a
változást a PMI „új” jogi helyzete és státusza tette lehetővé. Az Intézet
operatív felhasználása azonban csak akkor járhatott sikerrel, ha a III/III és a
III/I Csoportfőnökségek egybehangolták munkájukat. A forrásanyagok elégséges
bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy az együttműködés sikeres volt.
Intézkedéseik elsősorban arra irányultak, hogy a kiküldendő elöljárók és
hallgatók között megfelelő hálózati személyeket helyezzenek el. A hatékony
együttműködésről tanúskodik az is, hogy a III/I. Csoportfőnökség kihelyezésre
szánt jelöltjei a III/III Csoportfőnökség operatív munkában jártas, ellenőrzött
ügynökeiből kerültek ki. Tehát a III/III csoportfőnökség a területileg
illetékes megyei szervein keresztül feltérképezte, felkutatta azokat a
potenciális hallgatókat, akiket megfelelő tanulmányozás és felkészítés után
átadtak a III/I csoportfőnökség illetékes tisztjeinek. A telepítési kiképzést pedig már együttes erővel valósították meg. A két csoportfőnökség tisztjei
közös intézkedési tervet dolgoztak ki, amelynek legfontosabb jellemzője a
perspektivikusság volt, vagyis az állambiztonság arra számított, hogy a kiválasztott
hallgatók 5-10 éven belül a magyar egyház felső és közép vezetőinek bázisát,
majd legbefolyásosabb csoportját fogják képezni. Ez a felismerés tovább fokozta
az egyház kiszolgáltatottságát és további támadási irányt jelentett az
állambiztonság számára. A terv készítésénél figyelembe vették, hogy a római
Pápai Magyar Intézetből lehetőség adódik eredményes információszerző, tippkutató[10]
és befolyásoló tevékenység kifejtésére a Vatikán, valamint olasz egyházi
körök és az olaszországi papi emigráció irányába. Továbbá az is jelentős
szerepet kapott a tervben, hogy az intézetben tanuló papnövendékek pozíciója
lehetőséget nyújtott a különböző vatikáni hivatalok, valamint kongregációk
megismerésére, pápai tanintézetek feldolgozására, az ott tanulókkal operatív
értékű kapcsolatok kiépítésére. Az eljárás az ilyenkor már
megszokott módon kezdődött, előbb információt gyűjtöttek a célobjektumról,
jelen esetben a PMI-ről: „A
római követségünk irattárából összegyűjtöttük azokat a vonatkozó irattári
anyagokat, amelyek […] a Pápai Magyar Egyházi Intézet jogi helyzetére, működési
szabályzatára és gyakorlati tevékenységére.”[11]
vonatkoztak.. Hasonló adatgyűjtés folyt hazai területen, ahol az új objektum
„feltöltése” érdekében a kezdeti időszakban a megyei szerveken keresztül,
hálózati úton megszerezték a püspökök által római továbbtanulásra számításba
vett jelöltek névsorát. Párhuzamosan ellenőrizték, hogy a püspöki kar döntése
után, továbbtanulásra kijelölt személyek között szerepeltek-e azok a
potenciális hálózati személyek, akiknek operatív szerepet is szántak a
tanulmányok folytatása mellett. Az 1965 áprilisában összeállított közös III/I
és III/III intézkedési tervben konkrétan megjelölték, hogy az „1965 év őszén
kiküldendő hallgatók között legalább két kiképzett, rutinos, megbízható
ügynököt helyezünk ki”.[12]
Egy objektumba több hálózati személy kiküldése azért volt előnyös, mert így a
hálózati ellenőrzés is biztosítva volt. A kezdeti nehézségek után és az
első évek tapasztalataira építve, kialakult egy hatékony módszer, amelynek az
volt a lényege, hogy megkeresték mindazokat az egyházi személyeket, akik
potenciálisan PMI hallgatókká válhattak. Két eljárást dolgoztak ki arra, hogy a
püspökök jelöltjei közé bejuttassák az operatív céloknak megfelelő jelöltet: Az első csoportot azok alkották,
akik bízva saját képességeikben, önként jelentkeztek püspöküknél továbbtanulási
kérelmükkel. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az egyházmegyékben és a püspökségeken működő hálózatokon keresztül a szervek
tudomást szereztek azokról a személyekről, akik jelentkeztek a püspöküknél
továbbtanulási céllal. Az operatív úton megszerzett információk alapján az
önként jelentkezőt tanulmányozás és ellenőrzés alá vonták. A második csoporthoz tartoztak
azok, akiket az operatív tisztek ösztönöztek jelentkezésre. Ebben az esetben a
közös intézkedési terv idevágó bekezdése magáért beszél: „a meglévő ügynöki
hálózatból kiválasztjuk a külföldi foglalkoztatásra legalkalmasabb ügynököket,
a tartó szerv bevonásával ellenőrizzük, felkészítjük, továbbtanulási kérelmet
nyújtatunk be velük, és az egyházmegyéknél vezetői körökben foglalkoztatott
hálózatunkon keresztül beajánljuk őket a püspökök által kihelyezésre szánt
hallgatók közé.”[13]
Ezeket a személyeket, az operatív pszichológia szabályainak megfelelően[14]
alaposan tanulmányozták és ellenőrizték. A következő fázis a foglalkoztatás
volt, ami abból állt, hogy az illetőt beszervezték, és fokozatosan
felkészítették hírszerző munkára. A III/III-1-a magához vette azokat a
személyeket, akikről úgy ítélték meg, hogy alkalmas lesz telepítésre. Az állambiztonság a hallgatók
mellett a vizsgált intézmény vezetőjét is operatív céloknak megfelelően jutatta
a kijelölt pozícióba: „Kiválasztjuk és feldolgozzuk a PMI vezetői funkciójába
alkalmas személyeket. Hálózati úton gondoskodunk megfelelő és előre
