A magyar történetírásban az utóbbi évtizedben egyre erőteljesebben teret nyerő várostörténeti kutatások művelői számára hasznos adatokat tartalmaz Rácz István kötete. A téma, egyház és város viszonya voltaképpen nem új, de annál időszerűbb. Azt a kérdést tekintve, hogy miként van jelen az egyház a város társadalmának életében, szintén sok a feltáratlan és megoldatlan probléma.

Mivel a kérdés még egy-egy korszakra vonatkozóan is meglehetősen összetett, érdemes részeire bontva vizsgálni, a részproblémákat feldolgozni. Ezekhez a kutatásokhoz nyújt segítséget Rácz István könyve, amely úgy értekezik a patronátus, mégpedig a protestáns patronátus problematikájáról, hogy elsősorban megmarad a kegyúri jog jogtörténeti definíciója mellett. A kötet előszavában először a kegyúri jog mibenlétét tisztázza, illetve arra mutat rá, hogy mennyire nehezen értelmezhető az egyházjog kategóriái szerint az úgynevezett protestáns patronátus, hiszen a patronátus az egyházjog értelmezésében egyértelműen a katolikus egyházzal függ össze.

Rácz István könyve éppen azt kívánja bemutatni, hogy Debrecen esetében legalábbis a patronátus kérdésében kontinuitás mutatható ki a reformáció idején is, azaz a város közössége marad a város kegyura, és lesz az hosszú időn át, minthogy a város lakossága túlnyomó többségét tekintve a 18. században is református maradt. A jogtörténeti szemlélet mindvégig jellemzője marad a munkának, noha  a szerző maga ismeri el, hogy még ha de jure nem is volt értelmezhető a protestáns patronátus, de facto mégis erről kell beszélnünk, hiszen a Rácz István által vizsgált Debrecen esetében világosan kimutathatóak a kegyúri jogra jellemző elemek. A kérdés tárgyalását tovább nehezíti az a tény, hogy, mint azt a szerző megállapítja, "a patronátusi jogról, megszerzésének feltételeiről, gyakorlásának kritériumairól vagy éppen a megszűnéséről, egyetlen írott törvény sem született. Mindvégig szokásjog alapján gyakorolták, írott törvények legfeljebb az életben tartásáról szóltak.".Így aztán sok esetben utólagos jogértelmezésekre hagyatkozhat az, aki a jog álláspontjára kíváncsi. A könyvből azonban kiderül, hogy akármiként is definiálta a későbbiekben a tételes jog mindazt, ami az egyházak és fenntartóik kapcsolatában zajlott, mindez egészen 1945-ig beletartozott abba a kérdéskörbe, amit kegyúri jogként tartunk számon, és a város mint közösség is egyháza kegyurának tekintette magát, mint azt a kötetben nagy számú és jól használható források közül több is megemlíti.

Noha a kötet címe a Protestáns patronátus, Rácz István könyve átfogó képet nyújt Debrecen városának az egyházhoz illetve az egyházakhoz fűződő viszonyáról is. Ily módon belehelyezi a protestáns patronátus problematikáját a város ás vallása kontextusába, és az olvasó teljesebb képet kaphat Debrecen vallási viszonyairól és annak alakulásáról is, nem csupán a reformáció korára vonatkozóan, hanem a 16. századtól kezdődően egészen a 20. századig.

A kegyúri jog bemutatása után elsőként arra keres választ a szerző, hogy birtokosként, a város vagyonának tulajdonosaként, azaz a kegyúri jog gyakorlójaként ki azonosítható Debrecen városa esetében.

Ezt követően a város felekezeti arányainak bemutatásával Rácz István azt a toposzt igyekszik eloszlatni, ami sommásan a „kálvinista Rómát” látja Debrecenben. Az általa felsorakoztatott adatok világosan mutatják, hogy a város vallási élete már a 18. század végére sokszínűvé vált, még akkor is, ha megmaradt a reformátusság dominanciája.

A protestánsok által gyakorolt patrónusi jog elemei, mint például a papmarasztás és a papválasztás joga, valamint a kegyúri támogatás különféle formái azt mutatják, hogy a debreceni reformátusság, ha protestáns sajátosságokkal is, de gyakorolta patrónusi jogait egyházával szemben.

A kötet utolsó fejezetei azt a törekvést mutatják be, ahogyan az újra megjelenő katolikusság, maga a katolikus egyház, és természetesen az Udvar is, éppen a kegyúri jog eredeti megjelenési formájára és a katolikus egyházhoz való kötődésére hivatkozva igyekeztek rábírni a város közönségét, hogy a katolikus egyházzal szemben is patrónusként viselkedjék.

Rövid összegzés zárja ezt a hallatlanul izgalmas kérdést feldolgozó hiánypótló munkát.

Mivel a szerzőnek a kötet elején megfogalmazott célja az volt, hogy a kérdés jogtörténeti vonatkozásait mutassa be, mégpedig minél teljesebb képet adva a probléma minden aspektusáról, megállapítható, hogy ennek a céljának maradéktalanul eleget tett, és műve nagyszerű segédeszköz a téma kutatói számára. Megállapításai nemcsak Debrecen, de más protestáns mezővárosok vizsgálatakor is hasznosak, és új elemekkel gazdagítják a hazai mezőváros-kutatást. Hasonló vizsgálatok elvégzése más városok esetében képet adhatna a magyarországi protestáns patronátus történetéről. Csak remélhetjük, hogy a jogtörténeti vonatkozások feltárása után vagy során mód nyílik arra is, hogy mindezek társadalomtörténeti hatását is feldolgozza az egyház- ás társadalomtörténet.

(ism.: Balog Judit)