felkészített ügynökök beajánlásáról. Az 1965 év őszén megüresedő igazgató
helyettesi beosztás betöltésére három alkalmas ügynököt választunk ki,
feldolgozzuk, ellenőriztetjük őket, majd a püspöki kar és az ÁEH által
elfogadott jelöltet kihelyezése előtt felkészítjük.”[15] A hetvenes évek közepére – a
felderítési céloknak megfelelően – az 1968-ban végzettekre is kiterjesztették a
tippkutatást, ezzel is tovább növelve azok névsorát, akik minden valószínűség
szerint a püspökök és végül a Püspöki Kar jelöltjei lehetnek. Ilyen formában az
Intézet „benépesítésével” kapcsolatos állambiztonsági eljárás során csak az
állambiztonságnak megfelelő személyek kerültek beszervezésre és „bejátszásra”,
míg az „alkalmatlanokat” megakadályozták a kijutásban. A telepítési
folyamat A III/III-1-a tisztjei az illetékes megyei ÁB szervekkel
együttműködve a kiválasztott személyeket tanulmányozták[16]
és előzetes ellenőrzésnek[17]
vetették alá. A tisztek nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a telepítési jelölt
személyisége megfeleljen a titkosszolgálati elvárásoknak. Általában, arra
koncentráltak, hogy beállítottságánál, személyi tulajdonságainál[18]
fogva alkalmasnak bizonyuljon preventív,[19]
befolyásoló[20]
jellegű feladatok végrehajtására. Figyelembe vették azt is, hogy a hazai és
külföldi kapcsolatai megalapozzák hírszerzési lehetőségét (és támogatói
hátterét). Lényeges volt az is, hogy a telepítésre kerülő hálózati személy jó
kombinatív és konspirációs[21]
érzékkel rendelkezzen. A tanulmányozás és ellenőrzés adatai
alapján a tisztek minden esetben meggyőződtek arról, hogy a jelölt megbízható[22]
és korrekt magatartással rendelkezik és minden adottsága
és képessége megvan ahhoz, hogy következetes vezetéssel és céltudatos
neveléssel rövid idő alatt jó hálózattá[23]
váljon. Továbbá arról is meggyőződtek, hogy politikailag lojális, haladó
szellemű, és az alapvető politikai kérdésekben egyetértő magatartást tanúsít. A
kiválasztott személyt a megismerés érdekében folyamatos ellenőrzés alatt
tartották, ennek érdekében K-ellenőrzést,[24]
többoldalú hálózati ellenőrzést és a 3/a rendszabályt[25]
is bevetették. Lényeges megemlíteni, hogy a vizsgált személyeknél
az együttműködés vállalásánál jelentős szerepet játszott az érdekeltség, amely
a hálózat karrierizmusára utalt. Az általam vizsgált esetek mindegyikében a
szervekkel való együttműködés valójában egy olyan kompromisszum volt, amelyet
csak az egzisztenciális előny reményében vállaltak. A tisztek a megfelelő
tanulmányozás után kiképzési tervet[26] dolgoztak ki. A terv engedélyezése
után a megfelelő operatív szerv segítségét igénybe véve biztosították a
kiképzés helyszínét. Az elméleti előírás szerint: „A
felkészülés időigényét pontosan (órarendszerűen) kell megtervezni és a
szükséges időt biztosítani. A felkészítés több napot, esetleg heteket vehet
igénybe. Ez szükségessé teheti, hogy kivonással legalizáljuk a hálózati személy
idejét (tanfolyam, vidéki kiküldetés, stb.). A
felkészítésre csak „K” vagy „T” lakás vehető számításba.”[27]
A gyakorlatban előfordult, hogy szállodában tartották meg a kiképzést 2-3 nap
leforgása alatt, olyan védett helyen, amely megfelelt a konspiráció
szabályainak. A külföldön végzendő hálózati
munkára az alábbiak szerint képezték ki az ügynököt: A kiképzésen feldolgozott
témák három nagy területre fókuszáltak. Először a politikai továbbképzésre, a
nyelvi képzésre vagy továbbképzésre, valamint a szakmai-operatív kiképzésre. A
második képzési témakör fel sem merült a telepítési kiképzés során. Bevezetőnek
általában a szocialista hírszerzésről esett szó, ideológiai alapon vizsgálták
azt, hogy miért van szükség a szocialista hírszerzésre. Az ideológiai nevelésre
akkor tértek ki, amikor a jelöltnek ecsetelték azokat az elvárásokat, amelyeket
a munkatársakkal szemben támasztanak. A célterületnek megfelelően ismertették az
olaszországi bel- és külpolitikai helyzetet, Olaszország nemzetközi szerepét.
Kiegészítették a Vatikánról, vezető személyiségekről szerzett tudást, és végül
bemutatták a Magyar Népköztársaság és a Vatikán közötti viszonyt. Külön
kitértek a magyar papi emigráció helyzetére, tevékenységére és a vezető
személyiségekre. A szakmai-operatív területen
belül külön fejezetet alkotott a kiképzésben az állambiztonsági alapismeretek bemutatása: Az ügynököt a rá váró
feladatoknak megfelelően szembesítették a konspiráció és a legenda fogalmával
és az állambiztonság számára fedésben végzendő munka sajátosságaival.
Részletesen foglalkoztak a kapcsolatépítés, kutatás, tanulmányozás módszereivel
és szempontjaival, a kiválasztás, megismerkedés és a folyamatos kapcsolat megteremtésével,
ezek feldolgozásával, tippkutatással, hírforrások[28]
elemzésével.[29]
Ismertették az információszerzés módszereit. Külön kitértek a sötét hírszerzés[30]
fogalmára és fogásaira. Megtanították az ügynököt adatgyűjtésre,[31]
jegyzetkészítésre, tárolásra és a megsemmisítés szabályaira. Hangsúlyt
fektettek a jelentéssel kapcsolatos követelményekre, a jelentés készítésének
módjára és az átadásra történő előkészítésre.
Ismertették továbbá az összeköttetés és kapcsolattartás[32]
fogalmát és jelentőségét, a személyes összeköttetés[33]
formáit és módszereit. A jelölt továbbá megtanulhatta a találkozók fajtáit és
azt is, hogyan készüljön fel a találkozóra. Továbbá megismerte a találkozók
lebonyolításának mechanizmusát, a találkozóhely megközelítésének módját, az önellenőrzés[34]
jelentőségét és módszereit, a találkozók[35]
legendásítását,[36]
a találkozón követendő magatartást. Komoly hangsúlyt fektettek az elhárítás témakörére. Részletesen
ismertették az elhárítás módszereit és eszközeit: az ügynökséget, annak tanulmányozását,
a külső figyelést, levélellenőrzést, a telefonlehallgatást, a titkos kutatást,[37]
legális lehetőségek felhasználását, provokációt.[38]
A tisztek bemutatták az elhárítás elleni védekezés módjait, a felfedett
ellenőrzés esetén követendő magatartást. A tisztek a kiképzés során, a
kiképzési tervben kidolgozott magatartási
vonalat[39] is ismertették a telepítésre
kerülő hálózati személlyel. A magatartási vonal kialakításánál figyelembe
vették, hogy a PMI-be kimenő klerikusok legális
formában a magyar állami és egyházi hatóságok hozzájárulásával kerültek ki
Rómába. Tehát ennek megfelelő magatartásformákat kellett a hálózati személynek
gyakorolnia. Az ügynöknek arra kellett törekednie, hogy a PMI rektora és
elöljárói perspektivikusan alkalmasnak tartsák magasabb egyházi funkció
betöltésére. A kapcsolatok kialakításánál körültekintően és a szükséges
mértékben óvatosan, de határozottan kellett fellépnie az operatív célok elérése
érdekében. A magyar papi emigráció tagjaival vagy más papi és világi személyekkel
tisztelettudóan és alkalmazkodóan kellett viselkednie. Általános magatartási
szabályként arra kellett vigyáznia, hogy megnyilatkozásaiban soha ne fedezzenek
fel ellentmondásokat. Az ügynököket arra is képezték,
hogy amennyiben hivatalos (rádió, sajtó) nyilatkozat adására kérnék fel,
kapcsolattartójával előzetesen konzultáljon és a tőle kapott instrukciókat
vegye irányadónak. Beszélgetések alkalmával mindig a valóságnak megfelelően
ismertessék a helyzetet. Arra is felhívták a figyelmüket, hogy semmilyen formában
(erkölcsi, anyagi, politikai) se kötelezzék el magukat. A katolikus egyház problémáinak
képviselete során megnyilatkozásaikban, magatartásukban tükröződnie kellett az
egyház iránti hűségnek, ugyanakkor ki kellett tűnnie annak is, hogy a Magyar
Népköztársaság hű, törvénytisztelő állampolgárai. Természetesen a tisztek azt
is megszabták, hogy az állam és az egyház viszonyában az elmúlt évtizedben
végbement fejlődés szerepeljen megnyilvánulásaikban. Ugyanakkor nem tagadhatták
a magyar egyház nehézségeit, de hangsúlyozniuk kellett, hogy ezek megoldásának
egyetlen útja az állam és az egyház kapcsolatainak további állandó javítása a
kölcsönös érdekek figyelembevételével. Az ügynököt arra az esetre is
felkészítették, ha az illetékes olasz szervek érdeklődést tanúsítanának
személye iránt, akkor a magatartásán nem változtathatott, továbbra is végeznie
kellett mindennapos teendőit és észrevételeiről minél előbb köteles volt
beszámolni kapcsolattartójának. A kiképzés utolsó témaköre a feladat-meghatározás volt, melynek során
az ügynök feladatait határozták meg. Ezek személyre szabott feladatok voltak és
minden esetben megfeleltek az ügynök hírszerzési lehetőségeinek és a III/I
Csoportfőnökség hírigényének.[40]
A PMI-be telepített hálózati személyeknek arra
kellett törekedni, hogy vatikáni véleményeket és elképzeléseket gyűjtsenek be a
magyarországi politikai helyzetről és az egyházról. Továbbá figyelnie kellett a
szocialista országok egyházait érintő vatikáni egyházpolitikai koncepciókat,
tervezett személyi intézkedéseket. A szervet érdekelték a Vatikán tervezett
külpolitikai lépései a fontosabb nemzetközi kérdésekben és a Vatikán
külpolitikáját befolyásoló belső személyek és irányzatok közötti ellentétek,
erőviszonyok alakulása. A Szerv érdeklődési körébe tartozott a szocialista
országok nemzeti egyházainak, illetve ezek képviselőinek vagy egyházi
emigrációjának ellenséges tevékenysége az adott országot vagy közösséget
illetően. Folyamatos tájékoztatást kértek a jelentősebb egyházi kongresszusok,
értekezletek, szinódus stb. előkészületeiről, a megtárgyalt témákról,
jelentősebb személyiségek állásfoglalásairól, ellentétekről és a hozott
határozatokról. Érzékeny pontja volt a
hírszerzésnek az emigráció tevékenysége, befolyásának alakulása a Vatikán felé.
A hírszerzés kiemelten foglalkozott az emigráción belül fennálló ellentétekkel,
problémákkal és a közöttük kialakuló polarizációs folyamatokkal. Az állambiztonság elvárta a
telepített hallgatótól, hogy tovább növelje a PMI tekintélyét és megbecsülését,
tartson jó kapcsolatot rektoraival, diáktársaival és mindazon személyekkel,
akik ezt elő tudják segíteni. Tanulmányait legjobb tudása szerint kellett
teljesítenie, ezzel alapozva meg a jövőbeni alkalmazhatóságát. Felhívták az
ügynök figyelmét arra is, hogy telepítés után az információszerző munkájának
vonalát a kapcsolattartója fogja folyamatosan meghatározni a hírszerző szervek
hírigényének megfelelően. A kiképzés végén a tisztek
ismertették a hálózati személlyel azokat a feltételeket, amelyekért az
állambiztonság felelősséget vállal. A szerv munkatársai testületileg
felelősséget vállaltak az ügynök biztonságáért és ígéretet tettek arra, hogy a
fennálló kapcsolatot államtitokként kezelik. Ígéretet tettek arra is, hogy
tartós külföldi kihelyezése időszakában, hazautazásai során megfelelő
mennyiségű forintösszeget biztosítanak számára, amely lehetővé teszi utazási
költségeinek fedezetét. Mindezt külföldön az állambiztonsági szerv részére
kifejtett munka során felmerülő költségek fedezetére is biztosították. Az
ügynök számára leglényegesebb ígéret általában a további egyházi karrierjének
építéséhez adott segítség és támogatás volt. A kialakuló viszony megerősítése
érdekében a tisztek megállapodást kötöttek
a kiképzett ügynökkel. A megállapodás tartalmazta az ügynök kötelezettségeit, végrehajtandó
feladatait, követendő magatartási feladatait, követendő magatartási vonalát,
valamint a vele szemben vállalt kötelezettséget is. Így a kölcsönös
elköteleződést írásos formában is megerősítették. Lényeges még megemlíteni,
hogy az ügynökök aláírták a megállapodást, polgári és fedőnéven, amelyet az
érintett „B” dossziéjába fűztek le megőrzésre. A kiképzés után a telepítésre
váró ügynök továbbra is a belső elhárítás elvárásainak megfelelően végezte
feladatát. Azok a vidéken élő ügynökök, akik kiutaztatásukra vártak, szükség
szerint utaztak Budapestre. Ilyen alkalmakkor tartották meg a személyes megismerési[41]
találkozót, melynek során az ügynök megismerkedhetett római
kapcsolattartójával. A találkozók során megbeszélték az összeköttetés
részleteit: az anyagátadási találkozók[42]
helyét, módját, idejét, valamint a rendkívüli találkozó[43]
kérésének módját. Az ügynök képzésével párhuzamosan
a szerv illetékes tisztjei operatív kombináció[44]
módszerével elérték, hogy az érintett személy a területileg illetékes püspök
javaslata alapján elnyerje a Püspöki Kar támogatását. Tehát a megfelelő
személyek manipulálásával elérték azt, hogy a kiképzett ügynök kerüljön fel a
kiküldendők névsorára. A beszervezett személy a többi
ösztöndíjas társával együtt érkezett a PMI-be, ahol
rövid időn belül kapcsolatba lépett kapcsolattartójával. A római rezidentúra tisztje, aki fedőszervi keretek közt volt jelen
Rómában, az ügynökkel együtt kialakította a rendkívül találkozóra-hívás
kétoldalú rendszerét és a soros találkozók módját. A tanultak alapján a
beszervezett írásos jelentést készített, de adott esetben
szóban is referált annak függvényében, hogy milyen volt az operatív helyzet. Az
ügynök a tanulmányi szabadság ideje alatt hazalátogatott. A hazai tartózkodás
ideje alatt beszámoltatáson vett részt. A találkozókat szükség szerint többször
is megismételték, így lehetőség nyílt tevékenységének átfogó értékelésére,
továbbá állambiztonsági tudásának bővítésére. A PMI-be
telepített ügynökök levelezését továbbra is folyamatosan ellenőrizték. A
dossziékba esetenként lefűzött nyugták azt is bizonyítják, hogy a telepített
ügynök rendszerességgel kapott anyagi támogatást az illetékes tartó szervtől. A beszervezett hallgató
tanulmányai befejezése után hazatért és elfoglalta a számára kijelölt helyet.
Az állambiztonsággal a kapcsolat általában nem szakadt meg. Az ügynököt a III/I
átadta az illetékes III/III-1-a osztálynak. A belső elhárítás központi egysége
gyakran saját hatáskörben tartotta a magasan képzett ügynököket. Ritkán, de
előfordult, hogy a központi egység visszaadta tartásra a hálózati személyt a
területileg illetékes megyei állambiztonsági szervnek. Következmények Az eljárás rövid ismertetése után már könnyebben érthetők
azok a statisztikai kimutatások és értékelő jelentések, amelyeket a PMI-re nyitott dossziéban olvastunk. Ezekből megtudhatjuk, hogy 1973-ra az Intézet állományába tartozó
10 egyházi személy között ötfős hálózattal és egy társadalmi kapcsolattal[45]
rendelkezett az illetékes szerv. Ezen felül a
római főrezidentúra[46]
négy titkos munkatársat tartott nyílván, akiket előzőleg a belső elhárítás
illetékes osztálya (III/III-1-a) foglalkoztatott. A beszervezés nem kerülte el
a PMI vezetését sem: „Az oktatási év elején a PMI. rektorát magasabb
egyházkormányzati beosztásba helyezték, ezért legfontosabb feladat az új rektor
személyének kiválasztása, bejátszása és kiképzése volt.”[47] Vetésforgóhoz hasonlítható az
eljárás, amely során a nyári hónapokban a hálózati személyeket a III/I-4.
osztály hírszerző- illetve a III/III-1-a operatív tisztjei közösen számoltatnak
be, értékelnek, majd eligazítanak a következő évre. Azokat a hallgatókat, akik
tanulmányaikat befejezték, az állambiztonsági tisztek operatív lehetőségeiket
felhasználva tanárként szemináriumokban vagy más egyházkormányzati pozíciókban
helyeztették el. Az új növendékek között pedig már ott
voltak a frissen felkészített és kiképzett ügynökök, akik ősszel társaikkal
együtt megkezdték az új tanév-et. Az állambiztonság
hatásos módszerének köszönhetően az 1973-74-es tanév kezdetén a római rezidentúra a PMI–ben három
hálózati személyt és három társadalmi kapcsolatot foglalkoztatott. 1976-ra a PMI-vel
foglalkozó állambiztonságiak megelégedéssel írták, hogy az „Intézet vezetőjének és növendékeinek tevékenysége, magatartása
egyházpolitikai érdekeinknek megfelel. A PMI Rómában a magyar egyház elismert
és megbecsült központi intézetévé vált. A hálózati személyek ezen időszakban
operatív céljainknak megfelelően végezték munkájukat és a hírszerző, elhárító
munkához értékes segítséget nyújtottak. A Rómában végzett ösztöndíjasok
jelentős része, az objektumban foglalkoztatott hálózati személyek túlnyomó
többsége tanulmányaikat befejezve jelentős egyházi pozícióba kerültek.”[48]
Tehát a kezdeti bizalmatlanság megszűnt, ennek kézzelfogható jele volt
az, hogy 1969-ben az Intézet pápai áldásban részesült és Giovanni
Cheli[49]
három alkalommal is meglátogatta az intézményt. Az emigrációban élő klerikusok
egy része is megbékélt a kialakult helyzettel és rendszeresen látogatták a PMI
hallgatóit. Így például Tomek Vince[50]
volt piarista generális gyakran elbeszélgetett a növendékekkel. Az állambiztonság magának
vindikálta a „győzelmet” és ennek minden összefoglaló jelentésükben hangot is
adtak. A kevésbé látható „győzelemről” a statisztikai összesítések megdöbbentő
arányszámai beszélnek. Az Intézet tíz éves működése alatt 46 személy tanult
(ide értendők azok is, akik a 1976-os akadémiai évben is ott tanultak), ezekből
20 volt hálózati személy. Az ösztöndíjasok közül 1965-75-ig 38 klerikus fejezte
be tanulmányait. A 38-ból négyen különböző okokból nem folytatták egyházi
pályájukat. Az 1976. februári összefoglaló jelentés szerint a továbbtanulás
megkezdése előtt az ösztöndíjasok többsége korábban kápláni, lelkipásztori
beosztásban dolgozott, tanulmányaik elvégzése után azonban egyházkormányzati
vagy tanári beosztást kaptak. Számszerűsítve, a 34 személy közül 23-an magasabb
beosztásba kerültek, a többiek helyzete nem változott. Az előző csoportban 13,
az utóbbiban 2 hálózati személy volt. „A volt ösztöndíjasok között több olyan
kvalifikált, magasan képzett, jó római kapcsolatokkal rendelkező megbízható
hálózati személyt foglalkoztatunk, akik egyházkormányzati vonalon
perspektívával rendelkeznek és pozícióba hozhatók.”[51]
Nem meglepő, hogy a Rómában végzettekben nagy
lehetőséget látott az állambiztonság. Ez azért is tűnt kivitelezhetőnek, mert a
központi alosztály (III/III-1-a) nem adta vissza a magasan képzett ügynököket a
megyei osztályoknak. Az állambiztonsági szervek
határozottan állították, hogy a Rómában tanuló papokat a Vatikán részéről
tanulmányozzák, ellenőrzik, és akiket alkalmasnak tartanak, igyekeznek később
magasabb egyházkormányzati beosztásba segíteni. Tehát a Rómában diplomát
szerzett klerikusok a Vatikán szemében is potenciális és alkalmas jelöltek
voltak egyházkormányzati pozíciók betöltésére. Ebből kifolyólag tartották
kiemelt jelentőségűnek az „Intézet benépesítésével kapcsolatos operatív munkát,
melynek célja a megfelelő hálózati személyek beszervezése, bejátszása és az
alkalmatlan püspöki jelöltek római továbbtanulásának megakadályozása volt.”[52]
Ez a „bejátszás” olyannyira jól sikerült, hogy a 10 éves értékelő
jelentésben büszkén jelentik ki, hogy az Intézet végzett növendékei között
politikailag ellenséges magatartású személy nem volt. Az állambiztonság kritikát is
megfogalmazott a beiskolázási hajlandósággal kapcsolatban. Értékelésük szerint
az egyházmegyék vezetői eltérő módon ítélik meg papjaik római továbbképzésének
szükségességét. Tudatos, tervszerű továbbképzés igényét sehol nem tapasztalták.
A tisztekben fel sem merült az a gondolat, hogy talán a kialakított rendszer
nem kedvez a külföldön tanulásnak. „A személyi
kiválasztásnál a spontenaitás és szubjektív
szempontok érvényesülnek.”[53]
– szólt a summás megállapítás. Az operatív tisztek szemében az ilyen magatartás
jelentősen megnehezítette és késleltette a felderítést és így a kiválasztott
hálózat bejátszását is. A püspökök húzódozásukat az Intézet fenntartásának
rájuk háruló és növekvő költségével magyarázták. Magatartásukat azonban
ténylegesen más tényezők indokolták. Egyrészt bizalmatlanok voltak a római
egyetemek teológiailag progresszív irányzataival szemben, másrészt attól
tartottak, hogy az ösztöndíjasok fecsegése kompromittálhatja személyüket
Rómában. Összegzés A telepítési eljárás megismerésével közelebb kerültünk a
hírszerző szervek működésének megértéséhez, de könnyelműség lenne azt állítani,
hogy felfedtük annak működési mechanizmusát. Azonban a Pápai Magyar Intézetben
történtek megértéséhez elengedhetetlenül fontos volt, mert az általános
szabályszerűségek ismeretében az egyéni életpályák felfejtése sikeresebb és
hatékonyabb lehet. Továbbá azt is megemlítenénk, hogy az állambiztonsági
szervek eszköztárának feltárásával a forrásfeldolgozó munkákhoz szerettünk volna
segédletet nyújtani. Egyetlen eljárásba nyerhettünk
rövid betekintést, amelyet néhány egyedi eset vizsgálata alapján és a
szakkönyvek megalapozásával sikerült rekonstruálni. Ennek alapján könnyebben
vizsgálhatjuk, hogy az adott élethelyzetben és azzal az információmennyiséggel
a birtokukban milyen más „életszagú” választ adhattak az érintett személyek. Jegyzetek [1] Pápai Magyar Intézet (Pápai
Magyar Egyházi Intézet, továbbiakban PMI): Az 1927-ben alapított Collegium Hungaricum egyik tagozata volt az egyházi osztály. 1940-ben az egyházi tagozatot XII. Pius intézeti rangra emelte. A PMI 1948 és 1964 között az emigrációban lévő papok vezetésével működött. 1964-ben a Szentszék és a Kádár-kormány közötti részleges megállapodás értelmében az emigráns papok átadták a Püspöki Karnak az Intézetet. Ettől kezdve püspöki javaslatra, a Püspöki Kar és az Állami Egyházügyi Hivatal engedélyével egyházmegyés papok és szerzetesek mehettek ki felsőbb tanulmányokra. [2] Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (továbbiakban ÁBTL) 3. 1. 1. O-20011. „Palota” fn. d. 5. p. [3] ÁBTL 3. 1. 5. O-20011. „Palota” fn. d. [4] A III/III-1-a osztály a a belső elhárítással, azon belül is a katolikus egyházzal foglalkozott. [5] A hírszerzési csoportfőnökség 4. osztálya. [6] ÁBTL 3. 2. 1. Bt - 2027/2 „Rákoshegyi”. [7] ÁBTL 3. 1. 2. M - 36 870. „Hevesi”, „Pary”, 3. 2. 3. Mt -1915/1 Nyiri, 3. 1. 2. M -38234 „Póló Márk”, 3. 2. 3. Mt -1356 „Rákoshegyi” és 3. 1. 2. M -37896 „Rákoshegyi”. [8] ÁBTL ÁB. 313. Petresics András – Gergely Attila: Operatív feladattal kiutazó, tartósan vagy rövid ideig külföldön foglalkoztatott hálózati személy felkészítése. Bp., 1980. (Rendőrtiszti Főiskola, Állambiztonsági Tanszék. Továbbiakban: Petresics-Gergely, 1980.); ÁBTL ÁB. 378. Galántai Béla: A rezidentúra. Bp., 1982. (BM Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség.) [9] A tanulmányban felmerülő
szakfogalmakat definíciószerűen és a hitelesség kedvéért az Állambiztonsági
Értelmező Kéziszótár (továbbiakban: ÁÉK) alapján oldunk fel. A kézikönyvet
1980-ban belső használatra, 1000 számozott példányban a Belügyminisztérium adta
ki. ÁBTL ÁB 842. Rezidentúra – állambiztonsági tisztekből vagy a hálózat
tagjaiból álló, meghatározott állambiztonsági – operatív - feladatok ellátására
felkészített, konspirált szervezeti forma. Vezetője a rezidens. – Jellege
szerint lehet: belföldi, külföldi, legális és illegális. – Funkcióját tekintve
lehet: fő-, irány -, cél- és kiegészítő. ÁBTL 3. 1. 8. Cs – 687 „Hontalanok” fn. dosszié, amelyet azokra az emigráns papokra nyitottak, akik a PMI-ben aktiválták magukat az 50-es években. Ebből az időszakból két állandó hálózati személy jelent Rómából: „Giovanni” és „Amadeo”. Ebből a dossziéból az is kiderül, hogy már ekkor intenzíven működött a római rezidentúra. [10] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK. Tippkutatás – a hálózatépítés fázisa, amikor egy meghatározott hálózati funkcióra kiválasztási célból keresik és számításba veszik a különböző személyeket. [11] ÁBTL 3. 1. 5. O-20011. „Palota” fn. d. 35. p. [12] ÁBTL 3. 1. 5. O-20011. „Palota” fn. d. 44. p. [13] ÁBTL 3. 1. 5. O-20011. „Palota” fn. d. 45. p. [14] ÁBTL ÁB 280. Ivanin, G. I.: Az operatív pszichológia néhány kérdése. Készült az állambiztonsági szervek gyakorlati munkásai, valamint a csekista tanintézetek speciális tudományokkal foglalkozó tanárai számára. Moszkva, 1973. A kötet részletesen taglalja azokat a pszichológiai eszközöket és eljárásokat, amelyekkel megfelelő módon lehet kiválasztani és ellenőrizni a célszemélyeket. [15] ÁBTL 3. 1. 5. O-20011. „Palota” fn. d. 46. p. [16] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK. Tanulmányozás – az a munkafolyamat, amelynek során az igénybe vett titkos nyomozati (operatív) eszközök és módszerek révén beszerzett, ellenőrzött adatok választ adnak arra, hogy a kiválasztott jelölt beszervezéséhez az alapok, továbbá a jelölt alkalmassága, személyi tulajdonságai és a titkos együttműködés kialakításának feltételei milyen mértékben adottak. – Elvei: konspirált, célirányos, tervszerű és folyamatos. [17] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK. Operatív ellenőrzés – (1.) megelőzési célokat
szolgáló munkafolyamat – titkos, leplezett és nyílt eszközök, módszerek
igénybevételével – a potenciális ellenséges elemek vagy az ellenséges
tevékenység által fertőzött objektum, terület, vonal helyzetéről való
folyamatos információszerzés céljából. (2.) a hálózati személy megbízhatóságának, alkalmasságának, az operatív döntés hatékonyságának, a megszerzett adatok hitelességének megállapítása, a megvalósulás folyamatosságának elősegítése, a következő operatív döntés előkészítése. – Eszköze: az operatív tiszt személyes ellenőrzése és bármelyik titkos nyomozati (operatív) eszköz lehet. [18] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK. Hálózati személy személyi tulajdonságai – (összevont megfogalmazásban a következők): értelmi képesség, képzettség, világnézet, politikai meggyőződés, jellembeli tulajdonságok (megbízhatóság), kialakult szenvedélyek, hajlamok, jellemző szokások, vérmérséklet, akarati tulajdonságok, személyi körülmények, egészségi állapot, megjelenés. [19] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK. Prevenció – megelőzés, megelőző intézkedés, elővigyázatossági rendszabály. – Általános – generális – prevenció: az ellenséges tevékenység kialakulásának, lehetőségeinek szűkítése. – Egyéni – speciális – prevenció: egy adott személynél vagy csoportnál a bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, elhárítása. [20] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK. Befolyásolás – operatív módszer a megelőzésre. A politikailag kedvezőtlen személyi tulajdonságokkal rendelkező, a negatív tendenciák felé sodródó emberek akaratának, állásfoglalásának, érzelmeinek megváltoztatása a kedvező irányban. [21] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK Konspiráció – a titkosszolgálati szervek működésének rendszere és módszeres tevékenységük titokban tartása. – Az eszközök és a módszerek hatásossága titkosságuktól függ. [22] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK Megbízhatóság – valakinek a szándékairól, igaz meggyőződéséről, őszinteségéről való bizonyosság. – A hálózati személy megbízhatósága a szerepjátszáson alapuló kettőségen alapszik. Szerveinkben teljesen megbízik, fenntartás nélkül együttműködik azokkal és őszinte, ugyanakkor az ellenséges kör, személy előtt ezt színleli. [23] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK Hálózat – az állambiztonsági szervek titkos segítőtársainak összessége. Fő eszköz, amelynek tagjai az állambiztonsági szervek vezetésével és irányításával a szervek vezetésével és irányításával a szervezetszerű titkos együttműködés keretében vesznek részt a Magyar Népköztársaság védelmének erősítéséhez szükséges információk megszerzésében, a titkos operatív intézkedések végrehajtásában, a külső és a belső ellenség aknamunkájának felderítésében, meg-előzésében és megszakításában. Tagjait az állambiztonsági szervekhez fűződő munkakapcsolatuk alapján minősítjük. [24] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK. K-ellenőrzés – a postai küldemények operatív ellenőrzése, melynek során az állambiztonsági szervek a bizalmas nyomozás alatt álló személy postai küldeményeit felbontották, illetve esetenként elkobozták. [25] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK. Lehallgatás – élőszó, telefonbeszélgetés, rádióforgalom vagy mechanikus hangok titkos úton, operatív eszközökkel történő rögzítése és feldolgozása. (3/a rendszabály a telefonlehallgatás, 3/e pedig a szobalehallgatás technikáját jelölte.) [26] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK. Kiképzési terv – a hálózati személy szakmai – operatív – kiképzésének tematikáját, a kiképzés eszközeit és módszereit tartalmazó okmány. A kiképzés mértéke, mélysége arányban áll a betöltendő hálózati funkció által támasztott kvalifikáltsággal. A terv teljesítését a minősítés tartalmazza. [27] ÁBTL ÁB. 313. Petresics-Gergely, 1980. 37. p. [28] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK Hírforrás – mindazoknak az adathordozóknak az összessége, ahonnan (amelyekből) a hírszerzők és a biztonsági szervek az érdeklődési körükbe tartozó adatokat megszerzik. [29] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK Elemzés – az állambiztonsági szempontból fontos információk logikai absztrakció útján elemeire való felbontása a meghatározó okok felkutatása a meghatározó okok felkutatása érdekében. Az elemek önmagukban és összefüggéseikben történő vizsgálat abból a célból, hogy feltáruljanak az ellenséges tevékenység, a káros tendencia kialakulásában szerepet játszó lényeges tényezők. Elegendő mennyiségű és ellenőrzött információn (információkon) kell alapulnia. [30] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK „Sötét” hírszerzés – a hírszerző vagy ügynök beszélgetés során szerez meg értékes adatokat, értesüléseket olyan módon, hogy a partner nincs tudatában annak, hogy ellenséggel áll szemben, és számára jelentős híranyagot szolgáltatott. Nem ismeri az ellenség „sötét” szándékát. A beszélgetést a hírszerző vagy az ügynök megtervezi és előkészíti. [31] ÁBTL ÁB. 842. ÁÉK Adatgyűjtés – nyílt vagy titkos eszközök igénybevételével végrehajtott, leleplezett vagy titkos munkafolyamat a konkrét, ellenőrzött tényeket tartalmazó információk beszerzésére. Célja: ismeretszerzés az ellenségről vagy más operatív érdek kielégítése. [32] ÁBTL ÁB. 842. Kapcsolattartás – a szervezetszerű
hálózati munka egyik feltétele. Az állambiztonsági szerv és a hálózat közötti
kölcsönös információáramlás rendszere. A hálózati munka legsebezhetőbb része.
Szervezési elvei: titkos (konspirált), folyamatos (kontinuitív),
ellenőrzés és tervszerű. Formái: személyes, tárgyi, közvetítő beiktatásával –
és az előbbiek kombinációja. Kapcsolattartás közvetítővel – ha bizonyos körülmények között az operatív tisztnek nincs lehetősége a vezetése alatt álló hálózati személlyel a személyes kapcsolattartásra, vagy az csak nagy kockázattal valósítható meg, akkor összekötő (például: rezidensi teendőket ellátó, összekötő hálózati személy, illetve futár) útján kell a kapcsolatot megszervezni. [33] ÁBTL ÁB. 842. Összeköttetés – a felderítő és az elhárító tevékenységben alkalmazott kapcsolattartási rendszer mindazoknak a speciális eszközöknek és módszereknek a komplex felhasználásával, amelyek biztosítják az állambiztonsági szerv és a hálózati személy, illetve az állambiztonsági szerv és egy-egy személy(el) között – például operációk stb. során – az információ- és anyagáramlást. – Követelménye: konspirált, gyors, folyamatos, megbízható. – Formái: személyes, személytelen, az előzőek kombinációja. [34] ÁBTL ÁB. 842. Önellenőrzés – az a lelki tulajdonság, amely szerint valaki önmagát fegyelmezni tudja (önfegyelem). – A kötelező éberség alapján elvárt viselkedési forma a dekonspirálódás lehetőségének kizárására. Legáltalánosabban alkalmazott területe: a kapcsolattartás az operatív tiszt és a hálózati személy között. – Önellenőrző mozgás – annak megállapítása, hogy arra illetéktelen személy látókörében tartózkodik-e. [35] ÁBTL ÁB. 842 Találkozás – a kapcsolattartás személyes formája az állambiztonsági szerv és a hálózati személy között, amely a kapcsolattartó operatív tiszt, rezidens (összekötő) útján valósul meg. Típusai: soros, biztosító, végtelenbiztosító, rendkívüli, anyagátvételi, kapcsolat-felvételi és ellenőrző (vizuális) találkozó. [36] ÁBTL ÁB 842. ÁÉK Legenda – Hihető és ellenőrizhető magyarázat egy operatív intézkedés vagy kombináció legalizálására. A valóság elemeire épül, szükség szerint dokumentálható. Dekonspiráció esetén is ragaszkodni kell a legendához. [37] ÁBTL ÁB 842. ÁÉK Titkos kutatás – az állambiztonsági szerveknek az a tevékenysége, amelynek során az ellenséges tevékenysége, amelynek során az ellenséges tevékenység elkövetésével gyanúsított személy lakását, lakrészét, munkahelyét, szállodai szobáját, ruházatát, csomagját illetve poggyászát átvizsgálják. Ebbe a körbe tartozik a járművek és szállítóeszközök átvizsgálása is. [38] ÁBTL ÁB 842. ÁÉK Provokáció – kihívás, bujtogatás, ingerlés, izgatás, előidézés. – A kapitalista országok rendőrsége és titkosszolgálati ügynökségének ún. beugrató cselfogása. [39] ÁBTL ÁB 842. ÁÉK Magatartási vonal – az a meghatározott viselkedési forma, amelyet a hálózati személy a feladat végrehajtása érdekében a környezetében, az ellenség előtt tanúsít. Ez minden elemében legyen ellenőrizhető és logikus összefüggésben álljon megnyilvánulásaival, viselkedésével. – Elemei: politikai arculat, erkölcsi magatartás. [40] ÁBTL ÁB 842. ÁÉK Hírigény – a hírszerző központok a mindenkori politikai, gazdasági és katonai helyzetnek megfelelő információigényt állítanak össze rezidentúráiknak és hálózatuknak. Témája szerint lehet: politikai, gazdasági, kereskedelmi, katonai-haditechnikai, tudományos-műszaki és operatív vonatkozású. Típusa szerint lehet: hosszú vagy rövid távlatú, általános, folyamatos, sürgős, valamint speciális hírigény. [41] ÁBTL ÁB 842. ÁÉK Személyes megismerés – az állambiztonsági szerv munkatársa és a beszervezési jelölt közötti közvetlen kontaktus, tanulmányozás elengedhetetlen mozzanata. – Célja: a tanulmányozás adatainak ellenőrzése; a további feladatok meghatározása; a meghívás módjának (hely, időpont) megválasztása; további adatgyűjtés a beszervezés végrehajtásához. – Formái: konspirált (az operatív tiszt kiléte ismeretlen marad); fedéssel (a természetes helyzetet kihasználva, más szerv képviseletében); nyíltan (a megismerő a beszervezést is végrehajtja). [42] ÁBTL ÁB 842. ÁÉK Anyagátadási találkozó – a rendkívüli találkozó speciális esete, amikor tárgyalás és eligazítás nélküli – ismeretség tényét is leplezve – nyilvános helyen anyagátadás- átvétel történik; például: szórakozóhelyen, villamoson, áruházban, moziban stb. A megbeszélésre az operatív helyzet vagy valamelyik fél konspirációs helyzete nem ad lehetőséget. [43] ÁBTL ÁB 842. ÁÉK Rendkívüli találkozó – két, soros találkozó között létrejött, előre meg nem beszélt találkozás. Mindkét fél kezdeményezésére létrejöhet. [44] ÁBTL ÁB 842. Operatív kombináció – az erők, az eszközök, módszerek egyidőben alkalmazott, összefüggő rendszere a mélyebb felderítés, a bűncselekmény bizonyítása, megelőzése akadályozása, korlátozása, megszakítása, a hálózati személy kivonása, egyéb operatív célok érdekében. [45] ÁBTL ÁB 842. Társadalmi kapcsolatnak nevezték azt a szocializmushoz hű személyt, aki felkérésre vagy önként folyamatosan segíti, tájékoztatja az állambiztonsági szerveket. [46] ÁBTL 3. 1. 5. O-20011. „Palota” fn. d. 62. p. A vizsgált dosszié alapján megállapítható, hogy 1973-ra már főrezidentúra működik Rómában. [47] ÁBTL 3. 1. 5. O-20011. „Palota” fn. 62. p. [48] ÁBTL 3. 1. 5. O-20011. „Palota” fn. 72. p. [49] Cheli, Giovanni (1918–) bíboros. 1942-ben szentelik pappá. A Szentszék diplomáciai szolgálatában Guatemalában, Spanyolországban és Olaszországban dogozik. 1967-től a vatikáni Tájékoztatási Hivatal tagja. A Szentszék egyik legismertebb diplomatája. Több alkalommal is Magyarországra utazik, 1971-ben tárgyal a budapesti amerikai nagykövetségen tartózkodó Mindszentyvel is. 1971. szeptember 28-án egyik kísérője, amikor el kell hagynia az amerikai nagykövetséget és Magyarországot. 1973-ban VI. Pál pápa a Szentszék ENSZ-megfigyelőjévé nevezi ki. 1978-ban szentelik püspökké, ő lesz az ENSZ első apostoli nunciusa. 1986-tól 1998-ig a „Vándorlók és Úton Lévők” Pápai Tanácsának elnöke. II. János Pál pápa 1998-ban kreálja bíborossá. [50] Tomek Vince (Palocsa, Sáros megye, 1892. november 9. - Róma, 1986. április 18.) piarista szerzete. Tizenhat éves korában belépett a piarista rendbe. 1916-ban szentelték pappá. 1919-ben teológiából doktorált és így 1920-tól már taníthatott a budapesti rendi főiskolán, ahol prefektus is lett. 1928-1940 között tartományi asszisztens, párhuzamosan a budapesti rendház rektora, 1940-től pedig rendi vagyongondnok is. 1946-ban lett a magyar piaristák tartományfőnöke. 1947-ben a rend Rómában tartott káptalanján generálissá választották. 1967-ben hetvenöt éves korában mondott le tisztségéről. [51] ÁBTL 3. 1. 5. O-20011. „Palota” fn. 77. p. Erre jó példa „Nyiri-Keleti” fedőnevű ügynök példája. Ezzel kapcsolatban ld. Szabó Csaba: „Nyíri” és „Keleti” – Keresztes c. tanulmányát jelen számban. [52] ÁBTL 3. 1. 5. O-20011. „Palota” fn. 77. p. [53] ÁBTL 3. 1. 2. M - 38234 „Póló Márk” ü. 105-106. Póló Márk esetében a szubjektív tényezőnek az számított, hogy a püspökök személyes érdekeik mentén szerették volna befolyásolni a PMI ösztöndíjasok listáját. Ebben az esetben Póló Márknak szerencséje volt, felkerült a listára. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |